Hiába imádják a játékosok, lehet, hogy sosem kap folytatást a Hades

2021.09.18. 16:37
A pokolból kitörni nem is olyan könnyű. Jól tudják ezt azok, akik tettek már egy próbát a Hades című videojátékkal, amely idén augusztusban jelent meg Playstation és Xbox konzolokra is. A történet szerint Zagreusz, az alvilág istenének lázadó fia atyja birodalmából menekülne, hogy eljusson az Olümposzra, ám útja során veszélyes ellenségekbe botlik.

A Hades egy hack & slash játék, a fő hangsúly a tempón és az akción van, aki hozzákezd a Supergiant Games által fejlesztett videojátéknak, minden pillanatban észnél kell majd lennie. A Hadesban szobáról szobára kell haladnunk, amelyeket megtisztítva juthatunk előre. A korábban a Bastiont, a Transistort és a Pyre-t is jegyző Supergiant játéka viszont fair, mindig előre tudjuk, hogy a következő régióban, ha kinyírjuk a szörnyeket, milyen jutalomban részesülünk.

Ennek köszönhetően remekül taktikázhatunk.

A ránk támadó bestiákat a Hadesban viszonylag könnyedén tehetjük el láb alól, azonban a főhős életcsíkja elég rövid, így gyorsan a kezdőponton találhatjuk magunkat, ahol apánk, az alvilág ura röhögi körbe Zagreuszt újabb bukása miatt.

A Hades azoknak való, akik szeretnek szenvedni

A videojáték-iparban a közelmúltban óriási népszerűségre tettek szert a roguelike és roguelite címek, elég csak a Playstation 5 exkluzív Returnalt felhozni példaként, melyben egy Seline nevű asztronautát irányítva próbálhattuk meg túlélni az Atropos nevű, az Alien-filmek hangulatát megidéző idegen bolygó borzalmait. A főszereplő egy időhurokba került, így halála esetén kezdhetett mindent elölről. Hasonló receptet követ a 2017-ben kiadott, közönségkedvenc Dead Cells, és persze a Hades is.

A zsáner egy 1980-ban megjelent, Rogue című videojátékra utal vissza, annak mechanikáit másolják az új trónkövetelők. Ám, hogy mi számít roguelike-nak, azaz rogue-szerűnek, vagy a jóval megengedőbb roguelite-nak, azzal kapcsolatban számos vita van. Előbbi esetben a játékosok tényleg mindent a nulláról kezdenek, ha meghalnak a végigjátszás során, míg a roguelite-ok esetében van előrehaladás, megtartható tárgyak és fejlesztések, amelyek a későbbi kalandokat jócskán megkönnyítik. A Returnal és a Hades is inkább a roguelite kategóriába illenek.

Isteni áldások segítik Zagreuszt, hogy megszökjön a pokolból

Sem a Hades, sem pedig a Returnal nem nevezhetőek könnyűnek, így aki belevág ezekbe a címekbe, fel kell készülnie arra, hogy sűrűn el fog bukni. A Hades esetében azonban Zagreusz egy nagyon szerethető, a görög istenekkel gyakran smúzoló figura, aki a próbálkozásai során Afrodité, Poszeidón, vagy éppen Zeusz áldásai közül válogathat. Ezek erősebbé teszik a főhőst, így történhet meg például, hogy a kitérő manővereink során, vagyis amikor dashelünk, villámok sebzik meg a körülöttünk álló szörnyetegeket, vagy éppen a tenger hullámai mossák őket halálra.

A Hadesban a szinkron nagyszerű, az interakciók ezért annyira élvezetesek, és bár ebben az esetben a pörgős játékmeneten múlik a legtöbb, új generációs konzolokon a grafika is lenyűgöző, és a Bastionban látott, kézzel festett látványvilág ugyancsak visszaköszön. A történet akkor halad előre, amikor Zagreusz a fűbe harap, így hiába halunk meg sűrűn, sosem érezhetjük úgy, hogy egy helyben toporgunk. Ezt a Returnal esetében például nem sikerült ilyen jól megvalósítani, ezért a PS5 exkluzív sci-fi végigjátszása során könnyebben elveszthetjük a motivációnkat, ami ahhoz vezethet, hogy letesszük a kontrollert. Épp ebből fakad egy elég beszédes adat.

Miszerint A Returnalt a játékosok alig több mint 20 százaléka fejezte be.

A Hades esetében nehezebb lenne összesített számokat mondani, a játék a 2018-as korai hozzáférést követően két évvel később jött ki PC-re és Nintendo Switch-re, aztán idén augusztusban Playstation 4-en, Playstation 5-ön, Xbox One-on és Xbox Series X/S-en is bemutatkozott. A Microsoft gépein ráadásul a Game Pass-előfizetők is bármikor elindíthatják a Supergiant újdonságát.

Hatalmas siker a Hades, de nem ígérnek folytatást a fejlesztők

A Metacritic oldalán a Hades Playstation 5-ön a Demon's Soulst és a Tony Hawk's Pro Skater 1 + 2-t, míg és Xbox Series X/S-en a Microsoft Flight Simulatort és az It Takes Two-t megelőzve a maga 93-as pontszámával a legmagasabban értékelt játék.

Sokak számára meglepő lehet, hogy ennek ellenére a fejlesztő Supergiant Games nem gondolkozik jelenleg azon, hogy a Hades 2-nek nekivágjanak.

Nem tudjuk még. Soha nem tervezünk azzal, hogy mi lesz a következő játékunk, egészen addig, míg be nem fejezzük, amin jelenleg dolgozunk. Ez egyfajta babona a csapaton belül, biztosra akarunk menni, hogy a gondolataink nem kalandoznak el, egy jövőbeli cím miatt

– árulta el az NME-magazinnak Greg Kasavin, a Hades írója és kreatív direktora.