Kóbormacskás videójáték az év eddigi legnagyobb szenzációja

A gamerek hozzá vannak szokva, hogy a legtöbb játékban kőkemény katonák bőrébe bújva osztják az ólmot, vagy éppen szuperhősök gúnyájában mentik meg a világot. Épp ezért nyújtanak felüdülést néha az olyan alkotások, mint a július 19-én megjelent Stray. Ebben sima kóbormacskaként kell szaladgálnunk, egy posztapokaliptikus várost felfedezve, melyből eltűntek az emberek, és csak többé-kevésbé lelketlen robotok bukkannak fel a sötét utcákon. Nagybetűs hangulat a köbön, ha minket kérdez valaki.

Ha van olyan játék, amit olyanoknak is ajánlanánk, akik életükben nem vettek kontrollert a kezükbe, akkor az a Stray. A macskákat nagyon sokan szeretik, és a BlueTwelve Studio olyan alapossággal animálta meg a főszereplőt, hogy helyenként tényleg olyan, mintha egy létező kisállattal ugrálnánk össze-vissza. Vannak azért hibák, és glitchek, szó se róla, amik kizökkenthetik az embert, de összességében elég korrekt munkát végeztek a készítők.

A Stray lényege, hogy külső nézetből irányítva a cicát, be kell járnunk ezt a sokszor klausztrofób és depresszív világot, tárgyakat összeszedni, puzzle-öket megoldani, néha gonosz apró genyók elől futkorászni, na és persze összedolgozni a már említett robotokkal. Ha sikerrel járunk, akkor 5-6 órás kalandunk végén kijuthatunk a városból.

A játék érdekessége, hogy a macska némiképp passzív szemlélőként van jelen, nem tud beszélni, csak nyávogni. A kommunikációt egy apró, repülő robot oldja meg helyettünk, aki azt a szívességet is megteszi, hogy lefordítja, mit mondanak nekünk a robotok, táblák és különféle falfestmények. A rejtélyfaktor igen erősen jelen van a Strayben, jó sok időt kell eltöltenünk azzal, hogy összerakjuk, mi történt pontosan ebben a világban.

Némiképp minket is meglepett, hogy a Stray mekkora szenzáció lett, ahhoz képest, hogy egy apró indie játék, picit sem tripla A-s cím. Az emberek a macskájukat a képernyő elé téve fotózgatták, hogy mindenki lássa: ez a videójáték még az igazi kisállatokat is leveszi mind a négy lábukról. Pedig tényleg vannak technikai hiányosságok a Strayben, gondolunk itt arra, hogy igaz, szívvel-lélekkel összerakott, de mégis mindössze egy sétaszimulátorról van itt szó.

Lehet a Strayben kaparászni, vizet lefetyelni, a robotok lábához dörgölőzni, könyveket felborítani, mégis kicsit hiányoltuk a játékban az igazi szabadságot és kreativitást, ami szerintünk a macskákat jellemzi. A BlueTwelve fejlesztői megkötötték a kezünket, így maradt bennünk némi hiányérzet annak ellenére is, hogy maga az atmoszféra, a misztikum és a háttérben meghúzódó kollektív tragédia bennünket is magával ragadt.

A grafika korrekt, de nem kiemelkedő, a hangokkal és zenékkel viszont magasra tették a lécet a készítők. A világ egy picit jobban is kinyílhatott volna előttünk, de ebben a videójátékokban vérszegény évben az Annapurna Interactive-kiadó a Gone Home, az Outer Wilds és a What Remains of Edith Finch után megint valami különlegeset karolt fel.

A Stray néha igazán megnyugtató, máskor felkavaró és az egyes akciórészeknél még izgalmasnak is nevezhető. Igazi érzelmi hullámvasút, amit nem szabad kihagyni.

8/10

A Stray PC mellett PlayStation 4-re és 5-re jelent meg.