Egyenesen három új Xbox-ot is leleplezett a Microsoft
Mint ismeretes, a jelenlegi konzolgeneráció, ami az Xbox Series X ⁄ S-ből és a PlayStation 5-ből áll, már a félidőnél tart, éppen ezért a két fő gyártó, a Microsoft és Sony már elkezdtek a széria felfrissítésén gondolkodni.
Utóbbi valamivel gyorsabb volt, a PlayStation 5 karcsúsított változata tavaly már megjelent, most azonban a Microsoft is új konzolokkal rukkolt elő – ráadásul nem is eggyel, nem is kettővel, hanem egyenesen hárommal.
Azt persze fontos megjegyezni, hogy a tavalyi PS5-höz hasonlóan ezek a konzolok sem kaptak új hardvert – teljesítmény tekintetében ugyanazt a szintet hozzák, mint a 2020-ban bemutatott modellek. Az Xbox Series X All-Digital különlegessége, hogy külső borítása fehér, és ahogy a neve is sejteti, nem rendelkezik meghajtóval, tehát csak a Store-ból letöltött játékok futtatására képes; éppen ezért vélhetően ára is kedvezőbb lesz.
Ugyancsak újdonság az egy terabyte-os tárhellyel szerelt fehér színű Xbox Series S – ez a tárhelyopció korábban csak fekete színben volt elérhető –, a jövendőbeli vásárlók azonban minden bizonnyal a két terabyte-os, különleges kiadású Xbox Series X-nek fognak a leginkább örülni, minek borítása az éjszakai égboltot idézi. A konzol mellé továbbá egy különleges kiadású, fekete/zöld kontroller is jár, ami tökéletesen illik a Series X borításához.
Out of this world and into yours 🌌
— Xbox (@Xbox) June 9, 2024
Landing this holiday: https://t.co/VralmkXAkL pic.twitter.com/RO6l2dKZGL
A készülékek árát egyelőre nem hozta nyilvánosságra a Microsoft, ahogy azt sem tudni még, hogy pontosan mikor indul az előrendelés. A vállalat továbbá a megjelenéssel kapcsolatban is meglehetősen rejtélyes volt, mindösszesen annyit árultak el, hogy 2024 második felében, valamikor az ünnepi időszak előtt kerülhetnek majd fel a gépek a boltok polcaira.
Rovataink a Facebookon