Minden képzeletet felülmúl a népszerű sci-fi játék folytatása

A brit Games Workshop sötét, sivár, futurisztikus univerzuma, a Warhammer 40 000 az elmúlt évek során egyre jobban elkezdett betörni a mainstreambe. Amellett, hogy olyan sztárok adnák a nevüket a rajongói által csak 40k-nak nevezett fiktív világhoz, mint Henry Cavill, az annak gerincét képző könyvek, figurák és videójátékok egyre nagyobb számban és jobb minőségben jelennek meg.

A három kategória közül talán a legutóbbi gyorsította meg a legjobban a Warhammer ismertségének és Nagy-Britannián kívüli népszerűségének növekedését, melynek legújabb tagja, a szeptember 9-én megjelenő Space Marine 2 a 2011-es első rész folytatása – és a tökéletes belépő a 40k világába.

A Warhammer 40 000: Space Marine 2-ben háromféle játékmódban ölthetjük magunkra az Űrgárdisták páncélját: a kampány során az első epizódban megismert (és kapitányról hadnagyra lefokozott) Demetrius Titus szerepébe bújhatunk, aki két társával együtt vágja magát keresztül a Tyranid fajhoz tartozó, mindent felfaló óriásbogarakon; az Operations módban két másik játékossal csinálhatunk különböző nehézségű küldetéseket, melyek a sztori szerint Titusék kalandja közben, azt támogatva, csak másik fronton történik; az Eternal War pedig a többjátékos módot takarja, ahol 6 a 6 ellen játszhatunk vagy az Istencsászárhoz hűséges, vagy az őt eláruló Eretnekek oldalán.

De milyen is a negyvenegyedik évezred?

Kezdjük a sztorimóddal. A történet szerint Titus majdnem 100 évet szolgált a Deathwatchban eretnekségért, amivel a Space Marine első részének végén gyanúsították meg. Miután lezuhant a Kadaku nevű, Tyranid szörnyek által megszállt bolygóra, bajtársait egyesével mészárolják le, majd ő is túl nagy bogarat próbál eltaposni. Azonban egykori rendháza, az Ultramarine-ok megmentik, egy kockázatos beavatkozással feltámasztják (és Primaris-szintre turbózzák), majd visszaküldik a dolgok sűrűjébe. Ezt követően Titus és két társa, Chairon és Gadriel oldalán védi meg a környező bolygókat, a Tyranidáktól, később pedig az Ősellenség, az Tzeentch nevű káoszisten által megrontott Ezerfiak nevű káoszlégió is becsatlakozik a buliba.

A Space Marine 2 játékmenete ugyanis a 2010-es évek eleji FPS-eket a legjobb értelemben idézi meg, amely során minden fegyver, de még a páncél súlyát is érezni lehet. Mind a közelharci, mind a távolsági fegyverek használata agykikapcsoló szórakozás, a szétszakadó bogarak és kultisták pedig azt éreztetik, hogy valóban egy háromméteres genetikailag magasabb szintre emelt félistent játszunk.

Azonban talán a játék ezen erőssége a legnagyobb gyengesége is, ugyanis sosem próbál ennél több lenni. Az olyan címek, mint a Gears of War vagy akár a tíz évvel ezelőtti Call of Duty vittek az ilyen gameplay loopba valamilyen csavart, legyen szó a hírhedt repteres jelenetről, vagy a GoW fedezékrendszeréről.

Visszatérve a sztorihoz, azok sem csalódnak, akik a 40k világát jobban ismerik. Rengeteg elemet zsúfoltak a három bolygóba, több frakciót ismerhetünk meg viszonylag közelről, a küldetések közötti Csatahajón és az egyes pályák nyugodtabb részein sétálva pedig tényleg élőnek érezhetjük az Impériumot. Bár gyűjthető tárgyak tekintetében a Space Marine 2 hagy kívánni valót maga után, a fellelhető Dataslate-eken tárolt hangfájlok tovább színesítik az univerzumot.

A Space Marine 2 másik két módja, az Operations és az Eternal War egész jól töri meg a kampány játékmenetét. Az Operations megmutatja, hogy nem csak Titus hőstetteiről szól Kadaku, Avarax és Demerium megmentése, valamint új ellenségeket és képességeket is felold, amit többedmagunkkal próbálhatunk ki. A különbözős nehézségi fokokkal pedig sokkal tovább marad érdekes a játék, mint ahogy azt a nagyjából 8 órás kampány lehetővé teszi – még akkor is, ha valaki azt is különböző kihívási szinten teljesítené.

Az Eternal War jellemzésénél pedig megint vissza kell kanyarodni a 2010-es évek eleji lövöldözős játékokhoz. A Space Marine 2 multiplayer módja teljesen lecsupaszított, mind a hat kasztnak van egy képessége, pár különböző közelharci fegyvere és puskája, valamint választható gránátja, ezen túl viszont magunkra és társainkra vagyunk utalva. Nincsenek felszedhető erősítések, nincsenek feloldható új képességek vagy a játék során megszerezhető ultik – ami szintén egyszerre jó és rossz. Jó, mert nem érezzük azt, hogy maga alá temet a végtelen információ, és a tanulási görbe és véget nem érő Battle Passok miatt inkább bele se vágunk a játékba. Azonban rossz, mert a századik bolterrel kilyuggatott eretnek után felmerülhet bennünk a kérdés, hogy „oké, mi van még?”.

Nincs vége a dalnak, sem a lánckardok zúgásának

A játékot fejlesztő Saber Interactive azonban nem hagyja el a sötét, háborús jövőt, ígértek több frissítést és bővítést, amelyek bár egyelőre csak kozmetikainak tűnnek, az biztos, hogy foglalkozni akarnak a Space Marine 2-vel – főleg a rajongóktól kapott nagyon pozitív fogadtatás miatt.

Összességében a Space Marine 2 méltó folytatása lett az első résznek, azonban az évekig tartó fejlesztés – és a kiadási dátum többszörös eltolása – után nem szólt akkorát, mint amire vártunk. A játékmenet szórakoztató, de csak ideig-óráig, amelyet a kampány utáni két játékmód kisebb bővítései ki tudnak tolni, de hasonlóan nem az örökkévalóságig. Ahol viszont az SM2 nagyon erős, az a Warhammer 40 000 életérzésének és atmoszférájának átadása, amelyet szerintem jobban fején talált a Saber, mint a Darktide-ot fejlesztő Fatshark, és legalább olyan jól, mint a Rogue Tradert összehozó Owlcat Games. Az biztos, hogy elindul az év legjobb játékának címéért, arról viszont már nem vagyok meggyőzve, hogy el is nyeri azt.

8/10