Erőmű a zsebben

2001.07.20. 11:48
A Compaq zsebszámítógépe szép, okos, világrekorder, és bizonyíthatóan fut rajta a Doom. Az Index valódi embereken tesztelte az eszközt.
A Compaq zsebszámítógépe szép, okos, világrekorder, és bizonyíthatóan fut rajta a Doom
A hazai lakosságra inkább jellemző, hogy soha nem tartott a kezében kéziszámítógépet, mint hogy igen - és hasonlóképpen inkább jellemző rá, hogy soha életében nem lesz kéziszámítógépe, mint hogy lesz. A nihil azonban indokolatlan - ez a cikk ugyanis egy olyan eszközről szól, amelyért érdemes olcsóbb mosóport venni, nem levizsgáztatni a kocsit, netán csatlakozni a szingapúri egyezményhez.

Az anyag

A Compaq zsebszámítógépe, ha egyre homályosuló emlékezetem nem csal, különféle kanmagazinokban tűnt fel, amiket tisztességes ember a meztelen nős képekért vásárol, nem pedig az anyagok közé beszúrt szükségtelen összehasonlító elemzésekért. Mindezt azért mondom, hogy rámutassak, mégsem véletlenül jelent meg a tárgy ezekben az újságokban. Bárki meggyőződhet róla, ha egy Compaq iPAQ vonzó hapsivá/csajjá tesz bárkit, akkor is, ha a másik kezében kaszát tart.

A dizájnerek felelőssége az ügyben minden kétséget kizáróan megállapítható: a kis gép egy kilométeres körön belül azonnal és könnyen megkülönböztethető minden hasonló és teljesen más külsejű tárgytól. Ezt főként a hangszóróval egybeépített púderszóróra hasonlító óriási navigátorgomb okozza. Az iPAQ Pocket PC kiegyensúlyozott: nem unalmas, de nem is toy. Egyszerűen szexi.

Tenyérben tartva (ott, ahová eredetileg tervezték) a gép kellemesen masszív, tömör, palmtopszerű, enyhén fűszeres íze délikeleti fekvésű domboldalra utal. Az elöbb felmagasztalt, közepes jelentőségű navigátorgomb sajnos jobbkezesek számára lett optimalizálva, ezért a balkezesek kicsit hátrányt szenvednek tetrisben.

A tudás

A hazai lakosságra inkább jellemző, hogy soha nem tartott a kezében kéziszámítógépet, mint hogy igen
A zsebgépben zizegő Windows CE operációs rendszer kimerítő elemzése nem igazán témába vágó - a tesztelés során kifogástalanul működött, nem fagyott le, csak a fájlkezelő idegesítően nyakatekert.

Az ország vezető hardvertesztelője segítségével magam is láthattam, hogy a kis Compaqon (infravörös porton keresztül mobiltelefonnal) internezni is lehet. Sőt, a híresség Doomot is telepített rá, amely elég hamar összeomlott, de azért érzékeltette, hogy mire képes az eszköz.

Sokkal hasznosabbnak bizonyult ugyanakkor a Pocket PC-re írt flash. Létezik egy ember, Philip Torrone, aki szubkulturális körökben azzal lett híres, hogy annyi elektronikát épített az autójába, hogy kitiltották New Yorkból. Torrone mániája, hogy palmokra különböző felhasználóbarát programokat írogat. Részben neki köszönhető, hogy a Pocket PC-k számára ma már egy nagy kupac ingyenes flash-applikáció tölthető le az internetről - a népszerű Captain Lowreztől és a Stickman Fighttól kezdve a sokkal nagyobb gyakorlati haszonnal kecsegtető New York-i, londoni, és párizsi metrótérképig. Azt sem árt tudni, hogy vannak együttesek akik direkt Pocket PC-khez készítenek flashes videoklipeket - ilyen például a Radiohead.

Konklúzió

Compaq iPAQ H3630 - Technikai adatok
Dimenziók: vastagsága 15,9mm, súlya 170 g
Hardver: Processzor 206MHz Intel StrongArm, 32MB SDRAM, színes TFT kijelző
Szoftver: Pocket Word, Excel, Internet Explorer, PacketVideo, MediaPlayer 7, MS Reader
Csatlakozók: CF memóriakártya, PCMCIA kártya, IrDA port, dzsekkdugó fejhallgatóhoz
A Compaq iPAQ használható diktafonként, mp3-lejátszóként, jegyzettömbként, kvarcjátékként, műholdas helyzetmeghatározó eszközként, naplóként, internetezésre, valamint divatos kiegészítőként cyberpunk ruházathoz. Képszerkesztésen kívül (gyakorlati értelemben véve) szinte mindenre alkalmas, amire egy notebook - viszont nem kerül annyiba. Körülbelül százötvenezer forintért lehet megszerezni, ami magam és az ország vezető hardvertesztelője szerint is kiváló ár-érték arány - főleg annak fényében, hogy a világ technosajtójának vezető orgánumai egytől egyig a Compaq iPAQ Pokcet PC-t hozták ki a tavalyi év legjobb kéziszámítógépének (sőt - nem vicc - még állítólag a Guinness-rekordok könyvében is szerepel, mint szupererős szuperkicsi számítástechnikai eszköz). A kalapot mi is megemeljük előtte.


  • Hírek
  • Csok