További Hardver cikkek
Az NPD által nyilvánosságra hozott számok az amerikai piacról szólnak, de a játékiparban bevett gyakorlat, hogy a tengerentúlon tapasztalható trendeket előlegezik meg az európai piacnak is. (Az ázsiai játékpiacon egészen más szabályok és arányok érvényesülnek, ezekre az NPD jelentése nem tér ki.)
Újabb év, újabb rekord
2006-ban két újgenerációs konzol is megjelent karácsony előtt (Nintendo Wii, PlayStation 3), várható volt tehát, hogy a szektor a korábbi évekhez hasonlóan rekordbevétellel zár. Az NPD szerint az Egyesült Államokban 13,5 milliárd dolláros bevételt könyvelhetett el a játékipar, ebből kb. 12,5 milliárd a konzolos piacé, míg a pc-s játékok 970 millióval még a milliárdos határt sem lépték túl.
Ez a forgalom 18 százalékkal haladta meg a 2005-ben mért 10,5 milliárd dollárt, így kevésbé hozzáértő sajtómunkások sokadszorra süthették el kedvenc frázisukat: a játékipar már nagyobbat kaszál, mint a filmipar. Ez az ordas tévhit abból fakad, hogy a fenti számokat – amelyek a szoftverek mellett a konzolgépek eladását is összesítik – általában csak a mozijegyekből származó bevétellel vetik össze. Valójában a filmipar a dvd-kkel (és ha már a hardvereknél tartunk, a dvd-lejátszókkal) is kalkulálva még mindig sokkal erősebb, de kétségtelen, hogy a szórakoztató szoftverekre épülő piac egyre jobban behozza a lemaradást.
Pécégödör
A növekedés tehát várható volt, ugyanakkor kisebb meglepetés, hogy a pc-s játékok forgalma nem csökkent tovább. Ez a piaci szegmens ugyanis évek óta zsugorodik (2004-ben 1,1 milliárdos bevétellel zárt, egy évre rá már csak 935 millióval), elsősorban azért, mert a játékosok egyre inkább a konzolok felé fordulnak. A tavaly mért 970 millió dollár viszont enyhe növekedést jelent, pedig ez az összeg még nem tartalmazza az előfizetésekből és online forgalmazásból származó bevételt (szakértők az online disztribúciótól várják a pc-s piac túlélését).
2. The Sims 2
3. The Sims 2: Open For Business Expansion Pack
4. Star Wars: Empire At War
5. The Sims 2: Pets Expansion Pack
6. Elder Scrolls IV: Oblivion
7. Age of Empires III
8. The Sims 2: Family Fun Stuff Expansion Pack
9. Civilization IV
10. The Sims 2: Nightlife Expansion Pack
(forrás: npd.com)
A szokatlan fellendülést azonban leginkább néhány húzónév produkálta, és ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a pc-s piac sorvadása megállítható. Sokat mutat 2006 legsikeresebb pc-s játékainak toplistája, amelyet az NPD a jelentéssel együtt tett közzé. Az első tízben öt helyet foglal el a Sims 2, illetve ennek kiegészítői, a maradék öt helyen pedig sikeres játékok folytatásai (Civilization IV, Age of Empires III) és már jól bejáratott márkanevek (World of Warcraft, Star Wars: Empire at War) trónolnak. Aki ezen a piacon próbál érvényesülni, egyre inkább kerüli az új ötleteket, és már bevált receptek alapján fejleszt, leginkább abban a néhány műfajban, amely még nem vetette meg a lábát konzolon. Valósidejű stratégiák és online szerepjátékok mellett többnyire csak konzolátiratok várhatók pc-n 2007-ben, miközben a first person shooterek (belsőnézetes lövöldözős akciójátékok) és a sportjátékok egyre inkább konzolra költöznek. A kisebb fejlesztőcégek viszont valószínűleg még sokáig életben tartják a pc-s játékkultúrát.
Nyerőgépek
A konzolpiac 12,5 milliárdjából 6,5 milliárd dollárt kerestek a játékok és 4,6 milliárdot a konzolgépek (a resztlit az egyéb kiegészítők és díjak teszik ki). A 2005-ös számokhoz képest az előbbi adat nem nőtt sokat (csak a kézikonzolos szoftverek eladása ugrott meg látványosan), a konzolgépek eladásából származó forgalom viszont 42,8 százalékkal nőtt. Ez jól mutatja, hogy 2006 a konzolháború éve volt, és a vásárlók olykor inkább hardverre költötték azt a pénzt, amin játékokat is vehettek volna – az NPD elemzője, Anita Frazier szerint ez éppen fordítva alakul 2007-ben. Az összesítés egyébként minden eddiginél erősebb decemberrel számol: a karácsony előtti hetek 3,7 milliárdos forgalmat produkáltak, 27,8 százalékkal felülmúlva a tavalyi eredményt.
Az újgenerációs konzolgépek csatája idén újult erővel folytatódik: a Wii és a PS3 megjelenése után sok potenciális vásárló kivárt, de ezek nagy része 2007-ben már elhatározza magát. 2006-ban még a PlayStation 2 volt a legnépszerűbb konzolgép (1,4 millió darab fogyott belőle Amerikában csak decemberben), idén viszont nagy valószínűséggel valamelyik újgenerációs masina lesz a befutó. Ezek közül tavaly a már 2005-ben piacra lépett Xbox 360-ból és a Nintendo Wii-ből nagyjából ugyanannyi fogyott (1,1 millió), míg a sok elemző által "későn érőnek" nevezett PlayStation 3-ból 687 ezer darab. A Nintendo egyébként a kézikonzolok piacán is lenyomta a Sony-t: a Nintendo DS decemberi 1,6 milliós eladásával még a PS2-t is felülmúlta (bár igazából nincs értelme összehasonlítani az asztali és a kézikonzolok forgalmát), de a Sony PSP 953 ezres eladása is szép eredmény.
2. Cars
3. Lego Star Wars II: The Original Trilogy
4. NCAA Football 07
5. New Super Mario Brothers
6. Need for Speed: Most Wanted
7. Gears of War
8. Call Of Duty 3
9. Lego Star Wars
10. Fight Night Round 3
(forrás: npd.com)
A konzolos sikerjátékok 10-es listája színesebb képet mutat, mint a pc-seké. A legtöbb példányban egy amerikaifoci-szimulátor, a Madden NFL 07 kelt el, a többi név között pedig találunk még két sportjátékot, a Nintendo DS ügyességi játékát, a New Super Mario Brotherst, az Xbox 360 slágerét, a Gears of Wart és olyan programokat, amelyek nem a hardcore játékosok vásárlói erejét mutatják (a Verdák című film játékátirata, illetve a két Lego Star Wars). A legjobban megfigyelhető trend a multiplatformos fejlesztés, vagyis az a törekvés, hogy egy játékot a lehető legtöbb konzolgépre megjelentessenek. A tízes lista nyolc programja legalább négy platformra kijött, a listavezető Madden NFL 07 pedig nem kevesebb, mint kilenc konzolon jelent meg. A multiplaformos fejlesztés azonban a középszerű, a konzolok tudását sokszor nem kihasználó programok arányát növeli majd, így valószínű, hogy a kifejezetten egy konzolra szabott játékok nagyobb megbecsülésnek örvendenek majd a jövőben – írja a PC Guru elemzésében.
Az Apple is beszáll?
A piac növekedése azt is jelzi, hogy a korábban csak gyerekek szórakozásaként kezelt konzoljátékok egyre több hívet szereznek más korosztályokból is. Jellemző a kisebb, a fenti számokban nem összesített internetes játékok térhódítása is. "Mindegy, hogy pc-n, konzolon, mobiltelefonon vagy neten, de mindenki játszik" – nyilatkozta az ABC Newsnak Sam Kennedy, az egyik legolvasottabb játékportál, a 1UP.com főszerkesztője. "Régóta beszélünk arról, hogy a videojáték egyszer majd mainstream része lesz, de azt hiszem, most ez tényleg bekövetkezik" – csatlakozott kollégájához Jeff Green szakújságíró.
Tény, hogy egyre jobban elfogadják ezt a szórakozási formát. Ennek oka egyrészt az, hogy a régi játékosok felnőttek: akinek még Commodore 64-e volt, ma már harmincas éveiben jár. A másik ok a konzolok sokoldalúbbá válása: az Xbox, az Xbox 360 és a PS3 már multimédiás eszköznek tekinthető, szakemberek szerint a következő évtizeden belül a konzol éppen olyan megszokott látvány lesz egy háztartásban, mint a televízió. Az elfogadottságot és a potenciális vásárlók széles körét mutatja az is, hogy hírességek és filmszereplők kezében is egyre gyakrabban feltűnnek a konzolok. Paris Hilton nagy DS-rajongó, House doktor pedig minden második epizódban videojátékkal bosszantja pácienseit és főnökét.
A szakértők szerint mindez oda vezet majd, hogy a konzolok ma még sokszor borsosnak tűnő ára csökken, és fontos szempont lesz az egyszerű irányíthatóság. "Mindenki meg tud nézni egy filmet, de nem mindenki tud játszani" – magyarázza Kennedy. "Ez meg fog változni, a Wii könnyen használható kontrollerével már a jövő játékkonzoljaira emlékeztet." A másik népszerű spekuláció egy újabb nagyágyú megjelenését jósolja. A konzolpiacon mindig két-három nagy cég osztozkodott – korábban az Atari és az Intellivision, majd a Nintendo és a Sega, most pedig a Nintendo, a Sony és a Microsoft. A növekedéssel azonban jutna hely egy újabb versenyzőnek is.
Legtöbben az Apple-t tartják esélyesnek: a Mac korábban nem volt számottevő játékplatform, de ez a jövőben változhat, és a merészebb találgatások szerint az is elképzelhető, hogy az Apple előrukkol egy önálló játékkonzollal. Bár most még nem látni, mekkora ennek az esélye, nem zárhatjuk ki, hogy bekövetkezik. Az Apple és a Nintendo üzletpolitikája az utóbbi években egyre több hasonlóságot mutatott, és a termékek fejlesztésekor a könnyű használhatóság mellett fontos szempont volt a gusztusos, már-már dísztárgyszerű külső. Steve Jobs cége emellett jelentős rajongótáborral rendelkezik – egy Apple játékgép a képességeitől függetlenül státuszszimbólummá válhatna, és könnyen utat találhatna a nappalikba.