
További Hardver cikkek
![]() |
![]() |
Az egyik játékos a hátizsákjára szerelt csőkamerát vitt, és egész útját rögzítette egy kereskedelmi csatorna részére |
Pontgyűjtés a terepen
A május 11-ei összejövetel is versengésre hívott: egy napon, időmérés mellett tizenöt ládikát (jelen esetben inkább ellenőrzőpontot) kellett a benevezetteknek összegyűjteni. A fesztivál és verseny helyszíne Tata volt, annak is a vadregényesebb, tó körüli, parkos-erdős, csatornákkal tagolt üdülőkörzete. Valamennyi pontot egy kb. 2,5 km átmérőjű körön belül rejtettek el, és a versenyző geocaching harcosok - akik külön egyéni és családos kategóriában indulhattak - az egyenkénti elrajtolás pillanatában egy papírlapon kapták meg a pontok koordinátáit a már jól ismert WGS84 formátumban. A szervezők igyekeztek a "hétköznapi" geocachinghez hasonló körülményeket teremteni, így minden pontnak egy-egy rá jellemző fantázianeve volt, a rejtekhelyek is a kitaposok ösvényektől távolabb, a csalitos mélyén töltötték be nemes funkciójukat.
![]() |
![]() |
A bázis és Kolesár András, technoguru |
Mobilkütyük az erdőben
A high-tech nem csupán a műholdas helyzet-meghatározásban öltött testet, de a találkozó egészét átlengte a társaság mobil elektronikus kütyük iránt érzett lelkesedése. Sok játékos kezében lehetett digitális fényképezőt, miniatűr videokamerát, csúcs-mobiltelefont, PMR rádiót, vagy épp az útvonal optimalizálására használt notebookot felfedezni. Az is csak fokozta a kiber-hangulatot, hogy a pontok teljesítését lehetett SMS-en keresztül is igazolni, de aki csupán a papiros verziónál maradt, az sem úszta meg a technológiát: a visszaélések elkerülésére nem egyetlen jelszóval, hanem az itt debütáló (és remekül vizsgázó) multimátrix táblázatból kiolvasott ugrókóddal történt az igazolás. Mivel a pontok látogatási sorrendje tetszőleges volt, ellenőrzéskor elég volt csak ezt a sorrendet, és az utoljára kiolvasott kódot megadni, és a helyben futó ellenőrző rendszer azonnal kidobta volna a sumákolókat. Aki az értékes díjakra is esélyes volt, annak a GPS által rögzített útvonalát (tracklog) is letöltötték a szervezők, és ebből még arra is fény derülhetett volna, hogy a rosszban sántikáló játékos két pont között taxit fogott, vagy éppen kerékpárra pattant volna - de ilyen visszaélésekre nem volt példa.
![]() |
![]() |
Az egyéni kategória győztese érkezik | Díjkiosztás |
Elvileg a versenyen értékelték azok teljesítményét is, akik nem találták meg mind a 15 pontot, de a befutók túlnyomó többsége teleírt igazolólappal érkezett a célba. A kevesebbet teljesítők is leginkább önhibájukon kívül játak pórul: lemerült a GPS, késett a vonat, stb. A szervezők kellemes meglepetésére a verseny egésze - dacára a tapasztalatlanságnak és a számtalan új, korábban sosem használt megoldásnak - nagyobb döccenők nélkül zajlott le. A tapasztalatok birtokában a kisebb hibákat könnyedén tudják korrigálni, és készülnek a következő megmérettetésre, amit a résztvevők többsége minél hamarabb szívesen látna. A 300. magyar geoláda erre éppen jó apropó is lehetne.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Amerikai repülőgép-hordozó futott be egy dél-koreai kikötőbe egy észak-koreai rakétakísérlet után
Eközben Phenjan jelezte, hogy minden fronton képes ellentámadásra.
március 3., 07:56
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- Külföld
Mindössze 17 példány maradt világszerte az ázsiai gepárdokból
Az ázsiai gepárd rendkívül gyors nagymacskaféle.
március 3., 07:11
- Futball
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Brand and Content
Nőnapi kampányában AI sztereotípiákat cáfol a 4iG Csoport
Bár a technológiai iparágat sokan még mindig férfiközpontúnak tartják, a valóság ennél sokkal sokszínűbb. A 4iG Csoport nőnapi kampányának célja a társadalmi és AI sztereotípiák lebontása, ezáltal a nők technológiában betöltött szerepének erősítése.
2 órája
- Futball
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
március 3., 07:28
- Külföld
Orbán Viktor: Az európai vezetők úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút
A miniszterelnök a londoni csúcstalálkozón elhangzottakra reagált.
március 3., 06:48
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – A világ leggazdagabb osztályfőnöke
Kisebb kihagyás után tér vissza Márkó és Barna, hogy folytassák az idegeskedést – immár tizedik évada.
március 3., 07:00
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Futball
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Degusztátor
Salt, avagy lesz itt olyan örömkörömpörkölt, hogy a fal adja a másikat
Alternatíva, csillaggal dekorálva, és nem véletlenül.
március 3., 06:03
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Futball
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Kultúr
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán
Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.
március 3., 06:31
- FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Külföld
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
március 3., 05:59
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Külföld
Bántalmazott harci medvét mentettek Pakisztánban
A medvének 35 küzdelemben kellett részt vennie.
március 3., 08:24