Hogyan lett olcsó gyártó az Apple-ből?

Az a furcsa dolog történt, hogy az Apple hirtelen olcsó lett. Mondták már a cégre, hogy innovatív, hogy design-centrikus, vagy hogy úttörő, az árat viszont nagyobb bunkóság volt elemezni, mint szalonnával enni a kaviárt. Egészen mostanáig.

Nyugodt kezdet

Az első inteles gépek megjelenésekor még nem gyanakodott senki. Az iMac semmilyen más géppel össze nem hasonlítható, a MacBook Pro pedig egy csúcskategóriás laptop: az akár 800 ezer forintos kütyüről senki sem mondaná, hogy olcsó. A Mac mini is egyedülálló jelenség, de a MacBook már nagyon is összehasonlítható, ezért lepett meg mindenkit az árazása: piacra kerülésekor ez volt az egyik legolcsóbb kétmagos laptop a piacon. Csak a Dell adott olcsóbban kétmagos konfigurációt, de az Inspiron sorozat sokkal kevesebb extrát nyújt: nincs beépített webkamera, nincs távirányító, operációs rendszer, nagyobb is, nehezebb is.

Aztán piacra került a Power Mac utódja, a Mac Pro, és most már biztos: valami nincs rendben. A legkisebb konfigurációhoz 160 gigabájtos merevlemezzel 2124 dollárért, a középsőhöz 2424 dollárért (itthon 650 ezer forintért), a csúcsmodellhez pedig 3224 dollárért lehet hozzájutni, míg a legendásan olcsó Dell hasonló konfigurációiért 2086, 2866 és 3686 dollárt kell fizetni.

A kis gépek között 38 dollár a különbség, igaz, még a Dell javára, aztán már az Apple az olcsóbb 442 majd 462 dollárral. Az Inquirer gyűjtéséből kiderül, hogy a Dell 3 év garanciát vállal, míg az Apple csak egyet, de a kaliforniai társaságtól is lehet hosszabb jótállást vásárolni, 250 dollárért, tehát még mindig közel 200 dollárral olcsóbbak a Mac Prók.

Ez viszont szinte hihetetlen, főleg, ha figyelembe vesszük a két cég méretét. A Dell a világ legnagyobb pc-gyártója, piaci részesedése eléri a 33 százalékot, elképesztő mennyiségű számítógépet ad el, többnyire alacsony haszonréssel, és a legalacsonyabb áron. Ezzel szemben az Apple még az Egyesült Államokban is csak a negyedik, részesedése 4 százalék körül mozog, a cég legendásan nagy haszonréssel dolgozik.

Szeretetéhes mamut

Bár semmi biztosat nem lehet tudni, ha tippelni kéne, azt mondanám, hogy az Apple csak egyféleképpen tud ilyen olcsón gyártani: valahol csal. Ehhez viszont nem árt egy partner, akinek érdeke fűződik a csaláshoz, ez pedig józan megfontolás alapján leginkább az Intel lehet.

A világ legnagyobb processzorgyártója keresi saját identitását. Az új vezérigazgató, Paul Otellini szeretné elérni, hogy az emberek ne lelketlen gyártóként, hanem imádnivaló cégként gondoljanak a mamutra. Ennek megfelelően a cég az elmúlt időszakban új szlogent választott (Leap ahead), új logót terveztetett, kicserélte processzorparkját, és olyan márkaneveket vezetett be, mint a Viiv például. Sok apró lépés az érzelmek útján. Ja, és persze van még egy: a cég tavaly az Apple partnere lett, és a Mac Pro megjelenése óta az Intel a világ egyik legerősebb brandjének a kizárólagos beszállítója. Ez pedig óriási ütőkártya a cég marketingeseinek a kezében.

Az Apple-lel barátkozni kifizetődő dolog, gépeivel saját termékünket reklámozni a legmegbízhatóbb megoldás arra a problémára, ha a céget unalmas mérnökök és gonosz pénzemberek gyülekezetének véli a közvélemény.

A hatás persze nem maradt el, az Intel ma már sokkal elfogadhatóbb márkanév, mint korábban volt, és a téma iránt érdeklődők meglepetten tapasztalták magukon, hogy kibékültek a korábban gyűlölt vállalattal.

Kivételezett helyzetben

A kérdés már csak az, hogy mennyit ér a cégnek egy ilyen fordulat.

Valószínűleg sokat, nagyon sokat, még az sem elképzelhetetlen, hogy megéri veszteséggel, vagy nulla haszonnal értékesíteni a processzorokat a kívánatos partnernek.

Mert jelen helyzetben ez tűnik a legelfogadhatóbb magyarázatnak: az Apple azért tud ilyen olcsó lenni, mert mindenkinél kevesebbet fizet a processzorokért. Jól mutatja ezt az árhullámzás is: a belépő Mac Pro konfiguráció, melyben a gép összértékéhez viszonyítva a legkisebb részt teszi ki a processzor ára, még drágább, mint delles társa. Aztán ahogy megugrik a processzor értéke, úgy lesz "olcsóbb" a Mac Pro. A két gigahertzes processzor hivatalos listaára 320 dollár, ebből van kettő a legkisebb kiépítésben: a Mac Pro végső árának harminc százalékát adja a processzor értéke. Ugyanez az arány 57 százalék majd 53 százalék a két nagyobb modellnél, 1380, valamint 1700 dolláros processzorpárosokkal számolva. Tehát amíg a legkisebb gép árának harmadát, addig a másik kettőnél több mint felét adja a processzor: ilyen arányok mellett meg könnyen versenyképes egy vállalat, ha valóban olcsóbban kapja a legdrágább alkatrészt.

A gép többi részegysége változatlan, tehát az árkülönbséget a csipek adják, de így sem jön össze a végső szám. A középső gép ugyanis csak 300 dollárral kerül többe, mint a kisebbik, miközben a processzorok hivatalos listaára alapján 740 dollárnyi differenciának kéne lennie. Közel százezer forintnyi különbség tűnt itt el.

Marketingköltség

Fontos megjegyezni, hogy az Inquirer nem akármelyik gyártóhoz hasonlította a Mac Pro árait: a Dell az Intel puszipajtása, az óriási tételnek köszönhetően eleve nyomott áron vásárolhat a processzorgyártótól. Ehhez még hozzájön, hogy a cég sokáig, talán túlságosan is sokáig maradt lojális az Intelhez: hiába kívánta a piac, nem forgalmazott AMD csipekkel szerelt gépeket, amiért a növekedés megtorpanásával fizetett a cég, meg azzal, hogy egy trösztellenes per alperese lett. Nem maradt mozgástere a Dellnek: a közeljövőben piacra dobja első AMD processzorral szerelt gépét.

A legfőbb szövetséges tehát elvesztette ártatlanságát, most már az Apple az utolsó, kizárólag inteles gépeket értékesítő márkás gyártó. A népszerűség növekedésével, és főleg: a marketingköltségek átcsoportosításával simán fedezhető az a veszteség, amit az Intel összehozhat a nyomott árú csipekkel. Ahogy annak idején Paul Ottelini mondta: az Apple-nek szállított processzormennyiség hibahatáron belül van, fel sem tűnik az óriásnak. A szövetség az aprócska Apple-lel pontosan ez: nem üzlet, hanem marketing.