Ivett, Frida
6 °C
16 °C

Népszerű a magyar 3D-tévé

2008.12.08. 11:50
Ezüstérmes lett a legjelentősebb európai információtechnológiai vásáron a HoloVízió 3D. A térhatású tévét magyar mérnökök fejlesztik Budapesten.

Idén november 25-27-ig Lyonban, a francia EU elnökség alatt megrendezett ICT2008 seregszemlén a látogatók szavazatainak alapján a HoloVízió 3D-s mozirendszere nyerte a Best Exhibit díj ezüst fokozatát.

Az ICT konferencia és kiállítást az Európai Unió támogatja, a legjelentősebb információtechnológiai kutatásokat bemutató rendezvényt kétévente rendezik meg, és rendszerint három napig tart. A Holografika ez év novemberében egyedi meghívás alapján vett részt ezen az európai szinten legjelentősebb K+F információtechnológiai kiállításon, ahol be is mutatta holografikus 3D-rendszerét, melyet korábban már mi is kipróbáltunk .

A Holografika Kft. szabadalmaztatott térhatású technológiával kísérletezik, a vállalatot Balogh Tibor, Gábor Dénes díjas villamosmérnök-holográfus alapította. A cég olyan 3D-megjelenítők fejlesztésével foglalkozik, amelyeket az orvosi és tudományos képalkotásban már használnak, illetve a jövőbeni 3D-televíziózás alapját jelenthetik.

A HoloVízión megjelenő 3D-kép szemüveg nélkül is látható, nincs szükség a fej pozicionálására vagy a szemmozgás követésére, a kijelző ablakszerű, természetes térhatású látványt nyújt egyidejűleg több néző számára. A cég az EU informatikai keretprogramjában a magyar KKV-k közül az elmúlt 5 évben a legsikeresebbnek bizonyult.

Az ICT 2008 kiállításon bemutatott, egy EU projekt keretében fejlesztett 110 centiméter képátmérőjű 3D-szemüvegnélküli mozirendszer nagy sikert aratott, köszönhetően a térben, a képernyő síkja előtt és mögött egyszerre megjelenő 3D-modelleknek és videóklipeknek. A HoloVízió esetében egyébként a 3D-s kép valóban térbeli élményt nyújt, a megjelenített képtartalom mögé lehet tekinteni, akárcsak a valódi tárgyak esetében.

Balogh Tibor, ügyvezető szerint "ez az elismerés a HoloVízió korábbi szakmai díjaihoz képest azért kiemelkedő jelentőségű, mert ezt a látogatók szavazatai alapján osztották. Egyben közvetlen megerősítés, hogy a tökéletes 3D-s térbeli megjelenítés irányában tett erőfeszítéseket érdemes tovább folytatni".