Ma eldőlhet az AMD sorsa

Hétfőn este, magyar idő szerint kedd hajnalban jelentette be Hector Ruiz vezérigazgató egy San Franciscó-i rendezvényén az AMD reménységét, a Barcelonát. Olyan ez a processzorgyártónak, mint a Grande Punto volt a Fiatnak: ha bejön a termék, képes lesz kimászni a gödörből a cég, ha a vásárlók nem szeretik, komoly esély nyílik a csődre. A csip közel féléves késéssel kerül a piacra, pedig ha az eredetileg tervezett időpontban kezdik meg az értékesítést, akkor is hónapokkal lemarad konkurenséhez képest a gyártó. Mostanra azonban olyan szinten megroggyant az AMD pénzügyi mérlege, hogy szinte csak egy csoda tudná életben tartani. Egy csoda, vagy egy sikeres termék.

Egy lapra

Jelen helyzetben az utolsó reménysugárnak a K10-es látszik, az AMD mindent meg is tett azért, hogy az új processzor sikeres legyen. A technológiai fejlesztéseknek hála azonos órajelen gyorsabb az új Opteron, mint a konkurens Core 2-es Xeon, ráadásul kevesebbet is fogyaszt annál. Az árazással sincs baj, az AMD ugyanis 700 dollárért kezdi árulni a nyolcprocesszoros szerverekbe szánt, 1,8 gigahertzes Barcelonát, míg a hasonló fogyasztású, de lassabb 1,86 gigahertzes Xeon 2300 dollárba kerül. Azonos órajelen a Barcelonák teljesítményfölénye 20-25 százalékos, ami jelentős, kár, hogy órajelben gyenge az AMD.

A Barcelona kezdetben csak 2 gigahertzes verzióban lesz kapható, ami hozza ugyan a 2,4 gigahertzes Xeonok teljesítményét, de az Intel már most is árul 3 gigahertzes processzort. Ráadásul november elején a nagyobbik gyártó bemutatja a szervercsipek új generációját, ezek viszont már 45 nanométeres gyártástechnológiával készülnek, tehát sokkal olcsóbban lehet majd előállítani őket, ráadásul az órajelet is megemelik 3,16 gigahertzre. Bár az AMD év vége előtt szeretné piacra dobni a 2,5 gigahertzes Barcelonát, ez is csak beállítja a 3 gigahertzes Intel sebességrekordját, miközben négymagos felépítése és 65 nanométeres gyártástechnológiája miatt költséges lesz a csip előállítása.

Ha az AMD valami csoda folytán képes lesz alacsonyan tartani a Barcelona és az asztali verzió, a Phenom gyártási költségeit, akkor versenyben marad. Az új csipek bajnoknak ugyan gyengék, de képesek beverekedni magukat az élbolyba, ráadásul fogyasztásuk rendkívül alacsony, ami döntő fontosságú a szerverpiacon, de jelentősége van az egyre csöndesebb gépeket követelő otthonokban is.

Ugyanakkor sokat sejtet Hector Ruiz beismerése, aki szerint legkésőbb 2007 elején meg kellett volna jelennie a Barcelonának. Közben már kifelé nézünk az évből, aztán még csak most jelentik be a processzort.

Egy év mínusz

Az Intel majdnem egy évvel korábban, 2006. novemberében kezdte meg a négymagos processzorok értékesítését. A Quadot érdekességnek szánták, a terméknek az első évben csak a piac két százalékát kellett volna megszereznie. A szó hagyományos értelmében a Quadok nem is igazi négymagosak: nem négy processzormag dolgozik bennük, hanem kétszer kettő, a párok közti kommunikáció viszont lassabb, mintha az egész struktúra szerves egységet alkotna. Önmagunkat idézve: négy ember könnyebben beszélget egy helyiségben, mintha párosával két szobába zárnánk őket, és azok valami vén lakájjal - legyen a neve Front Side Bus - üzengetnének egymásnak.

Az Intel ugyanakkor több okból is a kétszer kettes felépítés mellett döntött: egyrészt ehhez nem kellett új processzort terveznie, elég volt meglévő kétmagosait egybecsomagolni. Ez jelentősen csökkentette a fejlesztési, de még a gyártásköltségeket is: ha egy négymagos egyetlen magja is gyártási hibával kerül le a szalagról, lehet kidobni az egészet, a kétszer kétmagosoknál viszont csak az egyik pár megy a kukába. Jelentősen lerövidült a fejlesztésre szánt idő is, így összességében az Intel közel egy évvel megelőzte a valódi négymagoson dolgozó riválisát.

Az AMD közben csak cikizte a kétszer kétmagosokat, pedig nem volt miért: bár a Quadok valóban nem szerezték meg a piac jelentős részét, sokkal jobban szerepeltek, mint azt várni lehetett. Ennél is fontosabb volt az a marketinghatás, amit az aktuális csúcsprocesszor gyártása jelentett az Intelnek Az AMD csak árcsökkentéssel tudott versenyben maradni, de a fejletlenebb gyártástechnológiának és jelentéktelen tartaléknak az lett az eredménye, hogy a gyártó óriási veszteségeket halmozott fel az elmúlt negyedévekben, amit csak további források bevonásával tudott ellensúlyozni.

Sikeres évek

Utoljára 2003-ban adott ki teljesen új architektúrát az AMD, a K8-as igazi sikertörténet volt. Az Athlon 64-esre keresztelt asztali processzorok remekül szerepeltek és sorra elverték a rivális Intel Pentium 4-eseit. A szerverekbe szánt Opteronok még nagyobb sikert hoztak, szinte a semmiből teremtettek 20 százalék fölötti piaci részesedést a gyártóknak. Még a kétmagosok versenyében is állta a sarat az AMD, az X2-es asztali gépeknél csak a dualcore Opteronok szerepeltek jobban, amik teljesítményben gyakorlatilag lemosták a színről az Intel Xeonokat.

Az egész 2006 nyaráig tartott, akkor érkezett a válaszcsapás: a Pentium 4-ben is dolgozó Netburst architektúráról a Core 2-esre váltott az Intel, amivel a nagyobbik gyártó visszaszerezte a teljesítményfölényt mindegyik kategóriában, ráadásul fejlettebb gyártástechnológiájának hála még a csipek ár-érték aránya is kiemelkedő volt. Az utolsó ütést tavaly novemberben vitte be az Intel, amikor piacra dobta a négymagos Quadokat.

Hiába volt három jó éve az AMD-nek, a gyártó csak lassan tudta növelni piaci részesedését, nehezen épített ki kapcsolatot olyan óriási felvásárlókkal, mint a Dell, ráadásul felhalmozni és bővíteni sem nagyon tudott a cég: a Core 2-es váratlanul érte a vezetést. Nem tett jót a pénzügyi egyenlegnek az Ati felvásárlása sem, a grafikus gyártó beolvasztása óriási hitelterheket rótt az AMD-re, miközben a kanadai cég nem nagyon tudott ütőképes termékkel előállni. Az új grafikuskártyák, a HD2000-es Radeonok képtelenek voltak felnőni a 8-as Geforce-okhoz, és bár ár-érték arány tekintetében versenyképesek, marketingszempontból óriási veszteség, hogy a féléves késéssel megjelenő HD2000-esek képtelenek voltak elverni az Nvidia korábban piacra került termékeit.

Az elmúlt évben az Intel részvényeinek az értéke 40 százalékkal nőtt, míg az AMD 50 százalékos csökkenést volt kénytelen benyelni. Nem is csoda, negyedévenként hatszázmillió dolláros mínuszt nehezen bocsájt meg a piac, főleg, hogy a vállalat még akkor is csak százmilliós pluszt tudott összehozni három hónap alatt, amikor a legjobban ment neki.

Ha a K10-es stabilizálja az AMD pénzügyi mérlegét, és a gyártó képes lesz az ütemtervet tartva 2009-ben bevezetni a Fusion névre keresztelt, integrált grafikus gyorsítóval szerelt processzort és az új mikroarchitektúrát, a Bulldozert, kétszereplős marad a piac. Ha megbukik az új Opteron és a Phenom, komoly veszély fenyegeti majd az AMD fennmaradását, márpedig annál nehéz lenne rosszabbat elképzelni, minthogy az Intel maradjon az egyetlen szereplő. Az ugyanis a verseny halálát jelentené, ami óriási szívás lenne a felhasználóknak.