Munkát a magoknak!

Az elmúlt hónapokban rengeteg teszt jelent meg kétmagos rendszerekről, néhányat én magam készítettem. Az évek óta tartó állóvizet végre felkavarta az Intel, amikor piacra dobta a Core 2-es rendszereket. Futtattunk játékteszteket, rendereléseket, tömörítéseket, az új csipek minden esetben gyorsabbnak bizonyultak elődeiknél, a Pentiumoknál, és legtöbbször legyőzték a korábbi csúcstartót, az AMD Athlon FX 62-t is.

Az eredmények nézegetése közben viszont könnyű volt elfelejtkezni arról, hogy kétmagos rendszerekről van szó. Arról, hogy a szoftverek nyomasztó többsége bambán figyel, ha a párhuzamos adatfeldolgozás kerül szóba, hogy a játékok nem azért gyorsak, mert a másfél éve bevezetett technológia áttörést hozott magával, hanem azért, mert egyszerűen erősek a processzorok, a magok számától függetlenül.

Már annak idején, amikor megjelentek az első Pentium D-k, csalódottan nézegettük a benchmarkokat, mert azonos órajelen nem voltak gyorsabbak, mint egymagos társaik, a Pentium 4-esek. Akkor mindenki azzal nyugtatta magát, hogy ez csak átmeneti állapot, rövidesen piacra kerülnek az optimalizált programok, és megváltozik minden.

Eltelt másfél év, és nem változott szinte semmi. Egy-egy nagyobb teszt alatt rendszerint elindítottam a feladatkezelőt, és azt figyeltem, hogy mit csinál a második mag. Többnyire pihent. A helyzet változatlanságára a most piacra kerülő négymagosok világítanak rá újra, hiszen az első tesztek alapján a Core 2 Quadok azonos órajelen semmivel sem gyorsabbak, mint kétmagos társaik, a Core 2 Duók: mindössze annyi a különbség, hogy most már három mag sziesztázik egy helyett.

Persze erre a problémára szokták azt válaszolni, hogy több programot kell futtatni egyszerre, de nem találkoztam még olyannal, aki tömörített volna játék közben. Négy maggal gördülékenyebb a felhasználás, hiszen nem lassul be a böngészés, ha elindítunk egy renderelést, de egyrészt ilyet nem teszünk, másrészt ebben az esetben még mindig csak annyi történne, hogy a második mag is beszállna a munkába, 1-2 százalékos leterheltséggel. Ez viszont pazarlás.

Amikor Tom és csapata nekiállt iTunesszal és más zeneszerkesztőkkel dalokat tömöríteni, a Core 2 Quad nem volt gyorsabb feleolyan erős társánál, de a videótömörítő programok közül is csak minden második érzékenyült el a négy magtól. Ezeknél tényleg komoly gyorsulást lehetett látni, a többinél viszont a Quad nem mutatott előnyt. Ez az eredmény persze azt is jelenti, hogy ha lenne egymagos verziója a Core 2-eseknek, az is ugyanúgy teljesítene a legtöbb esetben, mint a négymagos Quad.

Ebből több következtetést is le lehet vonni. Egyrészt a hardvergyártás rálépett egy útra, amire eddig nem, vagy csak elvétve tudta ráhúzni a szoftveripart. Eltelt másfél év, az eladott processzorok nagy része már többmagos csip, de még mindig nagyítóval kell keresni azokat a programokat, amelyek meghatódnak a párhuzamos adatfeldolgozástól.

Azok is milyenek? Ön például mikor renderelt utoljára? Mikor dolgozott kétszáz megabájtos képekkel, mikor kezdett videóvágásba? Egy alapkiépítésű júzer böngészget a neten, zenét hallgat, szövegszerkeszt, csupa olyan dolgot művel, amihez nem kell a teljesítmény.

Jó pár éve csak egy olyan szegmens van, amiben az átlagfelhasználó gyakran keres erőforrást: ez a játékra alkalmas gépek csoportja. Ezen a piacon viszont tényleg ritka a magokért rajongó szoftver. Ugyanakkor az utóbbi hónapokban elfogytak a közép- és felsőkategóriából az egymagos rendszerek, szóval aki csak a mának akar használható játékgépet, az légüres térben találja magát.

Pedig a csipek még negyedgőzzel is elképesztő teljesítményre képesek. A legtöbb játékban (Quake 4, Call of Duty 2, Seriuos Sam 2) másodpercenként 100 képkocka felett teljesítenek a Quadok, miközben ennek a negyede már elég a szaggatásmentes játékmenethez, fele a tökéletes élményhez. Mi lenne, ha egy játék hirtelen rátalálna a második magra? Másodpercenként 200 képkocka? Néggyel négyszáz? Vagy mondjuk összejönne 100 képkocka 2560x1600-as felbontásban is, mindenféle anizotropikus filtering meg élsimítás mellett? Nyilván nem, mert nem nagyon kapni manapság olyan grafikus megoldást, amely lépést tudna tartani egy ilyen teljesítménnyel, hacsak az Nvidia négy grafikus maggal szerelt szörnyetege nem. Azért viszont fizessen az 340 ezer forintot, akinek két anyja van.

Mindenesetre egy Quad képes lenne négy újgenerációs játékot futtatni, stabilan, másodpercenként 60-80 képkocka felett, már ha a hardverkörnyezet képes lenne kiszolgálni egy ilyen munkamániás főnököt. Úgy tűnik, igencsak lépéselőnybe kerültek a processzorok, és a számítógép többi részegysége képtelen tartani az iramot. Amikor a 150 ezer forintos kártyák előbb véreznek el, mint ahogy a félgőzzel működő Core 2 Duo kifulladna, nehéz elképzelni, hogy a közeljövőben megjelenhetne olyan grafikus processzor, ami képes lenne tartani a tempót egy négymagos rendszerrel.

Ilyen körülmények között új utakat kéne nyitni a pc előtt. Korábban örülhettünk, ha normálisan futott az operációs rendszer, a leütött gombra megjelent a betű a szövegszerkesztőben, vagy nem szaggatott be a gép egy 640x480-as felbontású játék alatt. Aztán elkezdtünk zenéket hallgatni, meg filmeket nézni a számítógépen, csupa olyan dolgot művelni, amire korábban a visszafogott teljesítmény miatt nem volt lehetőség. Most újra van szabad kapacitás, akkora, amilyenre korábban nem volt példa.

Amíg az egyik meg futtatja a játékot, a másik gondoskodhatna a lakás hőmérsékletének szinten tartásáról. A harmadik mag elláthatná a konyhai teendőket, mondjuk kezelhetné a mosógépet, a sütőt meg a hűtőt, a negyedről működtethetne a lakás összes audiovizuális készüléke. És még mindig lenne annyi erő a gépben, hogy valaki böngészhessen az interneten. Vagy, ahogy egy olvasónk jelezte, megjelenhetnének az igazán felhasználóbarát számítógépek: most már van elég tartalék ahhoz, hogy egy profi beszédfelismerő-szoftvert üzemeltessünk, így nem kéne többet a billentyűzettel bajlódni, csak ha ahhoz van kedvünk.

Bár mindenki tudja, hogy ez a jövő, már az első kétmagos rendszerek megjelenésekor arról beszéltek a szakértők, hogy ki lehet dobni a házimozi-rendszereket, mert mindenről a gép gondoskodik, eddig nem történt komoly előrelépés ezen a területen. Persze minderről nem a processzorgyártók, hanem a szoftverkészítők tehetnek, de a felhasználó szempontjából ez talán nem is olyan fontos. Ahogy az sem, hogy van élet a Windowson kívül is, mert bár más operációs rendszerek sokkal jobban kihasználják a magokban rejlő teljesítményt, az emberek túlnyomó többsége Windowst használ.

Hogy mégsem lehet egy igazán jót dühöngeni a helyzeten, az főleg az áraknak köszönhető: a kétmagos processzorok nem kerülnek lényegesen többe, mint egymagos társaik. A négymagos 2,66 gigahertzes Quad annyiért kerül a boltokba, amennyiért eddig a 2,93 gigahertzes Duót vásárolhattunk: hetven százalékos pluszteljesítmény, lényegében ingyen. Akkor meg kit érdekel, hogy mennyit kell még várni a normális programokra, meg a csipek vezérelte csirkesütésre? Hogy a többmagos rendszer még mindig be nem váltott ígéret?