További Hardver cikkek
A szerda este Kaliforniában tartott eseményen Steve Jobs bejelentette az összes iPod frissítését, de a valódi izgalmat egy új modell, az iPod Touch megjelenése okozta. Az Apple vezetője azzal vezette fel a típust, hogy az iPhone a legjobban sikerült mp3-lejtszó, amit valaha gyártottak, sokan viszont nem tartanak igényt annak telefonfunkciójára. Ezért készült el az új típus, ami egy iPhone, mobil nélkül, viszont ugyanúgy néz ki, és a kijelzője ennek is érintésérzékeny. A Touchban van wifi is, így internetezni is lehet vele, a bemutató alapján a készülék a telefonfunkciókat leszámítva ugyanazt tudja, mint az iPhone.
Olcsóbb iPhone
A Touch 22 órán keresztül tud zenét, 5 órán keresztül videót lejátszani, ráadásul világszerte forgalmazzák majd, néhány héten belül. A kisebbik modellbe 8 gigabájt háttértár kerül, ez 300 dollárba kerül majd (az ugyanekkora iPhone kétéves előfizetéssel pont kétszer ennyi), a nagyobba 16 gigabájt memória kerül, ez 400 dollárért vihető haza. De az összehasonlítás már nem is állja meg a helyét: Steve Jobs bejelentette, hogy a 8 gigabájtos iPhone ára is csökken, mostantól 400 dollárba kerül 600 dollár helyet. A 4 gigabájtos Apple-mobilról nem beszélt a vezér, így könnyen lehet, hogy az megszűnik.
Az interneten már hetek óta láthatók az új nano képei, a Kaliforniában tartott eseményen kiderült, hogy az igazi lejátszóról jelentek meg a fotók. Ennek megfelelően az újdonság kicsit nano, kicsit shuffle, valójában olyan, mintha egy iPod shuffle-re ráraktak volna egy nagy, széles, kétcolos kijelzőt. A navigációs kerék megmaradt, a választható színek viszont változtak, a háttértár meg nőtt, mostantól 4 gigabájtos kapni 150 dollárért (eddig két gigabájtot adtak ennyiért), és 8 gigabájtot adnak 200 dollárért, ami eddig csak 4 gigabájtot ért. A nano mostantól képes lesz lejátszani a videókat, és kezeli a clowerflowt, ami egy meglehetősen látványos módja az albumaink közti böngészésnek. Az új készülékeket hétvégétől lehet megvásárolni az amerikai üzletekben, a hazai forgalmazó szerint Magyarországra is hamarosan megérkezik a modell.
Steve Jobs bejelentette azt is, hogy megváltozik a nagy iPod neve, mostantól Classicnak hívják, aminek újságíróként is örülünk, így sokkal könnyebb lesz elmagyarázni, hogy egy típusról, és nem egy márkáról beszélünk. A Classic vékonyabb lesz elődjénél, és legalább 80 gigabájtos merevlemez lesz benne. De lesz egy 160 gigabájtos verzió is, amire 40 ezer dal fél, akkuja pedig 40 órán keresztül tud majd dalokat játszani, de filmnézés esetén is bírja hét órán át. A kisebbik modell 250 dollárba kerül, a nagyobb 350-be, Jobs szerint mától megvásárolható mindkét készülék.
Új színek
Az iPod shuffle forradalma elmaradt (igaz, ezt a koncepciót már nem nagyon lehet hova faragni), de néhány új szín bejutott a kínálatba.
Természetesen szóba került az eseményen az iTunes is. Az Apple zeneáruháza a harmadik legnagyobb az Egyesült Államokban, és ez a legsikeresebb online áruház mind a 21 országban, ahol üzemel (nálunk nem elérhető a szolgáltatás). Eddig 600 millió iTunest töltöttek le, a szoftveren keresztül meg hárommilliárd dalt és közel százmillió tv-műsort. A nyitáskor 200 ezer dallal léptek piacra, ma már hatmillió dalt lehet letölteni, ezek közül sok meg sem jelent cd-n. Az oldal újdonsága, hogy mostantól csengőhangokat is le lehet tölteni róla az iPhone-hoz, az iTuneson elérhető félmillió dal adja ezekhez az alapot. A szolgáltatás egy dollárba kerül csengőhangonként. Szintén újdonság, hogy mostantól közvetlenül az iPhone-ra és az iPod Touch-ra is letölthetünk dalokat a beépített wifi segítségével, nem kell a számítógéppel bénázni.
Már történelem
Az iPodot 2003 október 23-án mutatták be, az első modell monokróm kijelzőt és 5 gigabájtos merevlemezt kapott, a kezdőár 400 dollár volt. A 10 gigabájtos verzió fél évvel később került a boltokba, majd 2002 nyarán megjelent az első Windows-kompatibilis verzió is. Egy évvel az első generáció premierje után jött a harmadik generáció, ezen már nem mechanikus, hanem érintésérzékeny navigációs kerék volt. A legjelentősebb újítást a 2004 nyarán bemutatkozó negyedik generáció hozta, ehhez már lehetett színes kijelzőt is rendelni, a gombok meg a navigációs kerékre kerültek. Közel két éve, 2005 októberében végezték el az utolsó nagyobb ráncfelvarrást, az ötödig generáció nagyobb kijelzőt kapott, amin már filmeket is nézhettünk. A mostani frissítésig 350 dollárba került a 80 gigabájtos modell, egy gigabájtért tehát 4,4 dollárt kellett fizetni, míg az első modellnél még 80 dollár volt ez a mutató.
A közepes méretű iPod még mini néven került a piacra 2004-ben, a modellt aztán 2005 februárjában frissítették, a merevlemezes kütyü 4 és 6 gigabájtos verziókban volt elérhető. Utódja, a 2005 szeptemberben bemutatott nano már flashmemóriára épült, az elmúlt években volt belőle 1, 2, 4 és 8 gigabájtos verzió, utóbbit már csak a tavaly szeptemberben bemutatott második generációból lehetett megvenni. A minik kijelzője még monokróm volt, a nanók már színesek voltak, az viszont közös volt a lejátszókban, hogy ezek adták az értékesítés gerincét. A nanók sikerét még az sem tudta megtörni, hogy az első szériák kijelzője erősen karcolódott, kevesebb, mint 17 napra volt szüksége a modellnek az egymilliós darabszám eléréséhez.
Nehéz kezdet
A 2005 januárban bemutatkozott shuffle az Apple szerint csak egy kísérlet volt, Cupertinóban is meglepődtek, hogy másfél évvel később már a tízmilliós darabszámot is elérte a lejátszó. A kijelző nélküli első generációt tavaly szeptemberben váltotta a még kisebb második.
Az iPod bár óriási siker lett, az eladások korántsem voltak olyan fényesek az első időkben, mint arra sokan emlékeznek. 2002-ben csak 400 ezer lejátszót értékesített a cég, 2003-ban 900 ezret, 2004-ben már 4,4 milliót, 2005-ben aztán 22 milliót, 2006-ban közel 40 milliót, míg idén csak három negyedév kellett a hasonló darabszám eléréséhez. A százmilliós szalagot idén áprilisban szakították át, a gyártó eddig 17 milliárd dolláros értékben adott el mp3-lejátszót.
Az iPod az Egyesült Államokban a piac 75 százalékát uralja, az Apple aligha tudja tovább növelni részesedését, mert nincs nagyon hova. Ezért is jelenhetett meg az közelmúltban a kaliforniai cég első mobilja, az iPhone, amivel új piacokat akar meghódítani az Apple. A telefont és az iPodot egyesítő érintésérzékeny kütyü piaci részesedése forgalmazásának első teljes hónapjában megközelítette a két százalékot, ami a készülék árát is figyelembe véve elemzők szerint nem rossz eredmény.