Két gyerek, három szoba, négy giga

A vámszabályokat lazán értelmezve sikerült szereznünk két példányt a tengerentúlon is hiánycikknek számító iPod Miniből, így a júliusra tervezett európai premier előtt tesztelhettük az Apple új desingtermékét, ami ugyan csak 112 gramm súlyú, mégis közel ezer dal, vagyis nagyjából ötven órányi zene tárolására alkalmas. Álmainkban a férfiasan hideg acélszürke változattal a kezünkben láttunk magunkat Budapest utcáin pózolni, de a Boston környéki boltokban már csak a metálkék iPodot lehetett beszerezni, így némiképp változtatnunk kellett ábrándjainkon. Az eladó állítása szerint a rózsaszín változatból a legsúlyosabb odakint a hiány, ebből éles elmével arra következtetünk, hogy a színválasztékkal, amely az aranytól az almazöldig terjed, a hölgyvásárlókat is sikerült meggyőzni.

Az iPod Mini első ránézésre egy ultramodern cigarettatartónak tűnik, amit méretes, kék háttérvilágítású kijelzővel is elláttak, talán hogy még egy félhomályos szórakozóhelyen is tisztában legyünk a még elszívható szálak számával, és leolvashassuk, hogy a dohány számára megfelelő-e a környezet páratartalma és hőmérséklete. Alaposan szemügyre véve az iPod Mini funkcionálisan egyszerű formáit, feltűnik, hogy egyetlen apró csavar vagy illesztés sem töri meg a fémfelületet, mintha egyetlen darabból készítették volna a szerkezetet eddig nyílegyenes füstölőpálcikákat sodorgató japán buddhista szerzetesek.

Apple hardverhez Apple szoftver

Tekintse meg képeinket!

Az iPod Mini PC-hez USB-n, Machez pedig Firewire-rel csatlakoztatható, utóbbit ezúttal nem próbáltuk ki. A lejátszón USB 2.0-ás csatlakozó található, de a korábbi verzióval is működik, csak valamivel lassabb a zenék feltöltése, és a Windows XP siránkozik egy keveset. A készülék az USB-kapcsolaton keresztül is feltölti az akkumulátort, de akkor nem használhatnánk semmire a formatervezett Apple-fehér hálózati töltőt, ami pedig nagyon jól mutat a konnektorban.

Az iPod Minire elvileg négy gigányi zenét lehet feltölteni, a gyakorlatban azonban csak körülbelül 3,7 gigabájt áll a rendelkezésünkre; a készüléket egyébként használhatjuk külsö winchesterként is. A normál méretű iPod már negyven gigánál tart, de ez éppen kétszer annyiba kerül, mint a kétszázötven dolláros Mini. A klasszikus változat ráadásul jóval nagyobb és nehezebb is, viszont a kék mellett sárga színben is világít, ráadásul, hogy megbocsássuk, hogy lehúzza az ingzsebünk, az Apple hordtáskát, távvezérlőt és csinos dokkoló egységet is mellékel hozzá.

A zenék feltöltését és rendszerezését a mellékelt iTunes szoftverrel oldhatjuk meg, magában a készülékben csak böngészni lehet, a számokat rendszerezni, törölni vagy átnevezni nem. Az iTuneszal egyébként az Apple internetes zeneáruházában is vásárolhatnánk, már ha a Magyarországról érkező potenciális ügyfeleket nem tiltaná le az online bolt rendszere. Az iTunes pár perc gyakorlás után könnyen átlátható, felhasználóbarát felületté szelídül, és azok sem csalódnak benne, akik a Windows Mediaplayer 9.0-as verzióját, vagy éppen a Realplayer One elnevezésű szoftvert használták eddig zeneszámaik rendszerezéséhez.

Böngészés ösztönösen

Az iPod Mini használata annyira egyszerű, hogy még az is rögtön, szinte ösztönösen kiigazodik rajta, aki egyébként sírógörcsöt kap, ha be kell állítani a videót, és úgy érzi, egy informatikai diplomavédéssel megegyező kihívás elé állítja egy digitális fényképezőgép menürendszere. Az iPod kezelőszerve egy nagy fehér kör az elején, közvetlenül a kijelző alatt, ezt lehet nyomkodni, mégpedig ötfélképpen, ráadásul, ha finoman körözünk rajta az ujjunkkal, a menükben mozoghatunk vele fel és alá, sőt a hangerőt is a tárcsa simogatásával változtathatjuk. Ez a fejlesztés minden bizonnyal elismerést kifejező hangutánzó szavak artikulálására készteti majd ismerőseinket, akik az érintésre érzékeny kezelőfelületet az amerikai űrkutatás melléktermékének tekintik, elfeledve, hogy hasonló elveken működő villanykapcsolók pár évtizede már a KGST-piacon is nagy sikert arattak.

A menürendszer különben mesésen egyszerű: válogathatunk előadó, számcím, album, szerző és stílus szerint, illetve itt állíthatjuk be a készüléken az időt és a dátumot, a monokróm kijelző fényerejét vagy éppen a szoftver nyelvét. Egy-két extra is helyet kapott a szerkezetben: fel lehet rá tölteni az elintéznivalók listáját, ezer kontaktot a Microsoft Outlook és Outlook Express, illetve a Palm Desktop által is használt vCard formátumban, illetve jegyzeteket .txt formátumban, emellett négy játék is van a gépben, így végre valóra vált a titkárnők álma, és akár Ricky Martin Livin' la Vida Loca című slágerére pasziánszozhatnak, miközben sorban állnak a postán.

Kötözködjünk

Klikk a képre!

Az iPod Minire nehéz rosszat mondani, legfeljebb azt jegyezhetjük meg, hogy a hangerő állítása kicsit macerás, hiszen, ha éppen a számok közt böngészünk, vagy a naptárat nézegetjük, csak négy-öt kattintással érhetjük el a "most játszott" elnevezésű menüpontot, ahol azután állíthatunk a hangerőn. A problémát megoldaná egy távvezérlő, de az Apple osztott, szorzott, és végül az amúgy nem túl jó minőségű fülhallgatót távvezérlő nélkül csomagolta a lejátszóhoz, és mi csak 29 dolláros felárért pótolhatjuk ezt a hiányosságot.

Emellett némi aggodalomra ad okot, hogy a lejátszóban még az akku is csak a szervizben cserélhető, így egy-két év múlva, ha már a beépített energiaforrás feladja, és persze a garancia is lejár, csak egy használt személyautó áráért vásárolhatunk új aksit. Addig azonban majdnem ezer szám vár ugrásra készen a hallócsatorna bejáratánál, hogy egyetlen gombnyomásra vad, equalizer szabályozta dübörgésbe kezdjen, ráadásul mindez egy apró formatervezett dobozba csomagolva.