További Hardver cikkek
Itt a Pentium 4 Fanyalogva fogadták |
A P4 2000 utolsó negyedévében fog várhatóan megjelenni, 1,3, 1,4 és 1,5 GHz-es órajelekkel, míg a jelenlegi PIII széria 1,13 GHz-nél tetőzött, mígnem egy hiba miatt azt a sorozatot kénytelenek voltak visszahívni. Azonos órajel mellett a P4 kb. 20 százalékkal lenne lassabb az elődjénél. Csakhogy a 2 sorozat nem fog azonos órajelen megjelenni, így az egyszeri fogyasztónak nem lesz alkalma összemérni a két chipet. A P4 eleve 1,3 gigáról indul, a PIII pedig jócskán lemaradva követi majd az órajel emelkedését - amely az ő esetében valószínűleg 1,4 GHz-nél éri majd el a maximumát -, hogy a csúcsprocesszornak mindig kényelmes előnye maradjon. A magasabb órajel viszont magasabb teljesítményt is jelent, amiért pedig lényegesen több pénzt lehet elkérni.
A fórum szerint a Pentium III gyorsabb, mint az új processzor |
Az Intel a P4-et már a processzorgyártás következő korszakának, a 0,13 mikronos gyártásnak az igényeihez optimalizálta, így az új felépítés előnyei majd hosszabb távon fognak kidomborodni. Az már bizonyos, hogy ennek az architektúrának nem okoz majd gondot a 2 GHz-es órajel elérése, a Fejlesztői Fórumon is bemutattak egy 2 gigán extra hűtés nélkül szaladó (és nem fagyó) P4-et, ezt az órajelet viszont 2001 vége előtt nemigen érik majd el a P4 bolti példányai. Az új csúcsprocesszor ára szokás szerint kissé borsos, míg egy PIII-as gép már 1000 dollár körül kapható, addig a P4-es konfigurációk ára várhatóan 2000 dollárnál kezdődik majd. Ebben azonban már benne van a Rambus memória felára is, aminek a jelenlegi szintjét még maga az Intel is túlzásnak tarja, ezért megpróbál hatni a gyártókra az árcsökkentés érdekében. Azért jó hír, hogy a PIII sem tűnik el a süllyesztőben, még "egy ideig" folytatják a sorozat gyártását, így alternatívát kínálva azoknak, akiket esetleg nem győztek meg a P4 ár/teljesítmény mutatói.
A jövő munkaállomása P4 processzorral? |
Ennek a fényében különösen érdekes, hogy miért lett a korábbinál lassabb az új architektúra. A magas órajel eléréséhez a korábbinál lényegesen hosszabb, 20 elemű adatcsatornákat (pipeline) használ a Pentium 4. A hyper-pipeline felépítés viszont kockázatokat is rejt magában, egyrészt több időt vesz igénybe a regiszterek feltöltése, másrészt érzékenyebb a számítási hibákra is, így könnyen teljesítménylyukak keletkezhetnek. Persze az Intelnél is tudták ezt, ezért több olyan technológiát beépítettek a chipbe, amely az adatcsatornák folyamatos és teljes körű kihasználtságát hivatott biztosítani. Számos új sebességnövelő megoldást is alkalmaztak, például hogy az elsőszintű cache immár előre dekódolt utasításokat is tartalmaz, így nem kell a dekódolásra várni, az L2 cache és a CPU között pedig másodpercenként már 48 GB adat roboghat. Mindenesetre az első benyomás a Pentium 4-ről vegyes maradt. Hogy aztán a valóságban mire képes az új processzor, az majd az első független méréseken derül ki.