Hosszú várakozás előzte meg a Segway megjelenését, de az utcán hömpölygő embertömeg még mindig két lábon, és nem két keréken jár. A nem túl fényes siker azonban nem vette el a Segway kedvét attól, hogy két új modellel frissítse a kínálatát. A hétfőn bemutatott i2 változatot kizárólag utcai közlekedésre szánják, a vastagabb abroncsokkal felszerelt x2 azonban erdőben és golfpályán is használható - a cég szerint az utóbbi füvön, murván és homokon is jól bírja a tempót.
Városba
Mindkét robogó 20 kilométeres sebességgel tud száguldani, és az új a LeanSteer technikával sokkal könnyebben irányítható, mint az előző változat, mert oldairányban elforgatható a fogódzkodó: sofőrnek csak egy karmozdulattal ki kell jelölnie az irányít, amerre menni szeretne, és a Segway pontosan arra megy tovább. Eddig a kormányon kellett tekergetni a markolatot.
A fejlesztők drótnélküli irányítókütyüt is szereltek a járműre, amely nagyjából akkora, mint egy brutális méretű karóra. A vázról leszerelhető eszköz méri a megtett távolságot és az átlagsebességet, indításgátlóként működik, és jelzi a tulajdonosnak, ha valaki ráállt és megpróbálta elindítani.
Az utcai változattal simán el lehet menni egy belvárosi kirakatnéző körútra, mert egyetlen feltöltéssel 38 kilométert tud megtenni. A terepváltozattal azonban érdemes pontosan kiszámolni a túra hosszát, mert 19 kilométer után lemerül, és nem nagy élmény 50 kilogrammos talicskával rohangálni az erdőben. Mindkét típusnak van rendőrségi változata, és körülbelül egymillió forintba kerülnek.
Terepre
A magánkézben lévő Segway nem közöl pontos adatot arról, hogy eddig mennyi robogót értékesített, csupán annyit lehet tudni, hogy már több tízezer példányt elkelt. Klee Kleber, a cég marketingese a Cnet informatikai lapnak elmondta: az elmúlt évben ötven százalékkel nőttek az eladásaik.