Mindent ver
A csúcsgépeket gyártó Silicon Graphics a Columbia átadásakor bejelentette, hogy a szuperszámítógép 42,7 teraflops sebességen fut, és ezzel lazán megelőzi nemcsak az eddigi csúcstartót, a 35,9 teraflopsos japán NEC Earth Simulatort, hanem annak legfőbb kihívóját, a 36 teraflopsos IBM Blue Gene/L gépet is. A Columbia első méréseinél azonban még csak tizenhat szerver működött a húszból, tehát a tízezer Itanium processzorból több mint kétezret egyáltalán nem használtak, mondta el a Cnetnek Bob Bishop, a Silicon Graphics vezérigazgatója.
A teljes, húsz hatalmas szerverszekrényből álló rendszer mérésekor az elsőnél jóval nagyobb, 51,9 teraflops sebességet mértek tartós használat közben, és egy másik, hivatalosan még nem elfogadott teszt során 61 teraflopsnál akadt ki a mutató.
Pontatlan mérés
A mérések hivatalos eredményét évente kétszer hozzák nyilvánosságra, a júniusban és novemberben megtartott, szuperszámítógépekkel foglalkozó konferenciákon. A legújabb top500-as listát november nyolcadikán teszik közzé, és igen sokan követik figyelemmel az élesedő versenyt, ugyanakkor a szervezők és mások is elismerik, hogy a méréseknél használt Linpack sebességmérő szoftver nem méri tökéletesen a résztvevők teljesítményét.