Szerverek a világ legpofátlanabb városában

A nap lassan elpusztítja a Monaco fölötti felhőréteget. Fél egy van, a délelőtti 14-15 fokos hőmérsékletet igazi nyári meleg váltja fel. Olyan vakító ragyogás öleli át a medence partját, hogy még a napszemüvegem mögé bújva is hunyorognom kell.

A francba!

Rossz időzítés

Délelőtt volt a szabadprogram, akkor bezzeg csak szürkeség volt, meg ősz, most meg fél órával az előadások megkezdése előtt kisüt a nap. Inkább maradt volna ahol volt, a pillanatok alatt kibontakozó hőséget utálatos dolog öltönyben megélni. Kiiszom a poharamból a könnyű, hideg fehérbort, az ajtóból még visszanézek a szálloda vendégeire, akik fürdőruhában ugrálnak fejest a külső medencébe, aztán hagyom, hogy magába szippantson a Dell szerverek és storage-ok varázslatos világa.

Végignézek a nemzetközi újságírócsoporton, az arcukból kiderül, hogy nem volt jó ötlet közvetlenül az ebéd utánra szervezni a hat-hét órás konferenciát, pláne nem Monacóban.

Hiszen mégis csak a világ egyik legizgalmasabb és legpofátlanabb városa feszít a konferenciaterem falain túl, ahol minden perc örök tanulságokkal szolgál. Például arról, hogy többségünk reménytelenül csóró, és az is marad, mert itt még a lottó ötössel is csak kezdő lehet az ember.

Népharag

Az utcán elhelyezett ingatlanhirdetésekből például kiderül, hogy a lepukkantabb panelekben másfélmillió forintba kerül egy négyzetméter, a kikötőkben meg úgy sorakoznak egymás mellett a luxusjachtok, mint a munkába igyekvők a reggeli metrón.

A Monte Carlo városrészben található Casino és a Hotel de Paris között ácsorogva engem is elöntött a bolsevista népharag. Ugyan hogyan máshogy lehetne feldolgozni azt, egymástól pár méterre volt két Bentley Continental GT, egy pár éves Bentley limuzin, egy Maserati Coupé GT, egy Ferrari F430-as, egy Aston Martin Vanquish S, valamit egy húsz-harminc éves, nyitott tetős Rolls-Royce? Ez utóbbit egyébként Joe vezette. Abból gondolom, hogy az angol autó rendszáma egyszerűen „Joes” volt.

Az utcák közti szintkülönbséget kültéri mozgólépcsőkkel, és liftekkel hidalják át, és ötszáz méterenként találunk nyilvános defibrillátort, nagyjából olyan formában, mint itthon a poroltókészülékeket.

Álmatag banda

Érthető, hogy az újságírók többsége szívesebben mászkált volna a városban, ráadásul a frissen elfogyasztott ebéd átcsoportosította a szervezet vérellátását is: mindenki elkezdett emészteni, ennek megfelelően ásítozni.

Még el sem kezdődött az előadás, máris négy-öt szunyókáló újságírót látok magam körül. Grimaszoló arcok mindenfele, elég hülyén néz ki az ember, amikor ülve, karba tett kézzel, előrebukott fejjel horkol. Aztán az egyik kolléga valamelyik izgalmas hívó szó (talán: a serial attached SCSI, vagy a full buffered memory) hallatán olyan hirtelen ébred fel, hogy felborítja az előtte sorakozó poharakat, meg a vizesüveget. A nagy csörömpölésre megébred egy mellette szunyókáló újságíró is, aztán a dominóeffektus szabályainak megfelelően pár perce újra kinyílnak a lecsukott szemek.

A bemutató a visszajelzések elemzésével kezdődik, ebből kiderül, hogy a vállalat is ember: elsősorban azt várják el a vásárlók a szerverektől, hogy a feladatok végrehajtása egyszerűbb legyen. Fontos még, hogy a gép erőforrásait megfelelően ki lehessen használni, és hogy a szerverek teljesítménye fokozatosan emelhető legyen (tehát ne kelljen kidobni a régi rendszert, ha húsz százalékkal növekszik a cég)

Jó barátok

A Dell új termékei két és félszer hatékonyabbak lesznek elődeiknél, és fogyasztásuk is alacsonyabb lesz, tudjuk meg. Ez persze leginkább az 5100-as Intel Woodcrest processzorral szerelt sorozatra vonatkozik, mert a szintén most bevezetett 5000-es Dempsey minden, csak nem hatékony. Ez az utolsó NetBurst architektúrára épülő Xeon szerverprocesszor, felépítése nagyrészt megegyezik a szintén halálra ítélt Pentium 4-esekével. Ezek a csipek viszonylag magas órajelen teljesítenek elég gyengén, miközben felfűtik a szobát, az 5100-asok viszont már az új generációt jelképezik: fejlettek, csöndesek, gyorsak, kétezerhatosak. Ezt bizonyítja az is, hogy az újdonságok előnyeit ecsetelő tesztekben nem az 5000-eseket, hanem az 5100-asokat versenyeztették az elődökkel.

Elsőként a Dell csap le ezekre a processzorokra, ami nem is csoda, hiszen egyik nagy gyártónak sincs hasonlóan jó kapcsolata az Intellel. Ez meg azért nem csoda, mert a Dell a világ legnagyobb pc-gyártója, odahaza harminc, világszerte 16,5 százalékos a piaci részesedése, tehát ez a cég adja el gépein keresztül a legtöbb Intel-processzort. Persze így könnyű, mondtatná az Intel legnagyobb riválisa, az AMD, hiszen a Dell még most sem forgalmazza a kisebbik processzorgyártó termékeit, a rossz nyelvek szerint mindenféle versenyellenes háttéralkunak köszönhetően. Persze az Intel és a Dell határozottan tagadja, hogy lenne ilyen megállapodás, de ezt most már egy per keretében a bíróságon kell bizonyítaniuk. Mindenesetre – talán engedve a korszellemnek, talán a bíróság lenyugtatására – rövidesen piacra kerülnek az első, AMD-processzorral szerelt Dell-gépek, legalábbis Andy Rhodes, a térség szerverfelelőse szerint.

Az emelvényen egymást váltják az előadók, akik mind azt bizonygatják, hogy a Dell gyártja a leghatékonyabb rendszereket – mert ezeket rendesen megépítik, ezért például csöndesek és megbízhatóak, egyszerű kezelni és bővíteni őket, ráadásul a cég teljes körű támogatást ad legfontosabb vásárlóinak. A legmulatságosabb rész az, amikor neves cégek – Microsoft, Intel, Oracle – prominensei ülnek egymás mellé a hallgatósággal szemben kihelyezett székekre, és a mikrofont egymás kezéből kiragadva bizonygatják, hogy a Dell a legjobb. Kicsit olyan a hangulata, mint egy csoportos feleltetésnek a 7. A osztályban.

Segít a bajban

A nagy előadások után személyesebb beszélgetésekre kerül sor, a nemzetközi újságírócsoportot négy kiscsoportba osztják. A mienk a legnagyobb, a magyarok, a csehek, a dubaiak, az oroszok, a horvátok, a lengyelek és a szlovének teamje elvileg 27 főből áll, gyakorlatilag előadásról előadásra kevesebben vagyunk. Az utolsó terembe már csak 14-en érkezünk, a többiek már nyilván koktélokat szürcsölgetnek a medence partján, miközben mi kötelességtudóan hallgatunk. Nyomorult vesztesek vagyunk.

Azért mégsem, mert az utolsó két előadás a legérdekesebb. A szolgáltatásokról szóló prezentáció vetőjétől megtudjuk, hogy a Dell kiemelt ügyfeleinek négy órán belüli segítségnyújtást is vállal. Ez azt jelenti, hogy ha lerohad a gépünk, a társaság szakembere négy órán belül csönget az ajtón, és megoldja a problémát, az esetek 95 százalékában azonnal.

Ez jó a vásárlónak, de a cégnek is: ha a szakember nem a megfelelő alkatrészt vinné magával, vissza kéne mennie a központba, hozni egy másikat, ami idő- és pénzkiesést jelent a Dellnek. A nyereségorientált kapitalizmus tehát minden szempontból a vásárló érdekeit szolgálja. A legmeglepőbb információ mégis az volt, hogy a vállalatok jóval kevesebbet költenek a hardverre és a szoftverre, mint utána a gép karbantartására, működtetésére, szóval a szolgáltatásokra: ez utóbbi a teljes költség hatvan százalékát tette már ki 2005-ben is, így érthető, hogy a Dell miért öl annyi energiát ebbe a szektorba.

Kiváló ügynök

Az utolsó teremben mutatják be mindazt, amiről korábban szó volt. Az egyik kivetítőn a Google Earth fut, ennek segítségével követik nyomon a szakemberek a megvásárolt gépek állapotát: a zöld pöttyök mutatják a gépeket, a kékek a központokat, ahonnan adott esetben elindul a szerelő. Kicsit olyan, mint Nyomás utána! Című Bud Spencer – Terence Hill moziban, ahol egy nagy térképen pislákoló ledek mutatják az ügynökök tartózkodási helyét. Amikor aztán egy vijjogó hang kíséretében kialszik valamelyik, a csoport vezetője, Tigris közli: „Kár érte, kiváló ügynök volt.”

A zöld pötty helyén felkiáltójel jelenik meg, ha baj van. Egy problematikus pont több központból is elérhető, hogy ha valamelyik kék pötty kiesne a munkából, még mindig legyen segítség. Megkérem az előadás vezetőjét, hogy forgassa Magyarországhoz a földgömböt, kiderül, Budapesthez legközelebb Pozsonyban meg Bécsben van segélyközpont, de mindkettőből megoldható a négyórás szerelés.

Bemutatják a virtualizáció előnyeit is: a rendszerbe állított gépről egyszerre több operációs rendszer fut, mindegyiket egy-egy közepesen hardverigényes alkalmazás terheli. Mesterséges hibát időznek elő, így az egyik cpu kiesik a rendszerből, de a központ átrendezi a feladatokat, így az összes alkalmazás zavartalanul fut tovább, a felhasználó ideális esetben csak a vészjelzésből veszi észre, hogy lerohadt a gép 25 százaléka.

Keretes szerkezet

Vége az előadássorozatnak, kezdődik a szabadprogram. Újra beborult az ég, sőt, megy le a nap.

Remélem elered az eső, és jól megáznak a luxusjachton pezsgőző dúsgazdag munkanélküli disznók!