A lengyel patkányok nem híznak a sörtől
A sör a közhiedelemmel ellentétben nemhogy nem hizlal, hanem egyenesen fogyaszt - vélik lengyel kutatók. A sör súlycsökkentő hatását eddig még csupán a patkányokon sikerült megfigyelni.
A Varsói Nemzeti Közegészségügyi Intézet által végzett kísérletek során a kutatók eredetileg a sörnek a magas vérnyomásban szenvedő betegekre gyakorolt hatását akarták vizsgálni. Ennek megfelelően a söroldatot részben egészséges patkányoknak fecskendezték be, részben olyanoknak, amelyek mesterséges úton előidézett hipertóniában szenvedtek. A kontrolcsoport tagjainak, amelyek között egyaránt voltak egészséges és hipertóniás egyedek, fiziológiás sóoldatot fecskendeztek be.
A naponkénti sörinjekció után a kutatók gondosan megmérték a kísérleti alanyok vérnyomását, ellenőrizték szívműködésüket is, s ugyanezt tették a kontrolpatkányokkal is.
Mint kiderült, a folyékony kenyér még a hipertóniás rágcsálók esetében sem emelte a patkányok vérnyomását. Ám ami igazán meglepte a kutatókat, az az, hogy a sörös patkányok a kísérlet során szemmel láthatóan lefogytak, míg fajtársaik, akik fiziológiás sóoldatot kaptak, megőrizték súlyukat.
Ami a sörhas kialakulását illeti, a tudósok véleménye szerint az annak a töméntelen mennyiségű kalóriadús harapnivalónak tulajdonítható, amelyet a sörözők ivás közben megesznek.