-
A lebutított Windowst futtató gépekből kevés fogyott Kelet-Ázsiában.
-
2004. november 30., 12:05
A Microsoft szerint sokkal jobb, ha az eddig kiadott biztonsági hibajavításainak a gyűjteményét adja ki egy átfogó javítócsomag helyett.
-
Szeptemberi megjelenése óta körülbelül kétszázezren töltötték le a Windows XP második javítócsomagjának magyar változatát.
-
Jim Allchin, a Microsoft alelnöke kiábrándítónak tartja, hogy a "távsegítség" funkciót is alig-alig veszik igénybe a számítógép-felhasználók.
-
2003. szeptember 17., 14:56
Megjelent a Microsoft fájl- és nyomtatókiszolgáló gépekre szánt Windows Storage Server 2003 operációs rendszere.
-
Az ujjlenyomat-felismerő rendszereket gyártó AuthenTec hétfőn bejelentette, hogy szerződést írt alá a Microsofttal a biometrikai eszközök, például az ujjlenyomat- vagy az arcfelismerő rendszerek windowsos támogatásáról.
-
A Longhorn megjelenését 2005 elejére időzítette a Microsoft, de szakértők a tesztverzió alapján úgy vélik, hogy a munka már előrehaladottabb állapotban van, így az új Windows akár már a jövő év végére is várható.
-
Az új Windows Server 2003 operációs rendszer alatt nem működik több fontos régebbi Microsoft-alkalmazás, így az SQL Server 6.5 és 7.0 sem.
-
A regisztrált fejlesztők és vállalati ügyfelek számára órákon keresztül
élt a letöltési lehetőség.
-
A NATO és Oroszország is részt vesz a Microsoft programjában.
-
2002. december 23., 10:02
Két amerikai számítástechnikai ipari szervezet pénteken bejelentette, hogy megfellebbezik a Microsofttal kötött megállapodást.
-
Egy Microsoft által finanszírozott tanulmány szerint a Windows szerverek adminisztrációja olcsóbb, mint a linuxos gépeké.
-
2002. november 14., 12:47
A LindowsOS alternatív operációs rendszerre is fejlesztenek tábla PC-t, amely 500 dolláros áron lesz kapható.
-
A Microsoft Office legújabb verziója csupán a legutóbbi operációs rendszereken fut - jelentették be a szoftveróriásnál.
-
2002. szeptember 3., 17:29
Az angol nyelvű szoftver javítócsomagja szeptember 9-től lesz letölthető a Windows XP termékoldalról.
-
A decemberben megkezdett program során a cégek 71 ügyfele számára informatikai sérülékenységi ellenőrzéseket végeztek.
-
Harminc millió forint értékű informatikai labor létrehozását finanszírozta a Microsoft az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kara Gyakorló Általános Iskolájában.
-
A Microsoft a DVD+RW újraírható formátumot választotta a versenyző típusok közül, amelyet operációs rendszerében szoftverrel és technikai dokumentációval is támogatni fog.
-
A javítást az Internet Information Server (IIS) 4.0, 5.0 vagy 5.1 verzió és Windows NT 4.0, Windows 2000 vagy Windows XP Professional oprendszer használatánál javasolja azonnali letöltésre a Microsoft.
-
A Java Virtual Machine hibáját csak az Internet Explorerben beállított proxyszerveren keresztül lehetett kijátszani, így a legtöbb otthoni felhasználót nem érinti a probléma.
-
A Microsoft "Megosztott Forráskód" Kezdeményezése keretében a világ 30 országának 150 rendszeritegrációs tevékenységet végző vállalata kaphat hozzáférést a Microsoft windowsainak, így többek között a Windows XP operációs rendszernek forráskódjához.
-
A Microsoft bemutatta a Visual Studio .NET-et és a .NET Framework-öt, azaz a szoftvergyártó legújabb .NET alkalmazásfejlesztési eszközét és a .NET alkalmazások platformját.
-
A Microsoft új javítócsomagot tett közre Internet Explorer böngészőjéhez, amellyel hat biztonsági rést és szoftverhibát korrigált.
-
A Microsoft Windows XP oprendszere ingyenes promocédéjét szórja az Egyesült Államok összes postahivatalában valamint a UPS és a FedEx hivataljaiban.
-
A Microsoft mérnökei dolgoznak szerverük hibája elhárításán, amely meggátolja, hogy a Windows XP felhasználói interneten keresztül frissítsék operációs rendszerüket.