A szervereket egy szerzői jogokat védő civil szervezet feljelentése alapján foglalták le egy héttel ezelőtt két budapesti lakásban tartott házkutatás során – írja a police.hu. A szervereken nagy mennyiségű védett mű, film, zene, játék és más szoftver kalózverziója volt, ezeket az illegális tartalmakat emeltdíjas sms ellenében lehetett elérni különböző weboldalakon. A nyomozás alatt a rendőrök a szakértői vizsgálatok segítségével beazonosították a nem jogtiszta tartalmú szervereket, így jutottak el a fővárosi lakásokba.
Az elsődleges adatok alapján a két szerveren nagyjából 14 ezer film található, a számítógépek tárolókapacitása körülbelül 8-10 terabájt. A lefoglalt szervereket szakértő vizsgálja, a kárérték pontos megállapítása és az elkövetők beazonosítása még hátravan. Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztály Gazdaságvédelmi Osztály I. folytatja le.
A feljelentést a ProArt tette – írta meg a Független Hírügynökség. A szervezet vezetője, Horváth Péter szerint akár a tárhely-szolgáltatók is érdekeltek lehetnek abban, hogy a jogvédett tartalmakat illegálisan szolgáltató szerverek működjenek. Horváth úgy véli, a pénz általában a tárhely-szolgáltatónál marad, ezért az illegális, fizetős fájlcserélők működtetése az ő érdekük is lehet.
A rendőrség már tavaly márciusban is lefoglalt néhány szervert a fővárosban, 2008 novemberében pedig több hónapos előkészítés után egyszerre hat helyen razziáztak. Akkor 28 számítástechnikai eszközt foglaltak le, de az akciót később sok kritika érte: több érintett és szakértő szerint szakszerűtlenül zajlott le a razzia, legális szolgáltatásokat nyújtó szervereket is elvittek.