További Jog cikkek
Ole Bertram, a Hungarotel Rt. elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy "a Hírközlési Döntőbizottság beavatkozásával végre megindult az a folyamat, amely megszünteti az internetszolgáltatók és a távközlési szolgáltatók között fennálló, törvénytelen és csak az internetszolgáltatóknak kedvező állapotokat. A távközlési szolgáltató költségeit mindenkinek, így az internetszolgáltatóknak is meg kell fizetni. A Hungarotel a törvény hatálybalépése óta mindent megtett az új hálózati hozzáférési szerződések megkötése érdekében, és a jövőben is így fog eljárni."
A szolgáltatóknak nem kedvező
Hack István, a Prakticomp Internetszolgáltató Kft. ügyvezetője visszautasította a Hungarotel sajtóközleményében foglaltakat. Hack az Indexnek elmondta, hogy szerinte a törvénytelen állapotokat nem az internetszolgáltatók, hanem a távközlési cég hozta létre, és a helyzet egyáltalán nem kedvező a szolgáltatókra nézve. Már most is a Hungarotelnél csapódik le a nagyobb bevétel, de az még az internetszolgáltatók bevételeiből is részesedni akar - tette hozzá. Hack egyébként úgy érzi, hogy a HDB elvi állásfoglalásában az internetszolgáltatóknak adott igazat.
Hack egy sajtótájékoztatón csütörtökön közölte, hogy ha elfogadták volna a távközlési szolgáltató ajánlatát, akkor legkevesebb a duplájára kellett volna emelniük az internetszolgáltatás díját, közölte az MTI. Az ügyvezető szerint október 9-én történhet előrelépés, akkor ad ki ugyanis a HDB hivatalos állásfoglalást.
Kiszolgáltatott helyzetben
A sajtótájékoztatón Szalay Lajos, a NapSzám Computer Kft. tulajdonosa bejelentette, hogy az ő cége megállapodott a Hungarotel Rt.-vel, ám azt elismerte, hogy rendkívül rossz szerződést kötött. "Szeptember 30-án arról kellett döntenem, hogy vagy nem tudok másnap internetszolgáltatást biztosítani az előfizetőim részére, vagy kénytelen leszek több tízezer forintos veszteséget elkönyvelni. Én az utóbbi mellett döntöttem" - mondta.
Szalay úgy véli, hogy ameddig monopolhelyzetben van Békés megyében a Hungarotel, kiszolgáltatott helyzetben maradnak az internetszolgáltató cégek. Hack ehhez hozzátette, hogy egy alternatív vezetékes szolgáltató gyors megjelenésére azért nem számít, mert ehhez több milliárd forint befektetés szükséges, s erre a megye kedvezőtlen gazdasági helyzete miatt nem vállalkoznak a befektetők.
Jogsértő eljárás
Menyhárt Zsolt, a GTS-Datanet jogi képviselője lapunknak elmondta, hogy a cég szerint a Hungarotel Rt. helyesen cselekedett, amikor nem szüntette meg körzeteiben az 51-es behívószámok elérhetőségét. Menyhárt szerint a cég ezzel a lépésével jogszabályt sértett volna, továbbá körzeteiben szinte teljes egészében megszűnt volna az internetszolgáltatás. A GTS-Datanet semmiképpen sem tartja követendőnek azt az eljárást, hogy egy szolgáltató - élve esetlegesen meglévő erőfölényével - a többi szolgáltatóra megpróbálja rákényszeríteni a hálózati szerződési feltételeit.
Graur Tamás, a PSINet ügyvezető igazgatója az Indexnek azt nyilatkozta, hogy a HDB elvi döntése egyértelműen arra utal, hogy a Hungarotel jogszerűtlenül próbálta felbontatni a szerződéseket. Graur rámutatott, hogy az HDB-állásfoglalás szerint a távközlési szolgáltatónak mindaddig lehetővé kell tennie az 51-es behívószám használatát az internetes cégek számára, ameddig a két fél között bármilyen jogviszony van.