További Jog cikkek
Sikeres, eredményekben gazdag évet zárt 2005-ben a ProArt, a szerzőket (Artisjus), előadóművészeket (EJI), filmelőállítókat (FILMJUS), vizuális művészeket (HUNGART) és hangfelvétel/előállítókat (MAHASZ) képviselő jogvédő szervezetek által közösen létrehozott szövetség. A tavalyi volt az első teljes év, amikor a szerzői jog által védett alkotások jogsértő felhasználása ellen végig a ProArt lépett fel.
A szervezet 2005-ben minden érintett hatósággal, így a Vám- és Pénzügyőrséggel, az Országos Rendőr- Főkapitánysággal és az APEH-hel is együttműködési megállapodást kötött a szerzői jogi jogsértések elleni harc koordinálása érdekében. "Az együttműködések eredményeként számtalan közös akció, lefoglalás és bírósági eljárás született" - áll a ProArt kedden kiadott hivatalos közleményében.
Vezet a PeCsa, második Kecskemét
Az illegális cédék és dévédék a különböző piacokon különböző mértékben vannak jelen, jelenti a szervezet. Kiemelt helyet foglal el ezek között a Petőfi Csarnok hétvégi bolhapiaca. Tavaly novemberben és decemberben a ProArt kezdeményezésére a rendőrség ellepte a piacot, így ebben az időszakban - az első két hétvégén történt lefoglalások hatására - gyakorlatilag szünetelt a kalóztermékek árusítása. A ProArt azt feltételezi, hogy a csarnok környékén azért továbbra is árultak hamis kiadványokat táskákból és autók csomagtartójából; aztán ahogy a rendőrök eltűntek, visszatértek az árusok.
Piaci körkép - Kecskemét a vidéki bajnok. Forrás: ProArt
Vámosok a határon belül
A hagyományos ("fizikai") kalózkodás útján elkövetetett jogsértések másik része az üres adathordozókhoz, vagyis az írható cédékhez és dévédékhez kapcsolódik. Magyarország uniós tagságával a termékek mozgatása leegyszerűsödött, így az üreshordozó-importőrök is könnyebben hozzák az országba az árut. A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai, akik korábban a határok mentén erőltették a jogdíjfizetést, a csatlakozás óta a kereskedelmi csatornákat ellenőrzik, de ez nem megy a hatékonyság rovására, állítja a ProArt.
Az illegálisan, a beépített jogdíj-kompenzáció megfizetése nélkül forgalomba hozott üreshordozók a kis- és nagykereskedelem legkülönbözőbb területein bukkantak fel tavaly, a számítógépes szaküzletektől, GSM-boltoktól és drogériáktól az elektronikai áruházakig és hipermarketekig. Az esetek döntő többségében könnyű volt az ügyeket visszavezetni a forgalmazókig, illetve az importőrökig, így a Vám- és Pénzügyőrség Szellemi Tulajdonvédelmi Osztálya több büntetőeljárást is indított az elkövetők ellen.
A hatóságoknak sikerült több, hamisítással foglalkozó bűnszövetkezetet is felgöngyölíteni: ezek részben másolatok készítésével, azok terjesztésével, valamint üreshordozók illegális kereskedelmével foglalkoztak. Ilyen volt egy Budapesten és Vácott tevékenykedő, szlovákiai kapcsolattal is rendelkező bűnszövetkezet teljes hálózata. A hamisítókat leleplező hatóságok felszámolták a szervezet raktárait, és lecsaptak a másolás helyszínéül szolgáló magánlakásra, illetve a hamis lemezek megrendelésének felvételére szakosodott internetkávézóra.
Egy másik jelentős bűnszövetkezet felszámolása egyben az eddigi legnagyobb fogást is jelentette: egy Magyarországon tartózkodó kínai állampolgár által működtetett hálózatot úgy lepleztek le, hogy négy helyszínen tartottak házkutatást, és összesen kb. 1 150 000 üres hordozót foglaltak le a csoport által gyártott hamis hologramos címkékkel együtt. Az elkövető előzetes letartóztatásba került.
Vigyázat, nem használt, hanem hamis!
Sajátos jelenség az elmúlt egy-két évben a használt cédéket árusító üzletekben felbukkanó hamis lemezek nagy száma, figyelmeztet a ProArt. A szervezet a különböző, elsősorban a Daily Price hálózathoz tartozó üzletekben tekintélyes mennyiségű hamis cédét talált a használt lemezek közé keveredve.
Az üzemeltetők azt állítják, ők nem tudják megállapítani, hogy a behozott lemezek eredetiek vagy hamisak-e. Bár a ProArt munkatársai többször elmagyarázták az üzletek tulajdonosainak és dolgozóinak, hogy milyen ismérvek alapján lehet megkülönböztetni az eredeti és a hamis lemezeket, a tulajdonosok szerint véletlenül keverednek hamis lemezek az árukészletbe.A boltokban viszont a ProArt szerint szinte minden akció több hamis cédét talál, mint amennyi az utcáról beeső egy-egy hamis darab elméletével igazolható lenne. A szervezet 2005-ben összesen 859 hamis cédét foglalt le; a tulajdonosok ellen büntető eljárás indult. Mivel más lemezboltokban is egyre gyakrabban előfordul, hogy a használtlemez-polcokon kalózlemezek sorakoznak, a ProArt arra figyelmezteti a vásárlókat: legyenek körültekintőek és óvatosak a használt lemezekkel kapcsolatban. Korántsem biztos ugyanis, hogy a lemezek alacsonyabb árának oka az, hogy használtak, könnyen lehet, hogy kalózlemezt kínálnak az eredeti cédénél olcsóbb áron!
A névteleneket is elkapják
Ahogy nő a netezők száma, úgy szaporodnak a netes jogsértések, állapítja meg a ProArt. A szervezet szerint az internet anonimitásának legendája alapján sok felhasználóban él még az a tévhit, hogy a netre csatlakozó egyes számítógépek, illetve azok felhasználói nem azonosíthatók, így a jogsértésekre nem derül fény. Pedig de!
A szervezet tavaly több száz illegális tartalmat terjesztő oldal üzemeltetőjét kereste meg és szólította föl a tevékenység beszűntetésére. Ez több lépcsőben történik: a ProArt először emailben figyelmezteti a tartalomszolgáltatót, az oldal üzemeltetőjét, esetleg az illegális tartalmakra mutató linkek elhelyezőjét. Ha ez nem jár eredménnyel, a szerverüzemeltetőket, a tárhely- és internetszolgáltatókat keresi meg, és felszólítja őket a szolgáltatás megszüntetésére, illetve az előfizetéseik korlátozására vagy felmondására. Súlyosabb esetekben a ProArt büntetőeljárást kezdeményez.
A 2005-ös betűhadjárat célpontjai. Forrás: ProArt
A ProArt ezen kívül 26 szájton talált illegálisan elérhetővé tett cédéborítókat, egyszer pedig az interneten árusított, hagyományos "offline" kalóztermékek árusítását végző oldal üzemeltetői ellen indult eljárás.
A letöltés megy, a fájlcsere nem megy
Fájlcserélő hálózatokkal, elsősorban a kifejezetten Magyarországon működő DC++ hálózattal kapcsolatosan is több feljelentést tett a ProArt, amely úgy gondolja, hogy a nagyközönség továbbra sincs tisztában a letöltés és a fájlcserélés közti különbség mibenlétével.
Vezet a Hooligans, szoros második a Kispál. Forrás: ProArt
A hatóságok 2005-ben több, egyes fájlcserélő rendszerek működését biztosító szervert is lefoglaltak. Ezek a hubok egy időre megbénultak, majd - amint az várható volt - más szervereken újraindultak. Ezekben az esetekben azonban részben sikerült azonosítani az újabb üzemeltetőket. Egyeseknél a hatóságok házkutatást is elrendeltek, és több száz további kalózcédét és -dévédét foglaltak le. A hubokon a rendőrség, illetve a kirendelt szakértők próbaletöltéseket végeztek. Megállapították, hogy a hálózatban valóban illegális tartalmakat osztanak meg a felhasználók, akiket sikerült azonosítani. Ellenük később a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően bírósági eljárás indítható.
Horogra akadtak egyéni internetelőfizetők által üzemeltetett hubok is -ezekben az esetekben az internetszolgáltatók együttműködtek a ProArttal: felszólították előfizetőiket a jogsértés megszűntetésére, és addig is korlátozták az előfizetők hozzáférését.