További Jog cikkek
"És", de nem "vagy"
A lapunk által megkérdezett jogi szakértő Kovács Istvánnak ad igazat a kérdésben, bár elismeri, hogy kétértelmű a vitatott szövegrész. Véleménye szerint a kérdéses szókapcsolatban az "és" szócska szűkítő értelmű, tehát nem "és/vagy"-ként értelmezhető, hanem egyszerűen "és"-ként. Ez azt jelenti, hogy a szerződés nem vonatkozik a LUXx által forgalmazott, de nem a LUXx által készített filmekre.
A LUXx nem rendelkezik a vitatott filmek internetes terjesztési jogával, és arra szólította fel a Lysst, hogy szüntesse be ezeknek a filmeknek az IP-alapú árusítását. A jogász szerint a kérdéses szerződésben az egyik fél nem adhat át olyan jogot a másik félnek, melyet maga nem szerzett meg. A Lyss tehát nem rendelkezhet a vitatott filmek internetes terjesztésének jogával, ha ezzel a LUXx nem rendelkezett. Terjesztési jogok hiányában pedig a filmek internetes árusítása törvénybe ütközik.
Kié a jog és a felelősség?
Falussy szerint a kérdéses filmeket Kovács Istvántól, illetve a LUXx futárától kapták eredeti videokazettákon. Véleménye szerint az internetes terjesztési jogok meglétét nem neki kell vizsgálnia, a LUXx feladata lett volna, hogy erről tájékoztassa őt. Falussy szerint "esetleges harmadik fél részéről felmerülő kérdéseket a LUXx-nak kell rendeznie". Kovács szerint a kazettákat azért adták Falussynak, hogy azok scannelt borítóit, és egy 15 másodperces ajánlót feltegye a LUXx honlapjára, mivel eleinte ő készítette az oldalt.
Kovács cáfolta azt is, hogy valamennyi, az interneten található LUXx filmet ők adták volna Falussynak. Példaként említette a Michelle és Sandra című legújabb filmjüket, mely röviddel a megjelenést követően megjelent a fizetős oldalakon. A 3900 forintos videót néhány száz forintért nézhették az internetezők.
"Cégem akkor invesztált az IP alapú filmközvetítésekbe majd 4 éve, mikor még mindenki őrültségnek, kidobott pénznek minősitette, hiszen egy akkor még nem létező tömöritési eljárás hiányában egy film mérete több tucat GB volt, s a max. átviteli sebesség 28 kb/sec volt modemmel. Az ISDN és az ADSL még csak álom volt. Az idő engem igazolt." - nyilatkozta Falussy.
Mozit indítana a LUXx is
Véleménye szerint a jogvita jó ürügy a LUXx-nak arra, hogy megpróbálja visszaszerezni tőle valamennyi film internetes jogait, melyekkel Falussy még néhány évig kizárólagosan rendelkezik. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a LUXx saját online pornómozi kiépítésén dolgozik. A moziban vetítendő filmek internetes jogaival egyelőre Falussy rendelkezik, a LUXx azonban a napokban szerződésszegésre hivatkozva kezdeményezte a szerződés felbontását. Falussy véleménye szerint a szerződés felmondása egyoldalúan nem lehetséges. Kovács István lapunknak leszögezte, hogy az ügyben nem kíván többet nyilatkozni, a sajtóban bontakozó vitát lezártnak tekinti, és jogi útra tereli az ügyet.