Az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) vesztegetés gyanújával indított vizsgálatot a New York-i tőzsdén is jegyzett magyar távközlési cég ellen. A magyar pénzügyi felügyelet információkkal segíti a tengerentúli kollégákat, hogy minél előbb kiderüljön, a cég megsértette-e kenőpénzek ellen hozott könyvelési átláthatósági előírásokat. A hírt a londoni Financial Times írta meg.
Az ügy a Magyar Telekom 2005-ös pénzügyi beszámolójában gyökeredzik, amit a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló cég nem hitelesített két, összesen nyolcmillió euró értékben kötött tanácsadási szerződés miatt a Magyar Telekom montenegrói érdekeltségeinél. A cég már tavaly februárban megbízott egy amerikai jogi irodát a gyanús szerződések kivizsgálásával, és erről értesítette az amerikai igazságügyi minisztériumot is.
A független vizsgálatok máig nem tudták egyértelműen megállapítani, hogy a szerződések a vállalati szabályok és a vonatkozó törvények megszegésével születtek-e. Az egyik könyvvizsgáló a jelentésében úgy fogalmazott, a szerződések egyes elemei "ellentétben állónak tűntek a cég belső ellenőrzési rendelkezéseivel, illetve a fennálló törvényekkel és szabályozásokkal." Az üggyel kapcsolatban a Magyar Telekomnál jó néhány alkalmazottat felfüggesztettek - többen le is mondtak azóta -, valamint szigorították a belső ellenőrzés rendszerét is.
A gyanús szerződések és az amiatt megkésett pénzügyi jelentés miatt a Moody's és a Standard & Poor hitelminősítő intézetek már tavaly leminősítették a Magyar Telekom befektetői kockázati besorolását; bár ebben nagy része volt a többségi tulajdonos Deutche Telekom romló kilátásainak is.
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója a Financial Times cikkéről az MTI-nek nyilatkozva kifejtette, hogy abban nincs semmi újdonság, a szerződések kivizsgálásában egyelőre nincs fejlemény, a cikk pedig több helyen túlzó és pontatlan. Azt a felvetést viszont nem kívánta kommentálni, hogy elképzelhető-e az ügy miatt a Magyar Telekom papírjainak kivezetése a New York-i tőzsdéről.