A Galileo egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy független lesz az amerikai GPS rendszertől. A Navstar műholdakon alapuló GPS beindítása óta az amerikai haderők irányítása alatt áll. Az USA kormánya pedig fenntartja magának a jogot, hogy krízis esetén lekapcsolják a rendszert, vagy a működését regionálisan zavarják.
Pontosabb lesz, mint a GPS
Az európai Galileo a műholdas és földi adók segítségével nagyobb pontosságot tesz lehetővé a navigációban, mint ma a GPS. Az új rendszer célja, hogy legyen képes például biztonságosan irányítani civil utasszállító gépek automatikus landolását. Az ESA és az EU tervei szerint a Galileo 2008-ig kiépül. A teljes rendszer összesen 21-30 műholdon alapul majd.
Az USA és az EU között korábban a kulisszák mögött heves vita támadt a Galileo miatt. Tavaly decemberben az amerikai védelmi minisztérium az Európai Bizottsághoz intézett levelében feleslegesnek nevezte az alternatív rendszert.
Nem szól bele az amerikai kormány
Az EU ezzel szemben függetlenséget óhajt az USA-tól. Az unión belül a terv mindenekelőtt a magas költségek miatt állt a viták kereszttüzében. Azután kapott komoly esélyt a megvalósulása, hogy Németország nemrégiben feladta a Galileoval szembeni ellenkezését.
Az ESA igazgatója, Antonio Rodota az űrkutatási hivatal párizsi tájékoztatóján a közlekedési miniszterek várható döntését a Galileo felépítéséről alapvetőnek nevezte az európai űrkutatás szempontjából.
Bár csak 2008-ben épülne ki a rendszer, már most szükség van bizonyos frekvenciasávok felszabadítására, és az európai űreszközöket fejlesztő vállalatoknál a kapacitások lekötésére. Rodota ebben az összefüggésben dicsérte a Berlinből érkező, az európai közös űrpolitikát támogató jelzéseket.
Az ESA elnöke szerint a Galileo lehetne az első valóban európai infrastruktúra, amely a vasúttal vagy más közlekedési hálózattal ellentétben nincs nemzeti területi hatáskörökre felbontva.
Bár mostanáig az öreg kontinensen is az amerikai GPS rendszerre hagyatkoztak, Európának minden olyan területen fel kell vennie a versenyt az USA-val, ahol az európai polgárok érdekeiről és jólétéről van szó - nyilatkozta Antonio Rodota a német Die Weltnek.