Judit
2 °C
7 °C

Árcsökkenést hoz a távközlési verseny

2004.09.15. 16:30
Az egységes hírközlési törvénynek köszönhetően mostantól szabadon választhatunk távközlési szolgáltatót, függetlenül attól, hogy eredetileg melyik cég húzta be lakásunkba a rézkábeleket. A kisebb alternatívok és az óriáscégek egyaránt alacsonyabb telefonszámlát ígérnek.
Mostantól szabadon dönthetünk arról, hogy a helyi telefonhívásokért melyik távközlési társaságtól szeretnénk számlát kapni. A tavaly év végén elfogadott egységes hírközlési törvény ugyanis előírja, hogy a telkóknak szeptember 15-től biztosítaniuk kell a szolgáltatóválasztás szabadságát. A változásnak valószínűleg azok a cégek örülnek a leginkább, amelyek nem rendelkeznek vezetékes infrastruktúrával, de feltétlenül szeretnének megjelenni távközlési piacon, illetve azok a szolgáltatók, amelyek eddig csak távolsági és külföldi telefonszolgáltatást nyújthattak.

Egymástól nyúlnak ügyfeleket

A kiépített infrastruktúrával is rendelkező Matáv, Invitel, HTCC és Monortel eddig csak saját vezetékein nyújtott telefonszolgáltatást, és kizárta a konkurenciát, mostantól azonban bármelyikük átmerészkedhet a konkurencia területére, és az új próbálkozókat is kénytelenek beengedni.

A Matáv máris bejelentette, hogy mindhárom vetélytársának a hálózatán telefonszolgáltatást indít. Az érdeklődők kétféleképpen válhatnak a nagy szolgáltató ügyfeleivé: vagy már a vonal bekötésekor szerződést kötnek a céggel, mint leendő szolgáltatójukkal, vagy megmaradnak régi távközlési cégüknél, és csak a négyjegyű előhívószám (1515) után tárcsázott hívásokért fizetnek a Matávnak. A vállalat közleménye szerint a díjcsomagjaival 10-62 százalékos megtakarítást érhető el.

Új harcosok a ringben

A változások hatására az Externet szeptember 13-án indította kedvezményes vezetékes telefonszolgáltatását Xphone néven, amely a Matáv körzeteiben elérhető, és a cég szerint a kedvező percdíjak 20-30 százalékkal csökkenthetik a telefonköltségeket. Az Xphone nem előhívó számmal működik, az ügyféltől indított hívások a szerződés szerinti irányokban automatikusan az Xphone rendszerén futnak.

A GTS-Datanet a már tavasszal bevezetett DataPhone PULZUS hangszolgáltatással kínál mostantól helyi hívásokat is. A vállalat szerint a szolgáltatás 20-60 százalékkal csökkenheti az előfizetők telefonszámláját. A GTS-Datanet ügyfeleinek mindenképpen szerződést kell kötniük a céggel, viszont ők is kiválaszhatják, hogy milyen irányú hívásokért akarnak a Datanetnek fizetni.

Az eTel Magyarországnak egyelőre csak az üzleti ügyfelei indíthatnak bárhonnan helyi hívásokat, de később a lakossági piacon is megjelennek; a lakossági ügyfeleknek addig hívókártyás szolgáltatást nyújtanak. Lukács Tamás, az vállalat ügyvezető igazgatója úgy véli: a szolgáltatóválasztás kiemelkedő jelentőségű a távközlési piac teljes felszabadítása szempontjából, és előnyös árversenyhez vezet. Az eTel szerdától kínált szolgáltatásának ára a cég szerint rendkívül versenyképes, a helyi hangszolgáltatásakár már bruttó 8 forintos percdíjért is igénybe vehető.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?