A kiskörműek megszívják
További Mobil cikkek
Siemens CL75
A Siemens első nőknek készített telefonjával semmit sem bízott a véletlenre, a virágok mellett tükörrel is ellátta a készüléket. A tükör előcsalogatása háromféleképpen történik: vagy megnyomja az ember a villanykörteszerű piktogrammal ellátott gombot, vagy kikapcsolja a telefont, vagy sokáig beszél. Utóbbi változat akkor praktikus, ha unalmas a beszélgetőpartner, mert akkor társalgás közben meg lehet nézni a fogak közé szorult marhahúscafatot, vagy ellenőrizni lehet, hogy van-e a szemöldök alatt felesleges szőrszál.
Divattelefonnak szánta a gyártó a CL75-öt, kutatásaik alapján ugyanis az derült ki, hogy a nők is akarnak szétnyitható telefont, lehetőség szerint színeset. A divattelefon-imidzs erősítése érdekében tavaly májusban, Párizsban jelentette be a Siemens, hogy felkérte Roja Dove parfümkészítőt, alkossa meg a telefonhoz tartozó illatot. A tavaszi bejelentéskor nyárra ígérték a citromolajból, levendulából, szantálfából, muskátliból és kamillából kevert CL75-illat megjelenését, de úgy tudjuk, azóta se került a boltokba. Magyarországon még a készülék sem kapható a mobilszolgáltatóknál, kártyafüggetlenül 48 ezer forintért beszerezhető.
A telefon széleit lekerekítették, mindenhol gömbölyű, ezért kísérteties hasonlóságot mutat a Samsung és az LG nőknek szánt készülékeivel. A CL75 felülete fényes, talán túlságosan is, kicsit kínaipiacos játéktelefon-hatása van.
A készülék könnyű, mindössze 90 gramm, és kicsi: 87 x 44 x 23 milliméter. A menü pixeles, bár a belső kijelző 128 x 160 képpont felbontású, de megbocsátjuk, mert a képeket, hangokat, animációkat és játékokat tartalmazó menüpontnak a magyar fordító a 'Saját cucc' nevet adta.
Csajtelefonsága abban is megnyilvánul, hogy kizárólag hosszú körömmel lehet kinyitni, vagy az akkumulátort kiemelni. Az egykezes nyitás tulajdonképpen lehetetlen vállalkozás, feszegetéssel már többre megy az ember. Viszont ha valakinek hosszú és erős körme nőtt a hüvelykujján, akkor egy pillanat alatt sikeres lehet: becsúsztatja a körmöt a készülék elő- és hátlapja közé, és egyszerűen kinyitja. A lúzer kiskörműek megszívják, mert csak hosszadalmas küzdelem árán tudnak telefonálni, ráadásul a műköröm se jó, mert könnyen beletörik, és különben is iszonyatosan ciki.
48 ezer forint | Hivatalos oldal
Nokia 7370
Divattelefon ez is, igaz magasabb kategóriából. A széles, tömzsi 7360-nal, és a hosszúkás 7380-nal egy időben mutatta be a Nokia a 7370-et, a három új készüléknek a L'Amour sorozat fantázianevet adta. Minden készüléket két színben forgalmaznak, a férfiaknak a kávébarna, a nőknek a borostyánkőszínűnek nevezett arany változatot szánták.
Úgy tűnik, a dizájner a Magyar népmesék elején, a galamb szájából kifolyó virágmotívumról nyúlt, jutott belőle az előlap elejére, és a hátuljára gravírozva is. A készülék különlegessége, hogy 180 fokkal csavarható előlappal látták el, éppen úgy kell kinyitni, mint egy rugósbicskát, csak nem ugrik olyan gyorsan, inkább szép lassan csúszik. Csavargatni jobbra és balra is lehet kinyitáskor, hatalmas nagy hiba viszont, hogy bezárni csak bal irányba lehet. Olyan gyorsan megszokja az ember a csavargatást, hogy egy véletlen, ám határozott jobbra húzásnál könnyedén letörheti az előlapot.
Rögtönzött, kis mintán végzett közvélemény-kutatásunk szerint a 7370 megosztja a közönséget. Senki sem mondta, hogy "stílusosan egyszerű", pedig a gyártó ezt írja a hivatalos ismertetőben. Ezzel szemben egyesek szerint rémesen giccses és rettenetes túlzás, mások szerint szép, mert a húszas évek ópiumfüggőinek ízlését idézi. 12 éves hölgyinformátorunk pedig annyira elragadtatta magát a készülék láttán, hogy több hétig átvállalta volna a mosogatást, ha az anyukája megveszi. Mégis, a gravírozott díszítés, a hátoldalon található műbőr-betét, a selyem tok és az aranyszínű bojt miatt inkább a fiatalság után vágyakozó nagymamák kezébe illik a telefon. Az időseknek azért is jó lehet, mert gyönyörű felbontású, nagy (ötcentis) a készülék kijelzője, a manapság megszokottnál nagyobb gombokkal. Esetleg célcsoport lehet még az a kisebbség is, aki ha operába megy, szívesen átteszi a sim-kártyát a csillogós retikülhöz illő telefonba. Feltehetően a gyártó inkább rájuk számít.
Órákig lehet szórakozni a készülék 1,3 megapixeles kamerájába épített effektekkel. A legviccesebb a 'valótlan színek' opció, amivel olyan képeket készíthetünk szeretteinkről, mintha közvetlenül az öngyilkosság előtt állnának. A halványkék, sápatag hullaarc, a szem alatti sötét karika garantált szórakozást nyújt. A valótlanon kívül túlexponált, szürkeárnyalatos, barnás, és negatív effekt közül választhatunk, ráadásul a tíz megabájtos beépített memóriának köszönhetően végigfényképezhetjük egy keszthelyi kirándulás minden részletét, Festetics-kastéllyal és kínzómúzeummal súlyosbítva. A kamera 1280x1024 pixeles képeket készít, és a 204 x 320 pixeles kijelző 262 ezer színárnyalatot jelenít meg, úgyhogy tényleg szép fotókat kattintgathatunk vele.
A vizuális rádió a legmenőbb, elolvashatjuk, kinek a számára bólogatunk ütemesen, sőt, ha a rádióállomás lehetővé teszi, játékokban vehetünk részt, például szavazhatunk a legjobb dalra. A készülék ugyanis fogja a rádióállomásról származó FM rádiójelet, és amellett szöveges információkat és képeket is képes befogadni. Aki ilyet akar, annak viszont a gprs-szolgáltatásra is elő kell fizetnie. Az alapfelszereléshez úgynevezett divatfülhallgató jár, de nem tudjuk mi az a 'divat', mert nem kaptunk belőle. A készülék egyelőre egyik hazai mobilszolgáltatónál sem kapható, aki viszont nem tudja kivárni, míg behozzák, használt telefonokat forgalmazó kereskedőknél 90-100 ezer forintért beszerezheti.
Kilencven-százezer forint | Hivatalos oldal
|