További Mobil cikkek
A mobil irodának ez az elképzelhető legperfektebb, minden lényeges komponenst tartalmazó megvalósítása - legalábbis mindeddig - versenytárs nélkül álldogált a piacon, és még azt is kibírta, hogy egynémely funkcióját kreátorai annyira ügyetlenül valósították meg, hogy az emberi ésszel nehezen követhető. A világ kommunikátor-addikt fele emiatt elmondhatatlan türelmetlenséggel várta a most útnak indított, komolynak mondható update-et; amit pedig már előre tudni lehetett - nevezetesen, hogy a palmtop-ergonómiában etalonnak számító Psion keze a közösen alapított Symbian nevű cégen keresztül ebbe a termékbe is beteszi a lábát - az csak fokozta az izgalmakat.
Ezüstszínű, de ugyanakkora
Kezdők kedvéért kezdjük a lényeggel: a Nokia kommunikátorai - még mindig - mobiltelefonnal egybeépített PDA-k, azaz kézi számítógépek, amelyek előre installáltan tartalmaznak szinte minden olyan alkalmazást, ami csak az ember eszébe juthat egy ilyen párosításról; faxolnak, emaileznek, webet böngésznek, táblázatokat kezelnek és szinkronizálnak (most már), szöveget szerkesztenek. A technika jelenlegi állása, a 9210-es névre hallgató berendezés szinte egészen pontosan ugyanabban a dobozban lett elhelyezve, mint elődje, a 9110-es - külső méretei ugyanazok, a külső kezelőgombok elhelyezése ugyanolyan - valahogyan viszont meg kellett őket különböztetni, így a 9210-es fekete elődjével szemben ezüstös színárnyalatot kapott, így már elsőre elegánsabb benyomást kelt a szemlélődő vásárlói célcsoportokban.
Társalgási apropónak is remek
A dobozfedél felhajtásával tárul elénk a készülék PDA-része - a mozdulat, mellyel telefonunkat szinte kibelezzük, remek kapcsolatépítési lehetőségeket tárt már eddig is a kommunikátortulajdonos elé. Tárgyalópartnerünk vagy beszélgetőtársunk ebben a pillanatban realizálja leginkább, hogy telefonunk kommunikátor, így rögtön kérdések áradatával fog ellepni bennünket, az innen spontán elinduló beszélgetés nagy segítség lehet a legfeszültebb pillanatokban.
Emberszabású billentyűzet, beteg kurzor
A 9210-est szétnyitva tehát az első boldogság a színes LCD-kijelző látványa (4096 színárnyalat!), ám a gyakorlott kommunikátorhasználó legalább ekkora örömmel fogja konstatálni az új billentyűzetet, ami határozottan használhatónak látszik - az is. A jelentősen megnagyobbított billentyűk végre billentyűkként képesek funkcionálni, felületük - a kommunikátortörténelemben először - az ujj formáját követően konkávak, melléütés szinte kizárt. Apró problémát csak a jobb alsó sarokban újonnan elhelyezett négyirányú kurzormozgató gomb jelent, annyira kis hely jutott neki ugyanis, hogy üzemszerű használata közben gyakori a tévesztés - lefelé nyomnánk, de balra megy -, ami az alkalmazások egy részénél később majd az őrületbe fog kergetni (például nem kívánt ablakfókusz-váltás a levelezőprogramban).
Toll, az nincsen
Ami az ideális felhasználói felületből kimaradt, az a mutatóeszköz, ez PDA-knál többnyire az érintésérzékeny képernyővel kombinált toll szokott lenni. Költségtakarékosságot szimatol az ember emögött, hiszen a 9210-es azzal az EPOC operációs rendszerrel van hajtva, ami a Psion gigantikus sikerével, az 5-ös sorozattal mutatkozott be, ahol a toll szinte a legfontosabb beviteli eszköz. A jelek szerint a hardverrel spórolni még akkor is érdemes, ha a szoftverben ez jelentős többletmunkát eredményez, a 9210-es kezelése ennek megfelelően nyomokban sem emlékeztet az 5-ös Psionéra.
GPRS helyett HSCSD
A régi kommunikátorok internetes használata meglehetősen nehézkes volt a lassú, 9600 bit/másodperces átvitel miatt. Örömmel jelenthetjük be, hogy ez már a múlté, a 9210-es a HSCSD nevű kimondhatatlan szabvánnyal rohan a világháló felé, ami azt jelenti, hogy egy helyett három GSM-vonalat használ fel a kommunikációra, mindegyiket 14400 bit/másodperccel, így összesen 43200-as sebességünk van, ami bizony már a vonalas modemmel egyenrangú mennyiség.
Egyet fizet, hármat kap
Az ár miatt sem kell annyira aggódni, mint amennyire elsőre gondolnánk, a Pannon GSM ugyanis a három vonal foglalásáért csak egyet számláz. A legmegnyugtatóbb megoldás persze az lett volna, ha az új kommunikátor GPRS-kommunikációs lehetőségekkel rendelkezne, ez azonban sajnos nincs így, holott a GPRS alkalmazási lehetőségeit illetően a mobiltársadalomnak egyelőre még nem sok sejtelme van - a halott WAP-alkalmazásokba életet lehelni már ily módon sem lehet, a kommunikátor lehetett volna az első és legkézenfekvőbb felhasználási mód.
Hardver, rendszerszoftver
Az EPOC operációs rendszert már említettük, ennek 6-os verziójú kiadása fut a gépen, belső, fejlesztői kódnevén Quartz. Külsőre nem sokban emlékeztet Crystal nevű elődjére (Psion), a belseje viszont annál inkább, aminek következtében viszonylag rövid, három hónapos piaci pályafutás elteltével már egészen komoly szoftvermennyiség szerezhető be az új kommunikátorra - többségében játékok és üzleti alkalmazások, a régi verzióról átírva. A gép processzora sem 386/486 már (a régebbi kommunikátorokban ezek voltak), hanem RISC, és a rendelkezésre álló memóriamennyiség is jelentősen megnőtt: a 9110-es modell szabad 2 megabájtjához képest most 4 mega szabad hely van a központban, egy 16 megás szabványos MMC-kártya pedig - amit a géphez ingyen szállítanak - teljes egészében a "mienk", lehet rá programokat installálni, adatokat tölteni.
Nem bírja a processzor
Ami egy kis fájdalom: az új kommunikátor határozottan lassabban megy, mint elődje. Az új processzor vélhetően jóval nagyobb teljesítményű, mint a 9110-be szerelt 486-os klón, de az új, lényegesen fejlettebb szoftverarchitektúrához ez sajnos kevés. Az EPOC egy kiváló rendszer, teljes értékű multitaskingos felhasználói felülettel, szinte minden megy, amit nagyobb gépeken megszoktunk, például az ablakok még a háttérben is rendben és időben frissülnek, de néhány szituációban - különösen egy jól használatba vett, sokszáz névjegyadattal és sok-sok SMS-sel leterhelt masina esetén - a gép gyalázatosan lassan reagál.
Gyakori eset, hogy például az SMS megérkezését jelző füttyöt akár 30-40 másodperccel később van ideje kiadnia, ami alatt azt már régesrég elolvastuk, és le is töröltük. Egy másik példa a beérkező levelek törlése, egy ízben lemértük, 122 darab fölösleges levél törlésre kijelölése 4 perc 22 másodpercet vett igénybe. Egy SMS címzettjének kijelölése is belekerülhet 8-10 másodpercbe, egy taskváltás pedig még üres alkalmazásba ugrás esetén is fájóan hosszú másodperceket vesz igénybe. Nincs mese, ezen javítani kell, inkább előbb, mint utóbb.
Kell ez nekünk?
A 9210-es nagyon vonzó darab. Az ára körülbelül ugyanott van, mint elődeinél - 250-300 ezer forint -, amit a felhasználók sosem tartottak alacsonynak, most pedig különösen magasnak tűnik annak fényében, hogy ugyanennyi pénzért szuperbrutál laptopokat lehet kapni már a Pólus Centerben is. Ezen az áron tehát nagyobb sorozat valószínűleg nem fog fogyni ebből a telefonból sem, a kommunikátor birtoklása jó eséllyel megmarad az arisztokrácia, valamint a súlyos internetfüggők kiváltságának. Kár érte, mert ezt az eleddig egyetlen használható mobilinternet-megoldást érdemes lenne a szélesebb publikumnak is elérhetővé tenni.