Az iPhone forgalmazása amerikai idő szerint pénteken délután hat órakor kezdődik meg, itthon éjfél lesz, mire az első mobilt eladják. A Register cikke szerint az Apple egy vásárlónak legfeljebb két telefont ad majd el, miközben az AT&T boltjaiból csak egyet lehet majd elvinni – csak a piac harminc százalékát uraló szolgáltató hálózatában működik majd a telefon.
Fanatikusok
A vásárlók mindenesetre már megkezdték a sorban állást, az AT&T és az Apple üzletei előtt is egyre többen várakoznak. Sokan közülük fizetett sorban állók. A profi várakozók több száz dollárt keresnek, hogy amikor hozzájutnak a készülékhez, átadják azt az elfoglalt megrendelőnek. Sokan már szerdán letáboroztak a boltok elé, és szép számban akadnak spekuláló sorban állók is, akik este annak adják majd át a helyet, aki a legtöbbet fizet. A legszerencsésebb, vagy legőrültebb viszont az a figura, aki már hétfőn letáborozott a New York-i Apple Store elé, hogy elsőként jusson hozzá a készülékhez.
A kaliforniai cég közleménye szerint 194 boltjuk éjfélig nyitva tart, hogy minden érdeklődő sorra kerülhessen. Steve Jobs viszont úgy nyilatkozott, hogy az első rohamról lemaradók hosszabb ideig iPhone nélkül maradhatnak, mert nem tudnak annyi készüléket gyártani, amekkora érdeklődésre számítanak az előzetes felmérések szerint. A PC Worldben megjelent cikk szerint az Apple vezére úgy nyilatkozott a Wall Street Journalnak, hogy megpróbáltak felkészülni a rohamra, új gyárakat építettek, hogy ki tudják szolgálni az érdeklődést, de könnyen lehet, hogy ez is kevés lesz, és szűkösnek bizonyul a nyitásra legyártott mennyiség.
Arról persze nincsenek hírek, hogy mekkora a nyitókészlet, mindenesetre az Apple egymillió készüléket tervez értékesíteni 2007-ben az amerikai piacon, aztán tízmilliót 2008-ban világszerte.
A készülék 4 gigabájtos memóriakártyával ötszáz dollárba, 8 gigabájtossal hatszáz dollárba kerül. A vásárlóknak két éves hűségnyilatkozatot kell aláírniuk, a havidíj 450 perc ingyenes beszélgetés mellett 60 dollár, 900 percért 80 dollárt, 1350 percért 100 dollárt kell fizetni. Az előfizetésekhez havi 200 sms és korlátlan adatforgalom jár, ráadásul hálózaton belül a hívás ingyenes.