A zeneipar visszavág

2000.04.28. 22:10
A bíróság szerint az MP3.com megsértette a szerzői jogokat, amikor a kiadók megkérdezése nélkül zenei adatbázist hozott létre. A zeneipar ezzel elemi csapást mért a jogtiszta internetes zeneterjesztés fellegvárára, amivel pont a zenekalózokat hozza helyzetbe.
A New York-i szövetségi bíróság egyoldalas értékelésében megállapította, hogy az MP3.com megsértette a szerzői jogokat My.MP3.com szolgáltatásával. Jed Rakoff bíró ítélete szerint a My.MP3.com szolgáltatás keretén belül a cég illegálisan építette ki több mint 80 000 albumból álló online adatbázisát. A lemezkiadók a szolgáltatás bezárását követelik.

Michael Robertson, az MP3.com vezetője szerint a My.MP3.com bezárása a zeneipar vesztesége lenne. "A rendszer nem támogatja az illegális zeneterjesztést, épp ellenkezőleg: csak az hallgathatja meg a dalokat az interneten, akik már megvásárolták a lemezt. Ha ez a rendszer megbukik, az illegális terjesztés fogja átvenni a helyét, mint a Napster vagy a Gnutella." Robertson úgy véli, cége módszerével nem csökkennek a lemezeladások, hiszen ők is arra buzdítják a felhasználókat.

Az idén januárban indult, egyelőre ingyenes szolgáltatás lényege, hogy a felhasználók bárhol a világban hozzáférjenek megvásárolt CD-ikhez. Ezt az MP3.com úgy érte el, hogy mp3-formátumban felrakott egy rakat zenét a szerverére, amiből mindenki csak annyit érhet el, amennyi CD-t beazonosíttatott egy szoftver segítségével. A Beam-It szoftver elküldi a központi szerverre a júzer CD-meghajtójában pihenő album paramétereit, és ha azt a cég már előkészítette (betömörítette), akkor bekerül a felhasználó listájára.

Az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége (RIAA) szinte azonnal nekiugrott a szokatlan megoldásnak, miszerint ilyen internetes adatbázis halmozása szigorúan tilos meg sérti a szerzői jogokat. Legfőbb érvük az volt, hogy az MP3.com nem vásárolta meg az internetre pakolt dalokat, ráadásul a kiadók véleményét sem kérdezte meg erről. A bíróság április 28-án az iparnak adott igazat. A MP3.com azonnal fellebbezni fog döntés ellen, amint kézhez kapják azt.

Végleges döntés az elkövetkező két hétben várható, amikor egyebek közt a büntetés mértéke is kiderül. A RIAA mindenesetre számonként 150 ezer dolláros kártérítést követel, amely közel 10 milliárd dolláros tételként adódhat össze. A győztes felperesek között olyan multik kaptak helyet, mint a Warner Music, Sony, Universal és a BMG. A kiadók feltehetően lemezeik törlését fogják kérni az adatbázisból, amennyiben nem sikerülne bezáratni azt.

A San Diego-i központú MP3.com részvényeinek árfolyama 40 százalékot süppedt a bejelentést követő percekben. Bár a cég papírjai a tavaly novemberi 60 dollár körüli csúcs óta folyamatosan haloványodnak, a mostani 6,8 dolláros árfolyam eddig a mélypont.

A per a RIAA tisztogatási hadjáratának része az évek óta megállíthatatlanul sikeres mp3-formátum visszaszorítására. A lemezkiadók egy másik fronton perber állnak az online zenei terjesztés még radikálisabb reformerével, a Napsterrel. A Napster-ügyben szintén a napokban várható döntés, miközben a sztárelőadók sorra egyéni pereket indítanak az mp3-cserét lehetővé tevő cég ellen. Az MP3.com-ot szerző jogai megsértése miatt egyébként Paul McCartney kiadója, az MPL Communications is perbe fogta.



  • Tippek
  • Hírek