Százezer felhasználóra számítanak
A Microsoft az elkövetkező öt évben 2 milliárd dollárt kíván költeni az Xbox-projektre. J. Allard, az Xbox termékmenedzsere szerint a cég az év végéig százezer Xbox Live felhasználóra számít. A cég három hónapja teszteli a rendszert, melynek jelenleg mintegy 35 ezer felhasználója van.
Egyelőre veszteséges
A konzol az amerikai piacon egyébként továbbra is csak második a Sony PlayStation 2-je mögött, a Microsoft otthoni szórakoztató termékeket gyártó részlege az előző negyedévben 177 millió dollár veszteséggel zárt. A Jupiter Research elemzése szerint az online játékelőfizetésekből származó bevétel 2004-re elérheti a 670 millió dollárt, ám idén ennek csak töredéke lehet a piac mérete.
Modemes konkurencia
A konkurens Sony augusztus 27-én kezdte meg a Playstation2 40 dolláros online kitjének forgalmazását, és eddig 200 ezer előfizetést adott el. A cég tervei szerint év végéig elérhetik a 400 ezer előfizetőt, az eddig regisztráltak 40 százaléka modemes kapcsolatot használ. A Nintendo szintén erre az évre tervezi a Gamecube bedrótozását. Míg az Xbox csak a szélessávú hozzáférési technológiákat támogatja, a Gamecube és a Playstation2 a hagyományos modemes kapcsolattal is üzemképes.