A felhasználók a szolgáltatás nyújtotta tárhelyet közvetlenül beköthetnék a számítógépük fájlrendszerébe, vagyis gyakorlatilag új hálózati meghajtóhoz jutnának. Az itt tárolt adatokat bármelyik internetes hozzáféréssel rendelkező számítógépről el lehetne érni.
Minden adatot vinnének
A megfelelő szabványokat használva a hozzáférést mobiltelefonról is lehetővé tennék. Schmidt az újítás indokaként azt említette, hogy erősíteni kívánják pozícióikat a Microsofttal szemben. Ezen kívül állítólag az is elhangzott, hogy a vállalat célja a felhasználó adatainak 100 százalékos tárolása.
A Google jelenleg nem kíván az értesüléssel kapcsolatban állást foglalni. A cég egyik szóvivője szerint az elemzői körnek tartott előadást a nagyközönségnek szánták.
Kikerült a dokument
Néhány napja a blogoszférában már felröppentek hírek az úgynevezett GDrive-val kapcsolatban. A Google magyarázata szerint menedzsereknek szánt előadás volt az anyag, amely egy ideig elérhető volt a cég honlapján. A dokumentumot azóta természetesen eltávolították.
A bemutató anyagban szó szerint az állt: "korlátlan tárhellyel a felhasználó minden adatát tárolni tudjuk, beleértve a levelezését, a felkeresett weboldalakat, fotóit, feljegyzéseit - majd tetszőleges helyszínről tetszőleges eszközről mindehhez hozzáférhet."
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 35 m2 Szobák 1 db Vételár 31,99 M Ft
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 160 m2 Szobák 1+4 db Vételár 138 M Ft
Rovataink a Facebookon