Konstantin
12 °C
25 °C

A nagy ip-cím-összeesküvés

2007.05.25. 19:43
A hálózati eszközök egyedi azonosítói mindjárt elfogynak. Nemsokára Uzit lóbáló dílerek bonyolítják az adásvételt, Irán internetes nagyhatalommá válik, és ha már egyetlen árva ip-cím sem marad szabadon, akkor itt az apokalipszis. Ha nem most rögtön, hát tíz éven belül. De ha mégsem, akkor jön a titokzatos IPv6.

Rossz belegondolni, mi lesz itt, ha elfogynak az ip-címek. Életek, sorsok, családok mennek tönkre, ip-cím nélkül kóválygó kisgyermekek sírása hallatszik mindenfelől, de ez még mind semmi: ha nem teszünk gyorsan valamit, összeomlik az internet, következésképpen a világ. És ha összeomlik a világ, akkor kezdődik a világ újrafelosztása, mint ahogy az minden rendes apokalipszis után történt eddig, a második világháborúval bezárólag.

Jobb az ilyesmire előre felkészülni, és ez így is történik: az ip-címek bevezetése óta rettegünk attól, hogy elfogynak.

Pontosan azóta rettegünk, hogy a hetvenes évek közepén Vint Cerfék a Stanfordon kitalálták magát az ip-t (internet protocol), vagyis azt a szabályrendszert, ahogy az egymással összekötött számítógépek azonosítják egymást és kommunikálnak egy-egy hálózaton, például épp az interneten. A protokoll fontos része az ip-cím, amiből minden hálózati eszköznek - nemcsak számítógépnek, hanem routernek, nyomtatónak sőt telefonnak is - kell egy.

217.20.131.2, rosszabb esetben 66.230.180.130


Vint Cerf, a fő felelős
Az ip-cím teljesen egyedi azonosító, olyan, mint a rendszám vagy a személyi szám, és ugyanúgy véges számú létezik belőle. A most használatos rendszer, az IPv4 szerint az ip-cím a leggyakrabban használt decimális, pontokkal tagolt osztásban négy darab szám, amelyek mindegyikének értéke 0 és 255 közé esik, tehát egy teljes cím valahogy így néz ki: 217.20.131.2, rosszabb esetben úgy, hogy 66.230.180.130.

Ilyen számból 232, tehát pontosan 4 294 967 296 darab létezik - ha ennél több eszköznek lenne szüksége egyedi azonosítóra, na akkor ütne be a krach. Tönkremenés, gyereksírás, a többit tudjuk.

Az ip-címek gyors fogyására először 1980-ban, majd 1994-ben figyelmeztetett a netes szabványokkal foglalkozó szervezet, az Internet Engineering Task Force (IETF). Később elült egy kicsit az aggodalom, aztán 2002-ben megjósolták, hogy 2005-re elfogy az összes cím, majd 2003-ban is megjósolták, hogy 2005-re elfogy az összes cím, aztán ezt valaki megcáfolta, és tényleg nem is fogyott el az összes cím. Viszont most, 2007-ben az egyik címosztó alszervezet újra megjósolta, hogy 2011-re, másvalaki meg, hogy 2012-re, jobb esetben 2026-ra egy árva huncut ip-cím sem marad a világon. A többit sejthetjük.

Indul a feketekereskedelem?

Ha valóban elfogy a több mint négymilliárd ip-cím mindegyike, az egyes szakértők szerint súlyos következményekkel járhat. Először is akinek nem jut, az nem tud majd internetezni, ezért megpróbál szerezni egyet magának, tehát a jelenleg ingyen kiosztott ip-címek hot commodity-vé válnak, elkezdik őket adni-venni, mint a répát a piacon, és ez a nagy kereslet és a szűkös kínálat miatt az egekbe emeli majd az árakat. Elindul a feketekereskedelem, és egy-egy kövér ip-tartomány elhagyott parkolóházakban cserél majd gazdát, Uzit lóbáló testőrök felügyelete mellett.

Kinek mennyi jut? (részlet) Forrás: Cisco
Talán még nagyobb baj, hogy az ip-címek mostani elosztása szörnyen egyenlőtlen - mintha az internet nem is demokratikus konstrukció lenne, mint azt sokan hiszik, hanem kiváltságos cégek és szervezetek által uralt játszótér. Elég egy pillantást vetni erre a listára, hogy lássuk, miről van szó: hiába globális médium az internet, mégis csak amerikai eredetű. Így történhetett, hogy olyan cégek, mint az Apple, a Ford, a HP, a Xerox, és olyan intézmények, mint a Defense Information Systems Agency (DISA) vagy az amerikai hadügyminisztérium (DoD) külön a nevükre szóló ip-tartományokkal rendelkeznek, amelyekre még a nyolcvanas-kilencvenes években tettek szert. Hát nem szörnyű? Különösen, ha figyelembe vesszük a geopolitikai egyenlőtlenségeket: a mellékelt ábrán jól látszik, hogy az ip-címek allokációért felelős - természetesen amerikai - szervezet, az IANA milyen bőkezűen bánik Észak-Amerikával (ARIN), illetve Európával (RIPE NCC), és milyen mostohán Ázsiával és a csendes-óceáni térséggel (APNIC), Latin-Amerikával (LACNIC), illetve Afrikával (AfriNIC).

Kína-szindróma a neten

Te jószagú Vin Cerf, Észak-Amerikának több ip-cím jut, mint Ázsiának, Közép- és Dél-Amerikának meg Ázsiának összesen! Ez a tény főleg akkor felháborító, ha figyelembe vesszük, hogy Ázsiában csaknem kétszer annyian interneteznek, mint amennyien Észak-Amerikában, ahogy az az alábbi ábrán is látható.


Netezők száma kontinensenként

Igaz ugyan, hogy a penetráció Észak-Amerikában csaknem 70 százalékos, míg például Ázsiában csak 10, Afrikában meg 3,6, de az ip-címek egyenlőtlen elosztása mégis minden jó érzésű internacionalistában visszatetszést kelt, az érintett országokról nem is beszélve. Ahogy egy dél-koreai képviselő tavaly októberben rámutatott, az országnak kiosztott ip-címek 96,2 százaléka használatban van, de még rosszabb a helyzet Tajvanban, már ha külön országnak tekintjük, ahol ugyanez az arány 98,4 százalékos, vagy Kínában, ahol az ip-címek 86,1 százaléka foglalt.

Néhány éve még sokan Kína-szindrómáról, sőt egész Ázsiát érintő internetkrízisről beszéltek: "Ip-cím nélkül ... egy 3g-s telefonnak, pc-nek vagy pda-nak nincs identitása, és nem tud adatot küldeni vagy fogadni" - riogatott a Zdnet ázsiai kiadásának 2003-as cikke, amely felhívta rá a figyelmet, hogy a Föld legnépesebb országában mindössze 22 millió ip-cím jut 1,3 milliárd lakosra.

Az állításokat nem sokkal később hevesen cáfolta a kiosztásért felelős regionális szervezet, az APNIC, amely egyszerűen mítosznak nyilvánította a feltételezést, hogy Kína vagy bármely más ázsiai ország kifogyhat az ip-címekből. Ami az egyenlőtlenséget illeti: igaz ugyan, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években egyes kiváltságos amerikai cégek és intézetek (a fent említetteken kívül például az MIT és a Stanford egyetemek) kaptak saját úgynevezett /8-as tartományokat, de az már 2000-2001 óta nem igaz, hogy a kiváltságos amerikaiaknak több ip-cím jutna, mint Kínának összesen. Ráadásul ahogy az ázsiai országok igényei nőnek, úgy jutnak hozzá újabb címekhez - írta a 2004-ben az APNIC saját kiadványa, az Apster. A Kína-szindróma netes változata persze a cáfolat ellenére tovább él, sőt időről időre felbukkan, mint minden valamire való mítosz.


Különböző országoknak kiosztott ip-címek, éves bontásban. Forrás: APNIC

Szerezzen, amíg nem késő!

A sok alternatív megoldás közül a protokoll megváltoztatása tűnik a legjobb ötletnek. Az IPv4-et felváltani képes IPv6 tulajdonképpen készen van, már csak be kéne vezetni, ami nem egyszerű, de megoldható. Kezdődhet az internet újrafelosztása, és lehet kezdeni rettegni, hogy az új protokoll konzerválja a mostani viszonyokat, elsősorban a mitikus, Ázsiából nézve mégis bosszantó amerikai hegemóniát. Esetleg olyan új ip-cím-elosztási arányokat eredményez, amelyekbe bele sem merünk gondolni. Mi lenne, ha Ukrajnának lenne a legtöbb ip-címe a világon? Vagy ha a nagy marakodásban végül Irán tenné rá a kezét az összesre?

Az IPv6-ban szerencsére benne rejlik a megoldás, a 128 bites IPv6 ugyanis 32 bites elődjével szemben kimondhatatlanul sok, 232 helyett 2128, vagyis 340 milliárdszor egymilliárdszor egymilliárdszor egymilliárd ip-cím kezelésére képes, ami azt jelenti, hogy ha a világon minden egyes svájci bicska, zergetollas kalap és strandpapucs kap egy ip-címet, még akkor is marad elég mindenkinek. Szakértők szerint az IPv6 protokoll használatával a Szahara minden egyes homokszemcséje külön címet kaphatna.

De a szakértők arról mélyen hallgatnak, hogy mi van akkor, ha az ember a várakozásoknak megfelelően teljes egészében kiborgosodik, és a test minden egyes - becslések szerint 10-50 trillió - sejtjének egyedi ip-cím kell majd, hogy hálózatban működhessen. Na, akkor mi van? Úgyhogy a helyzet korántsem megnyugtató, sőt. Aki teheti, most azonnal szerezzen magának egy ip-címet. Vagy inkább néhány milliárdot.