További Net cikkek
A gyakori internetezők 68 százaléka ért egyet abban, hogy az internet segít munkájuk és tanulmányaik hatékonyabb elvégzésében. 62 százalék szerint az internet használata fejleszti számítógépes tudásukat, 60 százalékuk állítja, hogy informáltabbak lettek a világ többi országáról, illetve kétharmaduk szerint több emberrel tudnak így kapcsolatot tartani.
Megtartják az újságot
Abban azonban a válaszolók megosztottak, hogy az internet hatására csökkent volna náluk az egyéb információs csatornák (újságok, tévé, rádió) használata (56 százalék ezt másként látja). Ezen kívül nem érzik úgy, hogy kevesebb időt töltenének családjukkal, barátaikkal (83 százalék), illetve kevesebbet járnának szórakozni (72 százalék).
Az otthoni hozzáféréssel rendelkező gyakori internetezők számára a három legfontosabb szempont az internet szolgáltatással kapcsolatban az ár (58 százalék), a gyorsaság (52 százalék) és a korlátlan elérés (38 százalék). Az otthoni előfizetők 51 százaléka elégedett az internet szolgáltatója sebességével, ár tekintetében viszont csak 34 százalék nyilatkozott pozitívan. Fontos azonban megjegyezni, hogy az otthoni előfizetéssel rendelkezőknek csak a negyede tartja kifejezetten magasnak az internet költségeit.
Panaszkodnak a modemesek
Az otthoni internet hozzáféréssel rendelkezők közel 40 százaléka elégedetlen szolgáltatójával, leginkább azok, akik dial up-kapcsolattal rendelkeznek. Ők el is gondolkodtak már azon, hogy lecserélik jelenlegi szolgáltatójukat, de a válaszokból az is kiderül, hogy az elégedetlenkedők felének más szolgáltató hiányában nincs lehetősége áttérni kedvezőbb internet szolgáltatásra.
Az otthoni előfizetéssel rendelkezők 32 százaléka lecserélné jelenlegi szolgáltatóját, ha más szolgáltató ugyanazt 20-30 százalékkal olcsóbban biztosítaná. Az internet sebessége szintén fontos szempont: az otthoni felhasználók 44 százaléka váltana szolgáltatót, ha ugyanazért az árért gyorsabb internet hozzáférésre nyílna lehetősége.
Fontolgatják a bevezetést
Mindenképpen fontos megemlíteni a fentiek mellett, hogy az otthoni hozzáféréssel rendelkezők 80 százaléka rendkívül hasznosnak tartja az otthoni internetet. 35 százalékuk véleménye szerint komfortosabb lett családjuk élete. 15 százalékuknak munkahelye támogatja az otthoni internethasználat költségeit. Ezen felhasználók felének az internetezés teljes költségét fizeti a munkaadó. Általánosságban az otthoni felhasználók átlagosan 5-10 ezer forint között költenek havonta internetre.
Az otthoni hozzáféréssel nem rendelkező gyakori internetezők állnak legközelebb az otthoni internet bevezetéséhez, így ez a csoport véleménye kiemelten fontos otthoni előfizetések számának növelése szempontjából. Ez a csoport három fő okot jelölnek meg arra, hogy eddig miért nem vezettek még be internetet otthonukba.
A szélessáv a vonzó
Ezek az okok a következők: 53 százalék állítja, hogy nem engedheti meg magának anyagilag; 38 százalék túl drágának tartja; és 34 százalék szerint nincs otthoni internetelőfizetésre szükség. Szerintük úgyis van olyan hely, ahol ingyen hozzáférhetnek az internethez.
Jelenleg az internetezőket nagyban befolyásolják az internet előfizetéshez kapcsolódó kritériumok (pl. akkor is ki kell fizetni a teljes előfizetési időszakra vonatkozó díjat, ha valaki az előfizetési időszak alatt visszamondja a szolgáltatást). Ha a felhasználók bármikor anyagi kár nélkül lemondhatnák az otthoni előfizetésüket, akkor az otthoni internettel nem rendelkezők 2/3-a jobban hajlana az internet otthoni bevezetésére.
Az otthoni internettel nem rendelkezők közel 20 százaléka fél éven belül tervez ezen változtatni. Ezeknek a felhasználóknak több mint kétharmada szélessávú kapcsolatot tervez igénybe venni, de még döntő többségük nem tudja, hogy melyik szolgáltatót választja majd.
|