További Net cikkek
Szabályozás helyett együttműködés
Ennek megfelelően a kibertér biztonságával foglalkozó nemzeti stratégia nem azt határozza meg, hogy a vállalatoknak milyen biztonsági követelményeknek kell megfelelniük, hanem arra kéri meg a kormányt, hogy a magánszektorral együttműködve dolgozza ki az internetes támadások elleni védelem rendszerét. "A kibertér biztosítása hihetetlenül bonyolult stratégiai kihívás, amely az egész közösség - a szövetségi kormány, az állami és helyi kormányzatok, a magánszektor és az amerikai lakosság - jól szervezett együttműködését kívánja." - írta George W. Bush a dokumentum bevezetőjében.Néhány szakértő hevesen kritizálta az új stratégiát, fogatlannak kiáltva ki azt. A korábbi, nem publikált vázlatokban még olyan pontok is szerepeltek, amelyek tűzfalszolgáltatás nyújtására kötelezték volna az internetszolgáltatókat, illetve eszközeik biztonságosabbá tételére a drótnélküli kommunikációs hardverek készítőit. A kritikusok szerint az Egyesült Államokban addig nem lehet biztonságos az internet, amíg a vállalatoknál nem tartják kiemelt fontosságúnak ezt kérdést.
Belbiztonsági ügy
A Fehér Ház azt állítja, hogy az enyhébb szabályozás is elegendő ahhoz, hogy emeljék az ország számítógépes rendszereinek biztonságát. A dokumentum öt témával foglalkozik kiemelten: egy információs és védelmi rendszer kiépítésével, a rendszer gyengeségeinek és a lehetséges fenyegetések felmérésével, a biztonsági képzettség és felkészültség növelésével, a kormányzati háló biztosításával és a nemzetközi biztonsági együttműködés növelésével.A terv szerint a nemrégiben létrehozott belbiztonsági minisztériumnak kell létrehoznia egy átfogó nemzeti tervet, hogy biztonságossá tegyék az USA kulcsfontosságú forrásait és infrastruktúráját. Emellett az is a belbiztonság feladata lesz, hogy válaszoljon a kibertámadásokra.
Kormányzati hackerek
A dokumentum szerint az USA nyomozóhatóságainak a jövőben feladatuk a támadások felderítés, sőt az esetleges ellentámadás is. "Ha egy nemzet, terroristacsoport vagy bármilyen más ellenség megtámadja az Egyesült Államokat a kibertérben, akkor az USA válaszadása nem merülhet ki egy bűnvádi eljárásban. Az Egyesült Államok fenntartja magának a jogot a megfelelő válaszadásra." - írja a dokumentum.Dan Burton, az Entrust biztonságtechnikai vállalat kormányzati ügyekért felelős alelnöke a Cnet-nek elmondta: jó, hogy létrejött egy elnöki stratégia, de ez csak az első lépés. A dokumentum részletesen meghatározza, hogy az ipar és a kormány miként működjön együtt a biztonság növelése érdekében, de szinte egy szót sem szól arról, hogy az ipar miként teheti biztonságosabbá saját rendszereit - mondta Burton. Ha a vállalatok nem gondoskodnak rendszereik védelméről, akkor az egész kezdeményezés semmit sem ér, az internet ugyanolyan védtelen marad - véli a szakértő.