További Net cikkek
![]() |
Előkészületek a demokrata kongresszus helyszínén Nagy tervek - szegényes megvalósítás |
A delegáltak világhálón élőben közvetített beszédeit sem dolgozták fel meggyőzően, de az legalább azt az előnyükre lehetett írni, hogy a tévécsatornák által a közvetítésből kivágott szónokokat is meg lehetett hallgatni.
Az online tudósítás javára írható ezen felül, hogy a beszédek szövegét valóban gyorsan kitették a webre. A site csevegőszobáinak viszont mérsékelt volt a látogatottsága. Hasonlóképpen kevés visszhangot kapott a speakout.com vitafórum által szervezett élő közvélemény-kutatás a kongresszusi beszédekről. Az USA Today napilap adatai szerint a pártkongresszus második napjának végéig csak 546 válasz érkezett a körkérdésre.
Nagy problémát jelentett a számos weboldal számára a tartalom folyamatos frissítése. Bár ez alkalommal majdnem ezer online újságíró dolgozott a republikánus pártnapon, az oldalakra feldobott szövegek csak a korábbi híreket szajkózták. Így állhatott még a pártkongresszus kezdete után órákkal is a republikánusok weboldalán, hogy "a gyűlés előtt néhány nappal" gőzerővel folynak az előkészületek.
A híroldalak egyébként ugyanazzal a problémával küszködtek, mint a tévéadók: a kongresszusról csak kevés érdekfeszítő eseményről lehetett beszámolni, hiszen minden fontos dolog, mint például az elnökjelölt személyének kiválasztása, már jóval korábban eldőlt.
Az NBC, ABC és CBS ebben az évben is a nézettség jelentős visszaesését regisztrálta. Pedig a republikánus konvencióról szóló napi beszámolóikat lerövidítették, és alig fél-egy órás összefoglalókat adtak. A politika iránt érdeklődők a fizetős kábelcsatornákon részletesebb képet kaptak az eseményekről. A republikánus választási kongresszus első napját egyébként az USA polgárai közül példátlanul kevesen nézték televízión: a nézettség a nemzeti adókon 6-8 százalék között lehetett. 1992-ben még 20 százalék feletti nézettséget regisztráltak.
A demokraták az augusztus közepén kezdődő pártnapjukon mindent jobban szeretnének csinálni. Bejelentették, hogy a helyszínről 10 darab 360 fokos webkamera ad majd képet.