Külföldi kormányhackerek még nem támadtak
Clarke nem mondta meg, milyen szintű cybertámadás az, amely amerikai részről már katonai reakciót váltana ki. "Ennek a szándékos lebegtetése az elrettentés része" - fejtette ki. A tanácsadó szerint az Egyesült Államok mostanáig nem kapott rajta sem kormányokat, sem terroristákat internetes hadviselésen, de ez Clarke szerint nem jelenti azt, hogy ilyennel még nem is próbálkoztak.
A virtuális támadás olcsóbb, mint a fizikai
"Számos esetben történt illegális behatolás (amerikai informatikai rendszerekbe), de még egyszer se tudtuk kielégítően bizonyítani, hogy egy meghatározott kormány állna a dolog mögött" - mondta a fehér házi tanácsadó. A súlyos internetes támadás gyakorlatilag elkerülhetetlen, mert olcsóbb és könnyebben végrehajtható, mint a fizikai - idézte őt az AP.
Fokozott védelmet a telefonközpontoknak
Schumer szenátor szerint az ország kényes távközlési pontjain a mostaninál fokozottabb biztonságra van szükség. Érvként felidézett egy tavalyi vasúti balesetet, amely egy baltimore-i alagútban történt, s amely súlyos internetes fennakadásokat okozott a térség számos államában, miután megsérült az alagútban húzódó optikai kábel. Egy terrortámadás - mondta - ennél súlyosabb károkkal járna. A Fehér Ház költségvetési hivatala szerint a kormány ebben a pénzügyi évben 2,7 milliárd dollárt költ informatikai biztonságra, és az összeg 2003-ban 4,2 milliárdra emelkedik.
|
- Fonyód, Bartók Béla utca 20.
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 35,5 M Ft
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon