A Yahoo köpött be egy kínai újságírót?

2005.09.08. 16:15
A "Riporterek határok nélkül" nemzetközi újságírószervezet szerint a Yahoo azzal járt a kínai rendőrség kedvében, hogy adatokkal segítette egy újságíró letartóztatását és elítélését. A cég segítsége nélkül nem lett volna elég bizonyíték a "lázító" Shi Tao ellen.

A sajtószabadságért küzdő nemzetközi "Riporterek határok nélkül" (RSF) szervezet azzal vádolja a Yahoo internetes vállalatot, hogy aktívan segítette a kínai kormányzatot egy újságíró letartóztatásában és elítélésében.

Shi Tao legfőbb bűne az volt, hogy email útján tájékoztatott a sajtószabadság Kínában tapasztalható korlátozásáról. Az RSF által felderített eset nem egyedi. Nagy amerikai online vállalatoknak már korábban felrótták, hogy túl szorosan együttműködnek a kínai hatóságokkal. Cserében azt remélik, hogy megszerezhetik a hivatalok jóindulatát a felfutó kínai piacon való terjeszkedésükhöz.

Örült a bíróság

A Google-t és az MSN-t például a kínai cenzúra támogatásával gyanúsították meg. A Yahoo viszont gyakorlatilag a rendőrség besúgójaként viselkedett, állítja az RSF. "Meddig megy még a Yahoo, hogy elnyelje Peking tetszését?" - kérdezi a szervezet szerdán kiadott közleményében.

Az RSF szerint a bírósági iratokból kitűnik, hogy a hongkongi székhelyű Yahoo Holdings Ltd. olyan információkat adott a kínai hatóságoknak, amelyek a megvádolt Shi Tao elítéléséhez vezettek, és a vállalat közreműködése nélkül erre minden valószínűség szerint nem került volna sor. A Yahoo Holdings nem kívánt nyilatkozni a kérdéssel kapcsolatban.

Az Amnesty International (AI) emberijogi szervezet felfigyelt a letartóztatott kínai "online disszidensek" gyorsan felfutó számára. A szervezet jelentése szerint a letartóztatásokra többnyire "aknamunka" és az "állambiztonság veszélyeztetése" miatt kerül sor, írta az APA hírügynökség.

Tabu volt a pápa halála

Peking mindenekelőtt a gazdaságban és az oktatásban támogatja az internet használatát, viszont megkísérli megakadályozni, hogy a lakossághoz eljussanak a kormányzatot kritizáló hírek, vagy emberijogi csoportok jelentései.

Mint arról korábban beszámoltunk, minden kínai internetes kávézót arra köteleztek, hogy jelentsen a rendőrségnek a betérő felhasználókról. Aki az ázsiai országban az interneten szörföl, tudhatja, hogy Damoklész kardjaként lebeg a feje fölött a kényszermunka és a börtön veszélye, állítja az RSF.

Áprilisban a kínai hatóságok blokkolták az interneten a II. János Pál haláláról szóló valamennyi híradást, méltatást és imádságot. Az RSF szerint Peking alapból tilt az ország lakosai számára több tízezer weboldalt, köztük a BBC és az AI honlapját.



  • Hírek
  • Megtakarítás