Az ötödik refrénnél leseggelsz
További Szoftver cikkek
A Metallicáról szoktak sok rosszat mondani, egyeseknek az nem tetszik, hogy a banda újabb albumai közül több lemez felemásan sikerült zenei útkeresésként értékelhető, mások a zenekar allűrjeit (ide értve a Napster elleni perét) nem bírják. De az biztos, hogy a fekete albumig terjedő munkásságuknak köszönhetően párnázott helyük van a heavy metal panteonjában, és ha sikerülne egyszer elhívni őket a Szigetre, minden látogatói rekord megdőlne a fesztiválon.
Én egyáltalán nem tudok haragudni rájuk, és ez főleg azért van, mert amikor 1993-ban itt koncerteztek az érettségim előtt két nappal, egy rendszám nélküli Barkasszal felstoppoltam Sopronból az MTK stadionhoz, nem törődve azzal, hogy anyám kitagadással fenyeget. Katartikus élmény volt a koncert is és a lázadásom is, szóval nekem csak szép emlékek kötődnek a bandához. Ezért nem is volt kérdés, hogy ott kell lennem a Guitar Hero: Metallica magyar sajtóbemutatóján, látni akartam, mihez kezd együtt az egyik legjobb rockbanda-szimulátor és az egyik legjobb rockbanda.
A legjobb dallista
A szoftvert forgalmazó BSC Kft. nem bonyolította és celebesítette túl a rendezvényt: a bemutató két attrakciója az ingyen sör és a játék volt – ez utóbbiból gyorsan rendeztek egy házi bajnokságot –, és ennél nem is kellett több. A cég marketingese, Mocsáry József szerint azért csaptak nagyobb hírverést a program körül, mert Magyarországon még mindig kevesen ismerik ezt a játékműfajt. Míg Amerikában rengeteg casual gamer, vagyis alkalmi – ha úgy tetszik, amatőr – játékos kattant rá a gitár- és rockbanda-szimulátorokra, addig itthon ez egyelőre főleg a hardcore réteg szórakozása.
A játék technikailag már teljesen kiforrott: a csak gitárt bemutató első részek, a dobbal és mikrofonnal újító rivális Rock Band és a remek kontrollerekkel jelentkező Guitar Hero: World Tour után sok forradalmi újdonságot nem lehet hozni a műfajba. A Guitar Hero: Metallica két lábdobbal bővíti a szokásos „gitározz és dobolj akkor, amikor a színes bigyók jönnek” játékmenetet, egyébként a dallistára bízza a sikert.
A játékban 28 Metallica dalt játszhatunk el, többségük hála istennek a régi albumokról került a programba (természetesen az eredeti masterek alapján). Szinte az összes fontos dalt megkapjuk a Seek and Destroytól a Batteryn át az Orionig, és persze a fekete album slágerei és a Road/Reload néhány jobb száma is a listán szerepel (az új albumot, a Death Magneticet külön lehet letölteni). A repertoár 21 egyéb dallal teljes, amiket a Metallica tagjai válogattak a játékba más együttesektől. Van itt Ace of Spades a Motörheadtől, Blood and Thunder a Mastodontól, Toxicity a System of a Downtól – a végeredmény a sorozat történetének eddigi legjobb dallistája. A látvány ebben a műfajban másodlagos, de azért az együttes tagjait szépen lemodellezték, bár a basszer Robert Trujillo helyett én speciel szívesebben látnám Jason Newstedet.
Nem nyertünk hangszórót
A házi bajnokságba természetesen benevezek néhány játékmagazinos kollégával. A hirtelen megalakult PC Guru Retards a művészi megvalósítás tekintetében magasan nyer, még ha a technikai elemek nem is tökéletesek – még szokni kell a két lábdobot. Egyikünknek már csak egy rivális bandában jut hely, őt a Ponyvaregény egy klasszikus idézetével biztatjuk szabotázsakcióra: „az ötödik refrénnél leseggelsz.” Kezd hatni az ingyen sör, az egyik hoszteszlányt megkíséreljük rávenni arra, hogy segítsen megvesztegetni a zsűrit, de mint kiderül, ő éppen egy konkurens együttesnek drukkol.
Végül nem mi nyerjük az első díjként felajánlott Logitech gitárkontrollert, tehát bunda volt. Helyben fel is oszlunk, kirúgjuk a roadokat, elzavarjuk a groupie-kat, és mindenki szólókarriert kezd fontolgatni. Majd tíz év múlva újraalakulunk egy búcsúkoncert-turnéra.