Konstantin
9 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Én vagyok Jimi

2007.08.01. 18:53
Én vagyok Jimi. Nem, nem a Zámbó gyerek. A Hendrix. Gibson Flying V gitáromon ujjaim emberfeletti gyorsasággal követik a szólómat, a színpadon lézerek villognak, a közönség őrjöng. Tökéletesen fejezem be az utolsó számot, a tömeg ráadást kér. Pedig még életemben nem volt a kezemben elektromos gitár. Gombokat nyomkodok egy furcsa kontrolleren a tévé előtt. A Guitar Hero II-vel játszom.

Az általános iskolai számítástechnika-órákon nagyjából a "Hello World" program és a négy alapműveletet elvégző számológép között szerepel a tananyagban az a program, amely kiír egy karaktert a képernyőre és ellenőrzi, hogy a júzer lenyomja-e a karakterhez tartozó billentyűt. Erre épeszű ember nem építene videojátékot, de szerencsére a játékipar tele van őrültekkel.

Money for nothing

Minden a gombok megfelelő elhelyezésén múlik. A Konami például azzal kaszált nagyot, hogy a játékos talpa alá tette a lenyomandó billentyűket. A Dance Dance Revolution nevű játéktermi gép a kilencvenes évek végén hatalmas siker volt, pedig a játékmenet nem volt bonyolultabb egy gépírást gyakoroltató programnál. Viszont a játékos egy táncplatformon ugrálva nyomkodhatta a megfelelő gombokat, és ennyi elég volt ahhoz, hogy a távol-keleti tinédzserek presztízskérdést csináljanak a játékban elért eredményből.

Az új őrületet meglovagolva a Konami olyan gépekkel is előállt, amelyeket doboló vagy gitározó mozdulatokkal lehetett irányítani. Ez utóbbi ihlette meg a Red Octane nevű leleményes kiadót és a Harmonix fejlesztőcsapatot, akik 2005-ben bevitték a gitározós játékot a játéktermekből az otthonokba. A PlayStation 2-re megjelent Guitar Hero óriási siker lett, tavaly megjelent folytatása pedig idén Xbox 360-on is aratott. Az X360-as játék hazai forgalmazása elvileg júliusban elkezdődött, gyakorlatilag azonban akadozik, mert a Red Octane nem bírja a speciális, gitár alakú kontrollerek gyártását. Nekünk azonban sikerült szerezni egy tesztpéldányt.

Smells like teen spirit

Még egyszer, a félreértések elkerülése végett: a játék valóban csak annyiból áll, hogy egy gitár alakú kontroller gombjait nyomkodva kell követni a képernyőn felvillantott színes bigyók sorrendjét. Tehát ha a játéktérben jön egy zöld, majd egy piros és egy sárga bigyó, akkor a megfelelő pillanatban le kell fognunk a gitárkontroller nyakán a zöld gombot és lenyomni a másik kézre eső pengetőgombot, majd ugyanezt meg kell ismételni a piros és a sárga gomb lefogásával is.

Lecsupaszítva tényleg ennyi a játék, viszont a színes-hangos körítés és a gitározó mozdulatok olyan illúziót teremtenek, hogy az ember az első, többé-kevésbé jól lejátszott (értsd: a bigyók sorrendjét jól leutánozott) szám után a színpadon érzi magát. Hozzá kell tenni, hogy szerkesztőségi tesztcsoportunk azt igazolta, hogy a csomagolás nem mindenkivel feledteti a játékmenet primitívségét. Amikor csak profi játékosok voltunk egymás között, egyikünk megjegyezte, hogy ezt érezni kell, mint a rock and rollt. És nem röhögtük pofán egymást.

Aki hadonászott már tizenévesen sófoltos fekete pólóban az Enter Sandmanre vagy az Ace of Spadesre, tudja, miről beszélek. Minden egészséges férfi életében van egy szakasz (általában a középiskolás évekre esik), amikor úgy gondolja, hogy az alfahímség felé vezető út egyik fontos állomása, hogy tökéletesen imitál gitározó mozdulatokat ismert rockszámokra, magyarul léggitározik. Ezt nem kell szégyellni, hanem gyorsan át kell esni rajta, mint az első magömlésen, de mivel a Guitar Hero a hiányzó láncszem a léggitár és az igazi között, a játék éppen ezeket a rég elfeledettnek hitt ambíciókat éleszti fel, és előhozza az emberből a kamaszt. Ha nem hisznek nekem, nézzék meg SzabóZ kolléga fejét az alábbi videóban.

Repertoár

Cheap Trick – Surrender
Toadies – Possum Kingdom *
Nirvana – Heart-Shaped Box
Rancid – Salvation *
Kiss – Strutter
Mötley Crüe – Shout at the Devil

Danzig – Mother
Pearl Jam – Life Wasted *
Warrant – Cherry Pie
Wolfmother – Woman
Van Halen – You Really Got Me
Spinal Tap – Tonight I'm Gonna Rock You Tonight

Kansas – Carry on Wayward Son
Iggy Pop and the Stooges – Search and Destroy
Police – Message in a Bottle
Alice Cooper – Billion Dollar Babies *
Alice in Chains – Them Bones
Black Sabbath – War Pigs

Foo Fighters – Monkey Wrench
Deep Purple – Hush *
Mathew Sweet – Girlfriend
Butthole Surfers – Who Was in My Room Last Night
Rolling Stones – Can't You Hear Me Knockin'
Guns N' Roses – Sweet Child O' Mine

Rick Derringer – Rock and Roll Hoochie Koo *
The Pretenders – Tattooed Love Boys
Primus – John the Fisherman
Allman Brothers – Jessica
Thin Lizzy – Bad Reputation
Aerosmith – Last Child

Heart – Crazy on You
Stone Temple Pilots – Tripping on a Hole in a Paper Heart
My Chemical Romance – Dead! *
Rage Against the Machine – Killing in the Name
Sword – Freya
Jane's Addiction – Stop

Anthrax – Madhouse
Iron Maiden – The Trooper *
Stray Cats – Rock This Town
Lamb of God – Laid to Rest
Reverend Horton Heat – Psychobilly Freakout
Rush – YYZ

Avenged Sevenfold – Beast and the Harlot
Living End – Carry Me Home
Suicidal Tendencies – Institutionalized
Dick Dale – Misirlou
Megadeth – Hangar 18
Lynyrd Skynyrd – Free Bird


* Csak az Xbox 360-verzióban.

While my guitar gently weeps

A Guitar Hero-sorozat másik titka a már említett körítés. A játékos mozdulatait ugyanis remek rockzene jutalmazza (a félrepengetéseket meg rettenetes zörejek), a PS 2-es verzió 40, az Xbox 360-as 48, többségében nagyszerű számot licencelt. Elhangzik többek között a Nirvanatól a Heart-Shaped Box, a Guns N' Rosestól a Sweet Child O' Mine, a Rage Against the Machine-tól a Killing in the Name és minden idők leghíresebb ráadásszáma, a Free Bird a Lynyrd Skynyrdtól. A dalokat négy kivételével nem az eredeti előadókkal vették fel, de általában remek feldolgozások kerültek a játékba, a Police számában például igen meggyőző hangú Sting-imitátor énekli, hogy Szentmihályon presszó lesz.

A grafika egy ilyen játéknál másodlagos, a készítők mégis jól feldobták a külcsínt több színpaddal és vicces választható gitárostoposzokkal. A Johnny Napalm nevű karakter például bizonyára punkbandában zenél, Eddie Knox rockabillyben nyomul, a festett arcú Lars Ümlaüt pedig csakis valamilyen kardozósmetál együttesben játszhat. A gitárosokkal a nehezebb fokozatokon játszott számok révén pénzt kereshetünk, amin új gitárokat, gitárfestéseket, sőt új gitárosokat és új dalokat vásárolhatunk (ily módon a 48 fő számon túl 26 amatőrbanda szerzeménye is helyet kapott a Guitar Hero II-ben).

A játékmenet monotonságán nem lehetett sokat finomítani, de valamelyest mégis sikerült. Egyrészt a már említett nehézségi fokozatokkal (könnyebb fokozaton csak három gombot kell használni az ötből, nehezebben viszont általában egyszerre kettőt-hármat gyors váltásokkal), másrészt a kontrollerre épített tremolókarral, amivel torzíthatjuk a hangot és gyorsabban tölthetjük a rockmétert. A rockméter szintén a játék nagy találmánya, ami akkor töltődik, ha szám közben bizonyos kitüntetett bigyók sorrendjét hibátlanul játsszuk le. A feltöltött rockmétert úgy használhatjuk el, ha a (PS 2-verzióban Gibson SG-, Xbox 360-on Gibson Explorer-alakú) kontrollert függőleges helyzetbe rántjuk. Ekkor minden pontszámunk duplázódik, a virtuális közönség őrjöngeni kezd, a gitáros pedig valamilyen vicces animációval jutalmazza teljesítményünket).

It's only rock 'n roll (but I like it)

Az Xbox 360-tulajdonosok valamivel többet kapnak a jóból: nem elég, hogy az alapjáték is több dalt tartalmaz, de az Xbox Live szolgáltatást használva újabb számokat lehet letölteni, hármasával kb. 7 dollárért (az Ace of Spades, a Smoke on the Water és a Killer Queen a legismertebbek). Ezen kívül ez a verzió a játékos teljesítményét mérő 50 különböző medált (nem igazán jó fordítása az achievementnek, de nagyjából erről van szó) is számon tart, ezek begyűjtésével menőzhetünk az Xbox Live-on.

A Guitar Hero II egyébként is érezhetően közösségi program, bulijáték, amit a többszemélyes játékmódok is támogatnak. Játszhatjuk ugyanazt a dalt vagy a dalnak csak egyes szólamait egymással versengve, a legnagyobb móka azonban a kooperatív játékmód, ahol az egyik játékosnak a szóló-, a másiknak a basszusgitár tempójában kell nyomogatnia a gombokat. És aki esetleg azt gondolja, hogy a program a nagyok szórakozása és családi játékok csak Wii-re jelennek meg, a lenti videót megnézve döbbenjen egy jó nagyot.

Ha még az eddigiekből nem lett volna világos, a Guitar Hero II zseniális játék, és nagyon rá lehet kattanni. A program stáblistájában szerepel egy mondat: "Senki nem sérült meg a játék készítése közben, csak Joel Zumaya, de ő megérdemelte." Itthon nem ismerjük a nevét, de Zumaya profi baseballos, a Detroit Tigers ígéretes dobójátékosa, aki azzal vált híressé, hogy három meccset kellett kihagynia a Guitar Hero II miatt. Az élsportoló ugyanis addig játszott a programmal, amíg teljesen begyulladt dobókeze. De egyébként nekem is fáj a csuklóm, miközben ezt gépelem.

Hamiskás nyolcvanas évek

A csak PlayStation 2-re megjelent, Rocks the 80s alcímű kiegészítőt a blog.hu lokális atyaúristene, Blumi tesztelte. Elmondása szerint a szoftverhez olyan szinten nem nyúltak hozzá a készítők, hogy még a menüképek is változatlanok maradtak. Az újdonságok száma kevés, a dalok pedig néhány kivételtől eltekintve rémesek. "Én a nyolcvanas években voltam gimnazista, de ha ez a nyolcvanas évek, akkor azt kell mondanom, hogy a Flock of Seagulls volt ifjúságom legjobb zenekara, holott" – kesergett blogigazgatónk. "Ráadásul tök játszhatatlanok a számok, nincs meg az a fíling, hogy te irányítod a zenét, sokszor logikátlan futamok kúrnak el egy amúgy reményteli számot." A netes kritikák szinte mind osztják Blumi véleményét, általános kritika, hogy a kiegészítő összecsapott fércmunka, ami méltatlan a sorozathoz. A fiaskóért valószínűleg a Harmonix okolható: már igencsak kifelé állt a szekérrúdjuk, amikor összedobták a Rocks the 80s-t a Red Octane-nek.p>

Stairway to heaven

Már a játék első része is sikeres volt, a folytatás viszont még nagyobbat robbantott és szinte kizárólag elismerő kritikákat kapott. Tavaly karácsony előtt a második legjobban fogyó videojáték volt (egyedül a Gears of War előzte meg), csak decemberben 805 ezer darab fogyott belőle. Az összesített eladások már hárommillió fölött járnak, ami nyilván annak is köszönhető, hogy ezt a játékot nem nagyon lehet feltörni (illetve nem érdemes, mert úgyis kell hozzá venni egy spéci kontrollert). Ezzel együtt is döbbenetes ez a szám, különösen annak ismeretében, hogy a kontrollernek köszönhetően nem átlagos árú, hanem kb. 80 dolláros játékról van szó.

Nem csoda, hogy a nagy kiadók kiéhezett keselyűként vetették magukat a játékra. A Harmonixot felvásárolta az MTV, a Red Octane-t pedig az Activision, így most az a furcsa helyzet állt elő, hogy ketten is trónkövetelőt készítenek. Az Activision Rocks the 80s néven egy nem túl jól sikerült kiegészítőt adott ki a második részhez, miközben új fejlesztőkkel készíti a Guitar Hero III-at, a Harmonix pedig az Electronic Artsszal szövetkezve dolgozik a Rock Band című játékon.

Ilyen lesz a Rock Band

A Guitar Hero III-ban gitárpárbajokat is kell majd vívnunk (az egyik ellenfelünk Slash lesz), és a dalok többségét az eredeti zenekarok előadásában hallhatjuk (többek között a Rolling Stonestól a Paint It Blacket, a Beastie Boystól a Sabotage-t és a Guns N' Rosestól a Welcome to the Jungle-t). A Rock Band ezzel szemben a többszemélyes játékra megy rá: a gitáros mellett egy basszusgitáros, egy dobos és egy énekes is részt vehet a dalok előadásában – az első garázsbandák már meg is alakultak a neten. A szólókontrolleren öt helyett tíz gomb lesz, a tracklista pedig ha lehet, még impozánsabb, mint a Guitar Hero III esetében: Enter Sandman, Learn To Fly, Won't Get Fooled Again, mind az eredeti előadóktól.
Igencsak elkényeztetik a bennünk élő feketepólóst.

Guitar Hero II

Amilyen primitív, olyan szórakoztató: a Guitar Hero II minden geek házibuli kötelező kelléke.

 

Hivatalos Honlap

Madárdal

A Guitar Hero II utolsó ráadásszámának, a Free Birdnek kitüntetett helye van a rocktörténelemben. A kiejthetetlen nevű Lynyrd Skynyrd zenekar dala (ami olyan hosszú, hogy a YouTube-ra is csak két részletben fért fel) rendszeresen a ráadások között szerepelt az együttes koncertjein. A rajongók ehhez hozzászoktak, és egy idő után a szám címének bekiabálásával követelték a ráadást. A "Free Bird!" kiáltás később beépült a popkultúrába, előbb előadótól, majd műfajtól függetlenül.

Egy elmélet szerint a lavinát egy chicagói dj indította el, aki arra kérte hallgatóit, hogy egy Florence Henderson-koncerten kiabálják be a dal nevét, és a szokás később elterjedt. Egy szimfonikus zenekar karmesterét annyira bosszantotta a jelenség, hogy betanította a zenekarnak a Free Birdöt, és a koncertjeiken minden bekiabálást a szám végigjátszásával jutalmaztak. Bill Hicks amerikai komikus pedig valóságos dührohamot kapott, amikor egyik előadásán egy vicces kedvű egyetemista bekiabált. Ezek után talán érthető, hogy a Guitar Hero II miért kérdez rá négyszer is, hogy biztosan el akarjuk-e játszani a Free Birdöt.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!