Igazi fegyverrel virtuális céltáblára

Ötször három és fél méteres Windows néz velem farkasszemet, előtte vetítők, kamerák és egy pisztolyra szerelt furcsa kütyü. Hamarosan lőni fogok vele, és kiderül, hogy nem lenne belőlem jó kormányőr.

A BME Immerzív Interaktív Média és Virtuális Valóság Laboratóriumában vagyok, egy biztonsági kiképzőkörnyezetet jöttem kipróbálni. A labor ötletgazdája dr. Takács Barnabás, akinek a nevével már találkozhatott az olvasó: hírt adtunk az ő vezetésével készült, fóbiakezelésre kifejlesztett virtuális valóságról, illetve egy otthoni orvosdiagnosztikai rendszerről. Takács szerint az orvosi alkalmazások után logikus következő lépés volt a kiképzőrendszer: „A rehabilitáció és a fóbiakezelés folyamata hasonlít az oktatáshoz, mert egyfajta átképzésről van szó.”

Elmerülni a virtuálisban

A labor nevében szereplő immerzió ismert fogalom a virtuálisvalóság-kutatásban: a beleélést jelenti, azt az állapotot, amikor a felhasználó elmerül az őt körülvevő virtuális világban, és elszakad a valós környezetétől – például nem vesz tudomást a fején levő VR-sisakról, annyira leköti a sisakba vetített környezet.

Az immerzió a személy- és vagyonőri tréningeken különösen fontos, ez indította el Takácsot ebbe az irányba: „Ezt a rendszert felhasználva olyan képességeket lehet kifejleszteni valakiben biztonságos és megismételhető körülmények között, amiket a valós életben tud majd használni éles szituációban.”

Az immerzióhoz nyilván szükséges valamilyen interaktivitás, és Takács azzal kezdi a bemutatót, hogy mutat néhány ilyen egyszerűbb alkalmazást. Először egy hagyományos monitoron látunk egy kanalat, amit az egérkurzorral „simogatva” meg lehet hajlítani. Technikailag egy sima flashlejátszó kezeli a trükköt, a kép néhány területéhez olyan panelek vannak hozzárendelve, ahol nem az egyszerű klikkelést, hanem az egérgesztusokat figyeli egy programrutin, és ennek megfelelően változtatja a kép tartalmát. És könnyű belátni, hogy a gesztusvezérlés immerzívebb, mint a hagyományos klikkelés.

A következő példát Takács még mindig a monitoron mutatja, egy focipálya kapuja és egy labda jelenik meg a kijelzőn. Technikailag ez is flash, de a látottak mögött már egy teret és fizikai jellemzőket szimuláló program van. A számítógép előtt apró kamera figyel egy földön levő markert, Takács e fölött a marker fölött végez rúgó mozdulatot, mire a képernyőn levő labda elszáll a kapu felé, majd visszapattan a kapufáról. A Microsoft valami ilyesmivel próbálkozik majd a játékpiacon a Project Natallal, szóval nem olyan kísérleti irány ez, amire ne lenne kereslet.

Lézer a gázfegyverből

A beleélés persze mélyebb, ha az ember nem egy kis monitort figyel, hanem a virtuális környezet a körülötte levő falakon jelenik meg. Ezt hozza létre a laborban felépített rendszer, aminek az eredménye a három falon pompázó, ötméteres Windows. A rendszer lelke egy pc. Nem csúcsgép, még a videokártya sem a legmodernebb benne (egyébként Mac is lehetne, Takácsék éppen most portolják át rá a rendszert).

A géphez négy vetítő kapcsolódik, kettő a szemközti falra, egy-egy a két oldalsóra vetíti a Windows megfelelő szeletét – mindezt úgy, hogy a felhasználó nem a vetítők elé, hanem közéjük kerül, tehát a júzer árnyéka nem látszik a falakon. A falakat figyeli továbbá négy, infravörös fényt figyelő kamera – hogy miért, azt rövidesen látni fogjuk. Mivel kifejezett cél volt, hogy megfizethető rendszer szülessen, Takács és kollégái otthoni használatra szánt kütyükből építkeztek, az egész rendszer bőven kijön egymillió forintból.

És a rendszer jelenlegi alkalmazásainak fontos kelléke a már említett pisztoly is, amit a Takács mögött a háttérben eddig hallgató urak mutatnak be nekem. D. úr és L. úr tanácsadóként vettek részt az alkalmazások fejlesztésében. Biztonságtechnikai szakértőnek mondják magukat, és csak kedvesen mosolyognak, amikor megpróbálom szűkíteni a kört, de megjegyzik, hogy nem szeretnének felismerhetően szerepelni a cikkben.

„Ne vedd az urakat, mert kirúgják őket, ha megjelenik az arcuk az Indexen” – mondom a videós kollégának. Mire L. úr annyit mond: „Vagy még rosszabb történik.” Na, döntse el a kedves olvasó, hogy az urak kémek, valamelyik különleges osztag tagjai, esetleg kormányőrök.

De maradjunk a pisztolynál, ami egy kiképzéseken használt félautomata gázfegyver. „A működési elve majdnem ugyanaz, mint a valós fegyvernek, csak szén-dioxid gázzal működik. Tíz milliméteres festékgolyókat lő ki, ezek eléggé tudnak fájni – mondja D. úr, miközben beteker egy szén-dioxid-patront a markolatba. – Egyébként minden tekintetben olyan, mint egy igazi fegyver, van visszarúgása, hangot is ad, és a patron miatt a súlya is olyan, mint az éles fegyveré.”

A patronban hetven-száz lövésre elegendő szén-dioxid van, de a lövedék ezúttal nem festékgolyó lesz, hanem lézer. A pisztoly alá szerelt kütyü infravörös fényt bocsát ki abban az irányban, amerre a pisztoly csöve mutat. A lézert egy lapka takarja el, amit lövéskor egy pillanatra fellibbent a pisztoly csövéből kilökődő gáz. Ekkor, mielőtt a lapka visszabillenne, egy pillanatra felvillan az infravörös fény a falon, ezt figyeli a rendszerhez kötött négy kamera, és a fénypötty pozíciójának megfelelően a rendszer a pöttyöket klikkelésként értelmezve létrehozza a virtuális környezetben a megfelelő változásokat.

Lövöldözés a forgalomban

A technikában rejlő lehetőségeket Takács először egy valós videófelvételen mutatja be. Megnyom pár gombot, mire eltűnik a falakról a Windows, és máris egy sztrádán suhanó autóban ülünk, előttünk, mellettünk több kocsi halad. Az alkalmazásban minden mozgó jármű klikkelhető, azaz valami történik, ha a lézerrel eltaláljuk őket.

„Ez például egy lehetséges szituáció a kiképzésben: ha egy védett személyt szállító konvoj valamelyik autója bemondja, hogy veszélyes jármű tűnt fel, minél előbb ki kell lőni” – magyarázza Takács, és lő is néhányat a lézeres gázpisztollyal. Amikor a vörös fény az előtte levő kocsit éri, felvillan a „hibás találat” felirat, amikor a mellette levőt, máris elégedettebb a gép.

A videó egy panorámakamerával felvett, azaz 360 fokos felvétel (ebből a rendszer egyelőre nem jeleníti meg mind a 360 fokot, hiszen ahhoz a negyedik falra is kellene vetíteni), technikailag egy nagy méretű, 3500 x 1750-es felbontású .avi fájl. Ennek a technológiának az egyszerűség az előnye, gyorsan, személyre szólóan lehet létrehozni új környezetet, csak fel kell venni a panorámakamerával. De Takácsék nemcsak ilyenben gondolkodnak: a nap attrakciója következik, egy, a videojátékok világaira emlékeztető 3D környezet, a Patrol, amit Takács két kollégájával, Szíjártó Gáborral és Gáspár Balázzsal fejlesztett.

A Patrolból egyelőre két tréningpályát tudnak mutatni, olyanok, mint egy pár évvel ezelőtti lövöldözős játék gyakorlópályái: nem a létező legszebb, de korrekt grafika, életszerű berendezés, kilőhető céltáblák. Csak ezekre a céltáblákra valódi fegyverrel lehet lőni, és két érzékelős járólapon tapodva még mozogni is lehet a környezetben. Kipróbálom, és először sírva fakadok, mert arra nem számítok, hogy a járólapokra lépve felvillan a falon a súlyom, de amikor lövéseimre visszarúg a fegyver, és eldől az egyik virtuális céltábla, érzem, hogy megbizserget az immerzió.

Egyedül a járólapok használata nehézkes, ha fordulni kell (ezt egy ötödik kamera vezérli, ami a járólapon elhelyezett markereket figyeli), de ezt betudhatjuk annak, hogy a rendszernek egy korai, nem optimálisan kalibrált állapotát látjuk – Takácsnak ugyanis megvan az a jó szokása, hogy mindig az Indexnek szól először, ha kitalál valami újat. Ezért is látunk még csak gyakorlópályákat, az aktív elemeket tartalmazó pálya majd a következő lépés lesz. Azon lehet majd jól kihasználni a videojátékos technológiát, és létrehozni olyan szituációkat, amiket panorámakamerával nem nagyon lehetne felvenni, például egy túszejtős helyzetet.

Nem lennék jó kormányőr

A rendszer majdani megrendelői egyelőre az a misztikus cég vagy szervezet, amit D. és L. urak képviselnek. Ők egy éve foglalkoznak szakértőként az általuk biztonságtechnikainak nevezett alkalmazásokkal. „Olyan világokat lehet így létrehozni, amik a hagyományos képzésen nem léteznek – mondja D. úr. – Például olyan tanpályákat, amik használják a 360 fokot. Nyugaton a virtuális valóság már többé-kevésbé bevett kiképzőmódszer, de nálunk eddig még nem jelent meg.”

„Olcsóbb, mint a hagyományos képzés – sorolja tovább az előnyöket L. úr. – Éles kiképzéshez lőszer kell, berendezett környezet kell, de vannak helyzetek, amiket nem lehet megrendezni, például egy zsúfolt városi környezet. Ezeket meg lehet teremteni egy ilyen virtuális rendszerrel, ami segíti a beleélést.”

A szakértők szerint az immerzió kifejezett cél a kiképzésen. „Az a cél, hogy az ember a saját fegyverét vagy azzal megegyező gyakorlófegyvert használjon olyan életszerű virtuális szituációban, ami a valóságban is előfordulhat” – mondja D. úr, aki szerint én rövid próbálkozásom alatt egy sor olyan hibát követtem el, amiket profik nem követnek el. Például szinte csak a szemközti falra lőttem, nem figyeltem az oldalsó falakon levő céltáblákat. A periférikus látás egyébként stresszhelyzetben amúgy is beszűkül, többek között erre is fel lehet készíteni a rendszerrel a leendő testőröket és vagyonőröket.

Mint D. és L úr mondja, a rendszer az alapképzéstől a legspeciálisabb egységek képzéséig felhasználható, persze megfelelően testre szabva. Lenne értelme például a pénzszállító autók sofőrjeit kiképezni az alkalmazással, ugyanis az utóbbi években több támadás ért ilyen autókat. Takács kevésbé specifikusan gondolkodik, és azt fejtegeti, mi mindenre lehet még jó a rendszer: „Egészében véve a termék maga a szolgáltatás, ami arra épül, hogy a rendszerrel képeznek valakit. A lövöldözésen túl készül most egy másik alkalmazás, amin üzletemberek tanulhatnak prezentációs technikákat panorámakamerával felvett, néha ellenséges, néha barátságos közönség előtt.”

Nyilván ilyen tervekkel a befektetők keresése is logikus lépés, de Takács erről még nem akar sokat elárulni. „A labor magántőkéből jött létre azért, hogy a technológia megjelenjen az egyetemen, és közelebb hozzuk a diákokhoz. Távolabbi cél, hogy a különböző biztonsági és egyéb cégek ebben értéket lássanak, és befektessenek. Bármiképp is legyen, a virtuális tréning az élet számos területén a jövő fontos részét képezi majd.”