Ezzel biztos nem értenek egyet a harcore játékosok, ráadásul a rovaton belüli ellenzékkel is meg kell küzdenem, de akkor is vállalom: a Nintendo Wii a legötletesebb játék, amit valaha nyomtatott áramkörbe álmodtak. A mozgásérzékelős távirányítónak hála életem legélvezetesebb meccseit játszottam teniszezés, bokszolás vagy golfozás közben, és ami a legjobb, aki csak kipróbálta a tesztgépet, ugyanezt mondta.

Élethű mészárszék

A Wii Sport persze hogy jól sikerült, a Nintendo azért fejlesztette ki a játékcsomagot, hogy demonstrálja a Wii képességeit. De kíváncsi voltam, mire képes a konzol hagyományos játékokkal.

A Splinter Cell Duble Agent Tom Clancytől pont ilyen: kommandós-lövöldözős, az a fajta, amiben nem kell nyálkás testű ellenfelekre vadászni, mert minden szereplő ember, és amelyikben nincs az a páncél, amelyik megvédene egy fejlövéstől. Komoly játék.

A történet játékhoz képest elég fordulatos, Tom Clancyhez képest viszont zavarba ejtően kevésszer próbálják meg elpusztítani az elnököt és ötvenezer tonnás szovjet atom-tengeralattjárót sem akar elrabolni senki. Egyébként meg: kit érdekel. Alig találkoztam még olyan emberrel, aki a történetet, az átvezető animációkat ne léptette volna tovább.

Nagy vonalakban arról van szó, hogy egy nagyon tehetséges és erős ügynök szerepében börtönbe kerülünk, csakhogy beépülhessünk az alvilágba, és információkat szerezzünk. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy kell egyre több embert likvidálnunk, a börtönös jelenetben szökés közben például számtalan rendőr esik áldozatul célzási technikánknak. Nem tudom, hogy az ügynökségnél hogyan kell elszámolni az ilyesmivel.

Mozgékony

A megszámlálhatatlan kütyünek hála változatos módszerekkel tudjuk becserkészni és kivégezni ellenfeleinket, használhatunk könnygázt, figyelemelterelő csipogót, száloptikás kamerát, mindenféle fegyvert, éjjellátót, hőkamerát, szóval emberünk jól fel van szerelve. Ez viszont eleinte inkább zavaró, sokszor nehéz kitalálni, hogy melyik eszközt és főleg hogyan kéne elővenni, de kis gyakorlás után már szórakoztató a sokszínűség.

A karakter változatos mozgásra képes, bejut mindenféle szellőzőrendszerbe, alagutakba, felmászik a csövekre. A baj csak az, hogy egy idő után feleslegesen bemászunk mindenféle résekbe, felcsimpaszkodunk a vezetékekre, mert azt hisszük, hogy ha már ott van, akkor csak azon keresztül lehet továbbjutni. Pedig nem mindig, az meg rém kínos, amikor végigmászunk a csöveken, aztán visszajutunk oda, ahonnan elindultunk.

Izgalomban viszont kevésszer van részünk, lehet, hogy velem van a baj, de a játék nem szívott be, nem éreztem úgy, hogy a kaland vérre megy. Pedig a mozgásérzékelős kontroller pont az élethűséget kéne, hogy erősítse, hogy nem joystickekkel célzok, hanem ráfogom a távirányítót a képernyőn látható alakra, akár egy igazi pisztolyt, aztán lövök. Ez persze szórakoztató, de elég hamar meg lehet szokni, és egy idő után már nem jelent önmagában örömöt. Használhatóságát tekintve ez a fajta célzás sokkal egyszerűbb, mint a konzolokon megszokott joystick, de egy egérhez képest még mindig van mit fejlődni.

Korai öröm

Inkább csak eleinte szórakoztató az is, hogy az ugrást a távirányító megrázásával, a célzó kéz váltását meg a kontroller elforgatásával tudjuk összehozni. A zárfeltörés viszont az első pillanattól kezdve idegesítő. Ehhez mindkét irányítót rángatni kell, kár, hogy ilyenkor a zsinór, amivel a kontrollerek kommunikálnak, pillanatok alatt a nyakunkra tekeredik. Annyira ciki a videójáték alatt bekövetkező fulladásos halál.

A játék grafikája elég áltagos, inkább gyenge, de erről nem a programozók tehetnek, hanem a konzol. A Wii erőssége ugyanis a távirányítóban rejlik, ami vagy bejön, vagy nem, a hardver viszont elég harmatos, alig tud többet, mint a PlayStation 2 vagy az Xbox. Pedig egy ilyen játéknál a felbontás a legfontosabb, meg a speciális effektusok, azok nélkül kevésbé élvezhető a pusztítás, a lopakodás, úgyhogy a Splinter Cell Double Agent tipikusan az Xbox 360-on vagy a PS3-on tökéletes. Wii-re inkább a hagyományos nintendós játékokat ajánlom, amint tehettem, én is kivettem a gyilkolászós szuperprogramot, és beraktam a gagyi, vicces és mindennél jobb Wii Sportsot. Persze két izzasztó teniszmeccs között meg lehet pihenni egy kis gyilkolással, a változatosság kedvéért.