
- Tech
- Szoftver
- Szoftver
- teszt-sw
- karacsony2008
- you are in the movies
- játék
- webkamera
- xbox
- karaoke
- karacsony 2008
- lips
Egész jó, ha kicsit iszunk hozzá
Partijátékok tesztje
További Szoftver cikkek
Régi mantrája a játékiparnak, hogy az alkalmi játékosokban nagy pénz van, és a hardcore rétegtől nyitni kell a nem napi, hanem csak heti, sőt havi rendszerességgel játszók felé. A Nintendo Wii konzolja ugyebár éppen erre épített, és hardverfronton ez be is jött neki: többet adtak el belőle, mint akár Xbox 360-ból, akár PlayStation 3-ból (a szoftverek terén már nem ilyen rózsás a kép, az egy konzolra eladott játékok száma éppen a Wii-nél a legalacsonyabb). A piacot idén több bulijáték árasztotta el, mint korábban bármikor, három jelentősebb név a karácsonyi szezonra is jutott. Az Index kíméletlen, garantáltan nem hardcore tesztcsoportja egy fárasztó munkanap után, talán túl józanon vetette rá magát a programokra.
Bénácska házimozi
Először a You're in the Moviest próbáltuk ki, amiben színészi ambícióikat élhetik ki a játékosok. A program lelke egy webkamera, ez veszi az egy-négy játékost, és rögtön fel is fedi a játék első hibáját. A kütyü ugyanis eléggé tökéletlen, mert bár a hátteret külön felveszi, sokszor nem tudja megkülönbözteti tőle a benne mozgó embereket. Ráadásul a sziluettek, amelyek alapján behatárolja az embereket, nem kalibrálhatók, így az olyan nemeuklideszi arányokkal rendelkező emberek, mint SzabóZ kolléga vagy jómagam, vagy kilógnak a kontúrokból, vagy nem töltik ki eléggé. A végeredmény túlságosan slendrián kamerakezelés, ami hol félig sem veszi a játékosokat, hol túl kicsi részt takar ki a háttérből. Lehet, hogy ennek technológiai okai vannak, de ez nem kell, hogy érdekeleje a júzert. Ha elég érett a technológia, tessék rendesen megírni azt a szoftvert, ha nem elég érett, akkor meg nem kell még ilyen játékot kiadni.
A You're in the Movies alapötlete egyébként nem rossz: a játékosok minijátékokat oldanak meg a kamera előtt, például darazsakat hessegetnek el, vagy helyben futva elszaladnak egy képzeletbeli bika elől. Aztán akadnak egyszerű rendezői utasítások is, például ijedt arcot kell vágni vagy repülést imitálni. A sok majomkodás végén a program bemásolja a mozdulatainkat egy filmbe (bár valójában inkább csak trailernek lehet nevezni), és kiderül, hogy amikor darazsakat hessegettünk, valójában szörnyeket pofoztunk cipóvá.
A játékot azonban kicsit megöli, hogy a feladatok túlságosan monotonok, és kevés van belőlük. Hiába van 30 forgatókönyv a játékban, ha már a másodiknál elkezdődnek ismétlődni a minijátékok. Tesztelőink többsége így hosszú távon unalmasnak találta a programot: SzabóZ egyszerhasználatosnak nevezte, de Gyulán is látszott, hogy nem ettől a játéktól lett mozifanatikus. "Lehet, hogy szórakoztató, de körülbelül 12 éves korig" – összegezte Bori a tapasztalatokat. Szóval vagy a gyereküknek vegyenek ilyet, vagy igyák magukat egy óvódás értelmi szintjére. A You're in the Movies egyébként a kamera miatt az átlagosnál drágább játék. Külföldön 70 dollárért vesztegetik, és egy ilyen programért itthon szívbaj nélkül el tudnak kérni 20 ezer forintot (más partijátékoknál már volt erre példa), de ez megállt 15-16 ezernél.
You're in the Movies
Jó ötlet gyenge kivitelezéssel: a főszereplésünkkel készült filmekért túl sokat kell szenvedni, az ismétlődő feladatokat hamar meg lehet unni.
Hivatalos honlap
Dekasztár
Következő áldozatunk a Lips című karaokejáték volt, ami a Microsoft válasza a Sony hasonló műfajban hasító sikerszériájára, a Singstarra. Egy ilyen játéktól elsősorban a jó dallista várható el, a Lips pedig ezt hozza. A játék dalai között mindenki találhat kedvére valót, mert Ramonestól Beyoncéig, Johnny Cashtől Avril Lavigne-ig mindenféle stílus és több évtized zenetermése képviselteti magát, kicsit zavaró is ez az eklektika (a Singstar már ráállt a stílusonkénti kiegészítőkre). A hardver viszont alázza a nagy riválist: a Lips drótnélküli, világító, mozgásérzékelős mikrofonja egy ilyen játékhoz tökéletes, a későbbi folytatásokhoz remek alap.
A Lips persze megpróbált rálicitálni a Singstarra, de ez a próbálkozás felemásan sikerül. Az egyik nagy dobás a páros karaoke lenne, amiben énekelve játszhatunk minijátékokat (például vízzel tölthetünk meg egy poharat, amivel egy bomba égő kanócát locsolgathatjuk, megelőzve a robbanást), de ezeknek a grafikája botrányosan rossz. A másik nagy vakítás, amivel a játékot hirdetik, hogy bármilyen saját számra lehet énekelni. Ez annyiban igaz, hogy zenefájljainkat szépen felismeri a játék, de nem lehet ezekhez dalszöveget rendelni, az meg ugye nem karaoke, ha együtt éneklünk az mp3-mal. "Nem győzött meg arról, hogy több lenne egy átlagos karaoke játéknál" – mondta meg a tutit Bandesz, aki nem hagyja, hogy a fogyasztói reklámok irányítsák az életét.
Egyébként is kicsit döcög a Lips játékrendszere, nincsenek benne például nehézségi szintek, nem lehet teljesen kikapcsolni a daloknál az eredeti énekhangot, és nem jeleskedik az online játékmódok terén. "Olyan a Singstarhoz képest, mint egy pc-s játék egy playstationöshöz képest" – fogalmazott Blumi, aki régi Singstar-rajongó (és ezek szerint PlayStation-rajongó is). Sorozatindítónak viszont egész tűrhető a Lips, ráadásul két mikrofonjával együtt is valamivel olcsóbb, mint a You're in the Movies (13-14 ezer forint), és sokkal kevesebbet kell inni hozzá.
Lips
Első karaokejátéknak nem rossz, de azért még van hova fejlődnie a szoftvernek. A mikrofont viszont azonnal megszerettük.
Hivatalos honlap
Slágerek az elfekvőből
Utolsónak a Guitar Hero negyedik részét, a Guitar Hero World Tourt próbáltuk ki, ami a legsikeresebb partijátékok, a gitár- és rockbanda-szimulátorok legújabb képviselője. Ebben a műfajban kezdetben volt ugye a Guitar Hero egy szál gitárral, aztán a Guitar Hero II fejlesztői átpártoltak az Electronic Artshoz és elkészítették a Rock Bandet, amiben már dob és mikrofon is volt. A Guitar Hero World Tour most érte utol a rivális sorozatot, ugyanis ez az első olyan rész, amiben dobolhatunk és énekelhetünk is. És míg a Rock Bandet (és az azóta már megjelent második részét) hivatalosan nem forgalmazzák itthon, addig a negyedik Guitar Herót igen. A teljes élményért (szoftver + gitárkontroller + dobkontroller + mikrofon) több mint ötvenezer forintot kell fizetni, tehát nem olcsó a műanyag garázszenekar felszerelése, de a játékot és a kontrollereket külön is meg lehet venni, szóval egy szólókarrier lényegesen kevesebb pénzből kijön (és a játék együttműködik a korábbi játékok kontrollereivel, még a Rock Bandével is).
A World Tour kontrollerei az eddigi legjobbak: a drótnélküli dob strapabíró, gumis felülete kellően halk (a Rock Band dobjával túl sok mellékzörej járt), a gitár pedig ötvözi a két sorozat gitárjainak legjobb tulajdonságait: lehet külön gombokkal szólózni, szétszerelve kis helyen elfér, jól néz ki, és végre nem spórolták ki az anyagot a szíjából (a korábbi szíjakat nem felnőttekre méretezték). Az usb-s mikrofon ugyan nem ér a Lips kütyüjének a nyomába, de ezzel könnyen megbékéltünk.

Fura módon éppen mire hardverileg csúcsra ért a sorozat, a tartalom indult hanyatlásnak. A korábbi részekben és a Rock Bandekben már ellőttek sok nagy slágert, és talán ezért, de a játék dallistája nem túl erős: sok a másodvonalbeli dal, híres bandák nem olyan híres számai sorakoznak egymás alatt. Ez azonban csak annyit jelent, hogy kicsit többet kell szokni az amúgy remek dalokat. A továbbra is "akkor pengess vagy dobolj, amikor a színes bigyók ütemre érkeznek a képernyő aljára" receptre építő játékrendszert pedig a negyedik résznél már nem nagyon tudták elhibázni a készítők. A grafikába és a menürendszer nehézkességébe lehetne talán belekötni, illetve a nagy újdonságnak számító zeneszerkesztő részbe. Ez utóbbi ugyanis olyan körülményes és annyi munkát igényel vele egy rövidebb szám (csak dob és gitár, dal nem) összehegesztése is, hogy csak a legkitartóbb őrültek fognak örömet találni benne. Én nem bizonyultam kitartó őrültnek, és korábbi rajongásomból kiindulva ez intő jel lehet a készítőknek.
Guitar Hero World Tour
A remek széria korrekt folytatása, bár ennél a dallistánál láttunk már jobbat, és a zeneszerkesztő rész felejthető.
Hivatalos honlap
A játék megvásárolható a Bookline-on

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Brand and Content
Csak két és fél óra autóval Horvátország ismeretlen gyöngyszeme
Horvátország a magyarok egyik kedvenc úti célja, de van egy régió, amit talán kevéssé ismerünk. Holott tele van természeti szépségekkel és romantikus városokkal, ahol a Monarchia hangulatát is magunkba szippanthatjuk.
14 perce
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Külföld
Vlagyimir Putyinnak nagy tervei vannak, gyökerestül szüntetné meg a konfliktust Ukrajnával
március 22., 05:46
- Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert
Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.
március 22., 06:51
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte
Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.
március 22., 06:28
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó
Szóba került a „náci karlendítés” is.
március 22., 06:13