Tigris! Tigris!

Tigris! Tigris! éjszakánk
Erdejében sárga láng,
Mely örök kéz szabta rád
Rettentő szimetriád?

William Blake: A tigris

A rossz szóviccek elszabadulnak

Megjelenése napján magyar sportújságírókat is megszégyenítő szóviccparádé vezette be az amerikai lapokban az Apple legújabb operációs rendszerét, a Mac OS X Tigert ("Az Apple kiengedte a Tigrist a ketrecből", "Az Apple rajongói farkuknál ragadták meg a Tigrist", "Az Apple erőtől duzzadó Tigrise az élre ugrik"). Persze várható volt, az Apple ugyanis az utóbbi pár évben nagymacskák után nevezi el a rendszereit. Fejlesztői kódnévként indulhatott az egész, a Gepárd (10.0, nevével ellentétben valószínűleg a világ leglassabb operációs rendszere) és a Puma (10.1) macskaneveit nem nagyon ismerte senki, aztán a Jaguár (10.2) hirtelen a marketingkampány közepére került, ami folytatódott tavalyelőtt a Párduccal (10.3) és most a Tigrissel (10.4).

Szóval itt a Tigris, a sarki Apple bolt ajtaján is tábla hirdeti: "A tigris elszabadult." Vegyük ezt most sorban. Először is: a Tigris egy operációs rendszer, olyan mint a Windows vagy a Linux, egyszerűen az a dolga, hogy a számítógépet összekösse a felhasználóval. Másodszor: itt egy elszabadult Tigris. Csíkos, lopakodik, és beleolvad a magas fűbe, eltűnik.

A tigrisek és az operációs rendszerek feladata meglepően hasonló: mindketten akkor végzik legjobban a dolgukat, ha láthatatlanok maradnak. A legtöbb embernek felesleges tudnia, hogy milyen operációs rendszert használ, ugyanúgy, ahogy az autóvezetők nagy részének haszontalan tudás az Otto-motor működése.

Baj ez? Dehogy. Minél kevesebben tudják a világon, hogy egyáltalán mi az operációs rendszer, annál jobban dolgoznak az operációs rendszerek készítői.

A jó dizájnt, a jó felhasználói felületet, a jó operációs rendszert nem vesszük észre, beleolvad a magas fűbe, mi maradunk és a probléma, amit meg akarunk oldani. Amikor az emberek utálják a számítógépüket és a falhoz vágják a billentyűzetet, akkor nem a számítógépüket utálják, hanem a rosszul megcsinált operációs rendszereket, amik beleudvariatlankodnak az életükbe és nem hagyják, hogy eggyé váljanak a feladataikkal. Nem tűnnek el, nem kötik össze észrevétlenül az adatok nyers világát az emberekével, útban vannak. A Tigrisben az a jó, hogy névadójához hasonlóan általában nincs útban.

A metaadat: jóbarát

A hivatalos oldal szerint több mint 200 új dolog van a Tigrisben, köztük azért nem egy olyan, ami akár hamarabb is eszébe juthatott volna valakinek (például a fájlkezelőből indítható diavetítés, ami a Windowsban, ha jól emlékszem, évek óta van, igaz, itt legalább nagyon szépre sikerült), de van egy, ami drámaian fogja megváltoztatni a számítógépek használatát, ez a Spotlight (reflektorfény).

A Spotlight azt csinálja az adatainkkal, mint a Google az internettel: pillanatok alatt megtalálja, amit keresünk. Hasonlít is a Google-hoz, puritán keresőmezőt látunk csak az egészből.

A Spotlightnak egy dologra van szüksége: jó metaadatra.

Mi a metaadat? Adat az adatról. Metaadat például egy kép felbontása, a készítéshez használt fényképezőgép típusa, egy zene szerzője, hossza, helye a gépünkön. Az is metaadat, hogy egy dokumentumot ki írt meg, ki szerkesztette, ki nyomtatta ki utoljára. Ez nem más, mint a digitális megfelelője az ehhez hasonló információknak: "az a könyv, ami a felső polcon van és zöld a gerince", vagy "az a toll, aminek lerágtam a végét és mindjárt kifogy".

Ha nem lennének ehhez hasonló információink a világról, ha a tárgyaink között mappákkal és fájlokkal és listákkal próbálnánk navigálni, akkor meghalnánk. Egy operációs rendszer, ami a metaadatok alapján szortírozza a cuccainkat, az a lehető legjobban működik. Minél inkább ilyen egy rendszer, annál inkább beleolvad a magas fűbe. Azért ennyire jó ez, mert az agyunk működését közelíti, ami laza metaadat-hálózatban navigál, nem hierarchikus fájlstruktúrában.

A Tigris az első operációs rendszer, ami ezt nagyjából megvalósítja. Első lépés ez csupán, tétova lábujj a medencében: a rendszer képességeinek nagy része egyelőre nem jelenik meg a felhasználói felületen, de a tervezői vízió végre megvan, annyi év kóválygás után.

Ennek a metaadatrendszernek a felszínén cikázik a Spotlight. Mi volt eddig? Félkész, egymásba ágyazott mappákban éltük a digitális életünket, de ezek képtelenek lépést tartani velünk. A Spotlighttal viszont a következőt csinálhatjuk meg: bármilyen dolgunkról bármit tudunk, elkezdjük gépelni a Spotlight keresőmezőjébe, és pillanatokon belül elénk ugrik, amit kerestünk. Mindegy, hogy amit elkezdtünk írni, az a fájl nevében volt, vagy a tartalmában, vagy esetleg egy tudatosan létrehozott metaadat-mezőben: a Spotlight megtalálja. A kereséseinket egy gombnyomással el is lehet menteni, virtuális mappákká alakítva őket, amik a normális mappákkal ellentétben nem csak azt tartalmazzák, amit kézzel odatettünk, hanem mindent, ami a jövőben a gépünkre kerül és illik ennek a mappának a keresőszavához.

Hasonló logika alapján működik egyébként a Windowson is használható iTunes zenelejátszó. Az iTunes saját metaadat-alapú rendszert használ a zenék rendszerezéséhez. iTunesban nem kell foldereken átklikkelni, hogyaszongya punk, klikk, Ramones, klikk, Hey-ho let's go, klikk, Blitzkrieg Bop, klikk, hanem csak elkezdem írni, hogy "bli", és már indul is az egykéthánégy.

Sokat gondolkoztam azon, kimondható-e a Tigrisre, hogy paradigmaváltás, de azt hiszem igen. Ez az újfajta intimitás az adatok és az emberek között alapvetően fogja megváltoztatni a számítógépekhez való viszonyunkat. Idővel kiderül, hogy igazam lesz-e, különösen ha majd a Windows következő verziójában is megjelenik valami hasonló, hiszen az emberek 90 százaléka akkor találkozik majd Spotlight-típusú rendszerrel először.

A tavaszi ég és a sötét oldal

Az egyik legjobb újdonság a Dashboard (műszerfal). A koncepció az, hogy van egy csomó olyan kis program, amit időnként hirtelen előkapunk, használunk egy pillanatra, aztán becsukjuk. Ilyen a számológép, a naptár, az időjárásjelentés, aztán lehet folytatni a sort: virtuális jegyzetpapír, szótár, sőt, akár egy közlekedési csomópontban elhelyezett kamera folyamatosan frissülő képe. A Dashboard azt mondja: az ilyen programokat csak időnként használjuk, akkor is rövid időre, viszont senki nem szeret arra várni, hogy elinduljon a számológépprogram, és senki nem szereti, ha ez a sok kis vacak foglalja a helyet az asztalon. Legyen tehát egy külön réteg a nagy programok fölött, ahol az ilyen apróságok élnek. Ha kell, elő lehet kapni az egész réteget az F12 gombbal, vagy az egér egyik sarokba rántásával. A Dashboard rálibben az asztalra, mint egy réteg celofán: megnézem, hogy esik-e még az eső (nézz ki az ablakon, te szerencsétlen hülye), kiszámolok valamit, ránézek a Google árfolyamára. Aztán, ha kész vagyok, klikk, vissza az asztalra a nagy programok közé.

Az Apple saját böngészője, a Safari, fontos új szolgáltatással gazdagodott: megtanult RSS-t olvasni. Az RSS egy olyan könyvjelző (bookmark), ami magától szól, ha egy oldal frissült, nem kell külön megnézni. Egyre több weboldal kínál ilyen "RSS feed"-eket (másik nevük: "news feed" vagy a nagyon hasonló "Atom feed"), ezeket mostantól ugyanúgy el lehet tenni könyvjelzőként, a különbség csak annyi, hogy a böngésző szól, ha az oldal frissült. Eperként a tejszínhabon ott van még az RSS Visualizer képernyővédő, ami ilyen okos könyvjelzők híreit úsztatja a bársonyos tavaszi égen. Hipnotikus.

Ha a felhasználói felület alá nézünk, az izgalmak folytatódnak. Van a Core Image, ami valami nagyon modern videótechnológia. Azt az irányt viszi tovább, ami a Jaguárban (Mac OS X 10.2) kezdődött, hogy a képernyőn minél több dolgot a grafikus csip számoljon ki, és ne a processzor. Hasonló ez a 3D videójátékok technológiájához, ugyanazt az OpenGL-t használja. Ma már a belépő szintű gépekben is nagyobb teljesítményű videórendszer van, mint pár éve a játékra használt szupergépekben, ha meg már ott van, akkor csináljon valamit.

Két dolog viszont rontja az összképet: az új Mail levelezőprogram nagyon jó, de meglehetősen ronda, és még mindig nincs olyan magyar billentyűzetkiosztás, ami nem cseréli fel az y-t és a z-t.

Ride the Tiger down the River Euphrates

Régi álmom, hogy egyszer egy, a közel-keleti helyzettel foglalkozó elemzés a Pixies zenekar "River Euphrates" (Eufrátesz folyó) számának kezdősorait idézze: "Stuck here out of gas/Out here on the Gaza Strip", azaz "itt ragadtam benzin nélkül/a Gázai övezetben". Erre valószínűleg nem sok esély van. De hátha a Tigris olyan elsöprő szójáték-kultúrát indít az újságírásban, hogy erre is sor kerül majd.

Hogy mi a hazavihető üzenet? A Tigris a legjobb operációs rendszer, amit eddig láttam. Szinte biztos vagyok benne, hogy a Spotlight, a metaadatokra épülő élet majdnem akkora változás lesz, mint amikor a parancssorból átléptünk a grafikus felhasználói felületre. Az idő majd megmondja. Ha van kedvük és idejük, nézzenek le egy Apple boltba és szánjanak rá egy negyed órát, hogy kipróbálják a Tigrist. Érezni fognak valami finom bizsergést a tarkójukon. A számítógép jóbarát. A számítógép szerethető. A számítógép hatalmat ad a világ unalmas része felett. Csak el kell tűnnie az útból. Na erre jó a Tigris.

A Mac OS X Tiger 35 ezer forint körüli bruttó áron vásárolható meg. Minden újonnan vásárolt Macintosh számítógépen telepítve van. A legolcsóbb Macintosh a kb. 150 ezer forintba kerülő Mac mini, ez normál pc-monitorral, billentyűzettel és egérrel használható.