
A résztvevő országok és a német tartományok kormányai illetve gazdasági szereplői több milliárd márkát költenek a világkiállításra. A német kormány ilyen irányú tevékenységét a szövetségi gazdasági minisztérium irányítja. Ottani vélemények szerint a pénzt jó helyre költötték, tekintettel a várható 40 milliós látogatói tömegre.
Az Expo-n Németország bemutatja eredményeit, és szimbolikusan vendégül láthatja az egész földtekét. A szervezők számára a legfájóbb az egyik legfontosabb ország távolmaradása: az USA pénzügyi okokból lemondta a szereplést, és nem építenek pavilont. Ugyancsak kérdéses, hogy Bill Clinton elnök tiszteletét teszi-e a rendezvényen.
A Bundeswehr biztosítja a logisztikát
Annál inkább jelen vannak viszont a fejlődő országok. Hogy az ázsiai, afrikai, latin-amerikai és kelet-európai országok is jelen lehessenek, a szövetségi kormány 100 millió márkás (13 milliárd forintos) támogatást helyezett kilátásba. Ezen felül 40 millió márkát fizettek be az Expo 2000 társaság összesen 100 millió márkás alaptőkéjébe is.
Ezen kívül a társaság ügyvezető asszonya, Birgit Breuel a költségvetésből további 50 millió márka felett rendelkezik. Hivatalos információk szerint ebből az összegből fizetik egyebek mellett az egyes országok és nemzetek által állított főbiztosok munkáját is.
Egyelőre Berlinben senki nem meri még megbecsülni sem, hogy mekkora összeget költ összesen az Expo-ra a központi költségvetés és német a tartományok. Ugyanis olyan tételeket is figyelmbe kell venni, mint a Bundeswehr katonáinak többhetes munkája, vagy a tűzoltóság a mentők és a biztonsági szolgálatok folyamatos készenléte. A katonákat egyébként az ellátás és a folyamatszervezés területén vetik be.
Állam és korméányfőket várnak
A rendezők az Expo 2000 időtartama alatt államfők és kormányfők látogatására számítanak. Johannes Rau német államelnököt a megnyitóünnepségre várják díszvendégnek. Előreláthatólag Hannoverben tölti majd a május 31-ét és a június 1-ét. Október folyamán ugyanitt fogja majd átadni a műszaki és innovációs elnöki nagydíjat.
Júliusban Kofi Annan ENSZ főtitikárt várják a világkiállításra.
