Jenő
-2 °C
6 °C

A magyar szoftverek fele illegális

2004.07.16. 11:13
Magyarországon a szoftverek 42 százaléka illegális, amivel körülbelül húszmilliárd forintos kárt okozunk a szoftverfejlesztőknek. Az új tagállamok közül csak Csehországban jobb a helyzet, a legnagyobb szoftverkalózok azonban a Távol-Keleten találhatók.
A kalózszoftverek aránya tavaly Magyarországon elérte a 42 százalékot, vagyis csaknem minden második program illegális volt. Az átlaghoz képest ez a mutató még nem is olyan nagyon rossz, a világon az illegális szoftverhasználat aránya ugyanis tavaly 36 százalék volt, ami 1-2 százalékpontos emelkedést jelent az egy évvel korábbi adathoz képest, derül ki IDC piackutató cég felméréséből, amelyet a Business Software Alliance (BSA) megbízásából készített.

Milliárdos kárt okoznak

Az Európai Unió új tagállamai közül egyedül Csehországban jobb a helyzet, mint nálunk: a cseheknél a számítógépes programok negyven százaléka volt hamis, míg a szlovákoknál ez az arány ötven százalék, az észteknél 54 százalék, a letteknél 57 százalék, a lengyeleknél és a litvánoknál pedig egyaránt 58 százalék volt.

A felmérés szerint tavaly világszerte ötvenmilliárd dollárt költöttek személyi számítógépeken futó kereskedelmi szoftverekre, míg a ténylegesen telepített szoftverek értéke nyolcvanmilliárd dollár volt. A kettő különbsége, azaz harmincmilliárd dollár az illegális szoftverek értéke, vagyis ekkora kár érte 2003-ban a legális szoftverpiac szereplőit a kalózmásolatok miatt. Magyarországon ez a kiesett forgalom az IDC szerint 96 millió dollár, a jelenlegi árfolyamon számolva közel 19,5 milliárd forint.

Kelet a listavezető

A kelet-európai országoknak azonban bőven van még hova fejlődnie ezen a téren. Az összes, így a fejlődő régiók között is, itt a legmagasabb az illegális szoftverek aránya. Kelet-Európában tíz programból hét kalózpéldány, míg Latin-Amerikában ez az arány 63 százalék, Közép-Keleten és Afrikában 55 százalék, az ázsiai-csendes-óceáni térségben pedig 53 százalék. Bár ez utóbbi régióban van a négy legnagyobb illegális szoftverhasználattal rendelkező országból három (Kínában és Vietnamban egyaránt 92 százalék, Indonéziában pedig 88 százalék ezen programok aránya), két, relatíve jobb mutatóval rendelkező ország, Japán és Ausztrália csökkenti a térség átlagát. Míg Kínában és Vietnamban a legmagasabb, addig az Egyesült Államokban a legalacsonyabb az illegális szoftverek aránya. Érdekes, hogy míg az USA-ban a programok mindössze 22 százaléka kalózmásolat, a piac méretei miatt mégis ebben az országban okozták tavaly a legnagyobb veszteséget az ilyen szoftverek: a közvetlen kár értéke elérte a 6,5 milliárd dollárt.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?