Jön a német márkanév
A Deutsche Telekom átszervezése hónapok óta napirenden van. Német sajtóértesülések szerint az integrációt célzó átalakítások a mobilágazat után a vezetékes szegmensben is márkanév-adaptációt vonhatnak maguk után. Ennek keretében a vezetékes üzletág T-Com márkáját a tervek szerint átveszik a kelet-európai leányvállalatok is. A DT vezére, Kai-Uwe Ricke a korábbi hírek szerint már meg is kezdte a tárgyalásokat a névváltás ügyében a Matáv, valamint a horvát és a szlovák leánycégek vezetőivel. Az Index.hu megkeresésére a Matáv sajtóosztálya elmondta, hogy sajtóhíreket nem kommentálnak. Azt azonban kideríttük, hogy a Deutsche Telekom már megtett bizonyos lépéseket a márkanév bevezetése érdekében, például levédte a tcom.hu és t-com.hu webcímeket.
A Handelsblatt ezzel szemben úgy tudja, hogy a 2003-ban 56 milliárd euró bevételű DT a jövőben a jelenlegi öt helyett három üzletágra összpontosít: az üzleti ügyfelekére, a szélessávú szolgáltatásokra és a mobilágazatra. A Világgazdaság szerint ennek megfelelően közös csoportba tartozik majd az eddig gyakran egymás rovására versengő önálló internetes T-Online és a vezetékes T-Com üzletág, és a vállalati ügyfelek kezelésében lesz egy külön a kis- és középvállalatokra koncentráló részleg, amely a T-Systemsszel együtt az üzleti ügyfelek csoportjába tartozik majd.
Egyszerűbb struktúra
Szűkül az irányítói kör is, amelyben a jelenlegi hét helyett hat felső vezető vesz részt: a vezérigazgató, a pénzügyi és a személyzeti igazgató mellett a három üzletág első embere. A tervek köztes állapotot tükröznek. A végső cél egy letisztult, könnyen átlátható konszernstruktúra, amely a későbbiekben nem a technológiai alapú (vezetékes, mobil, internet), hanem az ügyfélorientált felosztást helyezi előtérbe, írja a német üzleti napilap.