Olivér
4 °C
8 °C

WHO: Még nincs nemzetközi egészségügyi vészhelyzet Kongóban

2018.10.18. 08:57

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggodalmát fejezte ki szerdán a Kongói Demokratikus Köztársaságban terjedő ebolavírus kapcsán, szakértői testületének ajánlását követve mégsem hirdetett nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet.

Robert Steffen, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti bizottságának vezetője Genfben ugyanakkor figyelmeztetett, hogy jelentősen súlyosbodhat a helyzet a fokozott segítségnyújtás hiányában. Mindazonáltal "van némi derűlátásra okunk, hogy a betegségek kitörését ésszerű időn belül ellenőrzés alá vonhatjuk" – mondta Steffen.

Legfrissebb értesülések szerint július óta a betegségbe mintegy 140 ember halt bele, és legkevesebb 200 megbetegedést jegyeztek fel. Segélyszervezetek riadót fújtak, mivel az újabb megbetegedések száma több mint megduplázódott októberben. A WHO emellett nagyon magasra értékelte annak kockázatát, hogy a vírus átterjedhet a régió más országaira is.

A WHO 1969-ben fogalmazta meg, mit takar a nemzetközi egészségügyi vészhelyzet: olyan "rendkívüli esemény", amely egy betegség elterjedésének veszélye miatt több országra nézve "közegészségügyi kockázatot" jelent, és emiatt "összehangolt nemzetközi válaszlépések" szükségesek.

Az Észak-Kivu tartományában kitört ebolajárvány a tizedik az országban a hetvenes évek óta. A betegséget 1976-ban, az ország keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először. A közép-afrikai ország emiatt rendelkezik tapasztalatokkal a betegség felbukkanásának legyőzésére, a jelenlegi járvány azonban érint egy nagyvárost is, valamint egy bizonytalan biztonsági helyzetű területet.

A jelenlegi járvány gócpontja az ország északkeleti térségében fekvő Beni városa. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) először pénteken figyelmeztetett arra, hogy a városi lakosság egy részének ellenséges magatartása és az Észak-Kivuban folyamatosan zajló fegyveres támadások jelentősen nehezítik a vírus legyőzését.

Ebolavírus elleni védõfelszerelésbe öltöztetnek egy egészségügyi dolgozót Bikoróban a Kongói Demokratikus Köztársaság nyugati határvárosában május 17-én. A WHO a napokban megemelte a közegészségügyi kockázat szintjét az afrikai országban ahol a betegség felütötte a fejét az 12 milliós Mbandaka városában is.
Ebolavírus elleni védõfelszerelésbe öltöztetnek egy egészségügyi dolgozót Bikoróban a Kongói Demokratikus Köztársaság nyugati határvárosában május 17-én. A WHO a napokban megemelte a közegészségügyi kockázat szintjét az afrikai országban ahol a betegség felütötte a fejét az 12 milliós Mbandaka városában is.
Fotó: MTI / EPA

Az ebolavírus a legveszélyesebb kórokozók közé tartozik, halálozási aránya csaknem 90 százalékos, és a vérzéses lázzal járó betegség nagyon gyors lefolyású. A 2014-2015-ös nyugat-afrikai járványban 11 ezer ember halt meg. A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy denevérek lehetnek. A kór fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed.