Móric
6 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Nem az ősmagyar gabona fogja megváltani a mezőgazdaságot

D  BJ20140705011
2019.04.15. 17:35 Módosítva: 2019.04.15. 23:20
  • Nagy István mezőgazdasági miniszter egy rádióinterjúban elmondta, hogy nem kell félnünk a klímaváltozástól, mert korábban is voltak szárazabb időszakok, tehát csak vissza kell nyúlnunk az akkor termesztett növényekhez.
  • Azt nem mondta meg, hogy meddig kéne visszanyúlnunk. Ha a közép- vagy újkorra gondolt, akkor eléggé el van tévedve, hiszen akkor pont hidegebb és csapadékosabb volt az éghajlat a mainál.
  • Az általunk megszólaltatott növénykutatók sem hisznek abban, hogy az ősi gabonák átvehetik a kenyérbúza helyét. Az alakor, a durum- vagy tönkölybúza termésátlaga ugyanis még szárazság esetén is sokkal rosszabb a kenyérbúzáénál.
  • Ráadásul fogalmunk sincs, hogy milyen lesz Magyarország éghajlata a jövőben.
  • Viszont azt nem zárják ki a szakértők, hogy egy-egy gént hasznosítani lehetne az ősi fajtákból.
  • De ahhoz, hogy a nemesítési művelet eredménye ne csak évtizedek múlva derüljön ki, olyan géntechnológiai módszereket kéne bevetni, amiket éppen a kormányzat démonizált sikeresen a közbeszédben.

Amint mi is beszámoltunk róla, Nagy István az Inforádió Aréna című műsorában pár napja ezt mondta:

Volt már Magyarországon száraz időszak... Elő kell vennünk azokat a régen termesztett növényeinket, fajtákat, amiket valamikor ismertünk, a közétkeztetésben voltak. De jött egy nedvesebb, másfajta klíma időszaka, ezért azokat elfelejtettük. Most újra elő kell vennünk őket, és be kell látnunk, hogy melyek lesznek alkalmasak, hogy a megfelelő közgazdasági viszonyok között, olyan gazdasági potenciállal eredményesek lesznek. És természetesen [ezek] az emberi és állati tápláléknak kiválóan meg fognak felelni.

Noha a miniszter azt nem részletezte, hogy milyen rég termesztett növényekre, és konkrétan melyik fajokra gondol, jó eséllyel gondolhatott azokra az őshonosnak hitt, régi búzafajtákra, amelyek egyébként is rendszeresen felmerülnek ebben az összefüggésben. Ilyen többek között az alakor, a tönkölybúza és a kamut.

Igénytelen ősök

Az alakor vagy más néven egyszemű búza termesztésének nyomait már a 10 ezer éves törökországi leletek között is megtalálták. Ezzel az alakor az egyik legrégebben termesztett búzafaj. A modern kenyérbúzánál igénytelenebb, többféle talajon, az éghajlati körülmények szélesebb tartományában termeszthető, valószínűleg Kis-Ázsiából származik.

A tönkölybúza, amely egészen az 1900-as évek kezdetéig fontos szerepet játszott Magyarország kenyérgabona-ellátásában, manapság egyre népszerűbb újra, bár csak mint kiegészítő gabona. A nyári meleget és szárazságot kedveli, viszont a téli hideget és a sok csapadékot is jól bírja. Egyes elméletek szerint az Alpok az őshazája, mások a Nílus környékére helyezik az eredetét.

A kamut is búza, és egyelőre főként Amerikában arat (szóvicc!), ahol pár éve még teljesen ismeretlen volt, mára azonban megsokszorozódott a fogyasztása. Eredete nem ismert, egyesek a közel-keleti Termékeny Félhold területére helyezik. A magja kétszer akkora, mint a modern búzáé, és enyhén diószerű íze van. Ahogy az előbb említett társainál, a kamut esetében is kiemelik, hogy fogyasztásának lehetnek pozitív egészségügyi hatásai.

Akkor ezekre fogunk áttérni, ha jön a klímaváltozással a soha véget nem érő aszály? Hát, nem valószínű.

A gond az, hogy ugyan jó ízük van, meg sok bennük a rost, csak éppen alig teremnek valamit. A kamut termésátlaga alig több mint 1 tonna/hektár, a tönkölyé 2,6, az alakoré 1,4 (bár az egyes változatok terméshozama ettől eltérő lehet). A kenyérbúzáé ehhez képest minimum 5. De – mondhatják azok, akik szerint ezek nagy jövő elé néznek az elsivatagosodó Magyarországon – régen, amikor szárazabb volt az éghajlat, ezek sokkal jobban muzsikáltak, mint a mai búza, és ez lesz a jövőben is. Sajnos a miniszter nem mondta meg, hogy az a régen mikor volt. Így mi csak tippelünk, hogy a Magyar Királyság dicsőséges időszakában, valamikor a középkorban. Vajon akkor milyen volt a magyar mezőgazdaság termelékenysége?

Mozaikos határhasználat

A klíma jelentős változáson ment át a középkor folyamán. A 10-11. századig szinte optimális volt az éghajlat a mezőgazdaság számára, olyan meleg volt, mint most, vagy talán kicsit melegebb is. Viszont a 13-14. század fordulóján nagy lehűlési időszak kezdődött, amit kis jégkorszaknak is neveznek, és egészen a 18-19. századig húzódott. Vagyis a középkorban is volt klímaváltozás, csak az épp ellentétes irányú, mint amerre most tartunk

– tájékoztatott minket Laszlovszky József, a CEU középkori tanulmányok tanszékének professzora. Az 1300-as évektől kezdődően tehát csapadékosabb és hidegebb volt Magyarország klímája, mint most. A lehűlés jelentős problémákat okozott szerte Európában (kicsit leegyszerűsítve: éheztek az emberek, elnéptelenedtek a települések), de hazánkban nem voltak olyan súlyosak a hatások, mint nyugaton.

Hogy miért vészelte át a Kárpát-medence jobban a kis jégkorszakot? A történész szerint részben azért, mert az akkori mezőgazdaságnak a lehűlés kisebb bajt jelentett, mint a forróság és a szárazság jelentett volna (ez ellentmondani látszik annak a feltételezésnek, hogy az akkoriban elterjedt növényfajták jobban teljesítenének a várhatóan aszályos és melegebb éghajlat közepette). Elődeink másik szerencséje az volt, hogy a magyar mezőgazdaság elég sokszínű volt. A gabona mellett sok állatot tartottak, voltak halak a folyókban, tehát

a rossz termést mással tudták kompenzálni.

Olyan pedig nem nagyon fordult elő, hogy az egész országban egyszerre fordult volna tartósan rosszra az időjárás. A rossz időjárás azért sem váltott ki olyan súlyos hatást, mint Nyugat-Európában, mert a különböző termesztett növények vagy tenyésztett állatok másként reagáltak. Volt egy-két elég súlyos időszak, például a 14. század elején sok csapadékkal, vagy a 16. század végén hideg és csapadékos évekkel; ekkor még a török háborúk és a járványok is hozzájárultak ahhoz, hogy e periódusokat igazi krízisidőszakoknak tekinthetjük.

Laszlovszky József elmondta, hogy a régi búzafajták mellett fontos szerepet játszottak a középkorban az egyéb gabonafajok, így a köles, a rozs és sok más növény is. Ezeket nem nagy, egybefüggő monokultúrákon termesztették, hanem igyekeztek lokálisan, a helyi viszonyoknak leginkább megfelelő növényt termeszteni, és a terményt minél több módon hasznosítani (például a gabona szárát építkezésre, takarmányozásra). Vagyis a határhasználat a mainál sokkal mozaikosabb volt.

A mai kenyérbúza dominanciája évszázadok alatt alakult ki, és korántsem csak a növény megváltozását igényelte. 

„A középkorban is voltak arra alkalmas területek, ahol szinte kizárólagos búzatermesztésre álltak át, de ezzel ellentétes folyamatok is megfigyelhetők másutt. A késő középkorban aztán beindult az intenzív mezőgazdaság kialakulása, amely a török korban megakadt, majd a 18. század végén indult újra. A 19. században átalakult a birtokrendszer, szabályozták a folyókat; mindennek az volt a célja, hogy a gabonatermelés váljon a magyar mezőgazdaság fő ágazatává” – mondja a professzor. Tehát ahhoz, hogy a kenyérbúza fokozatosan háttérbe szorította az összes többi gabonát, a teljes mezőgazdasági ökoszisztéma átalakulása kellett.

Ez kétirányú folyamat volt: az agrár infrastruktúrát a kenyérbúza igényeinek megfelelően alakították, egyúttal a búzát is úgy nemesítették, hogy alkalmassá váljon a nagyüzemi, ezen belül később a gépesített mezőgazdasági termelésre

– érvel a történész. Az ősi gabonáknak jellemzően hosszú és vékony a száruk, ami már a legkisebb fizikai terhelés (akár az öntözés!) hatására is hajlamos elfeküdni. Ha az elfeküdt gabonát próbáljuk kombájnnal betakarítani, a termés 40 százaléka ott marad a szántóföldön. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a mai, gépesített gabonatermelési rendszerünk a kenyérbúzára, és nem a régebben meghatározó rokonaira lett kitalálva.

De volt-e a múltban olyan jelentősen melegebb és szárazabb éghajlat Magyarország területén, amely hasonlíthat a klímaváltozás következtében a jövőben várhatóhoz? Nos, volt melegebb, de azt senki sem tudja, hogy ez megfelelt-e annak, ami vár ránk. Egyszerűen azért, mert egyáltalán nem egyértelmű, hogy mi vár ránk.

„Nagyon nehéz meghatározni, hogy a globális éghajlatváltozás egy adott területen milyen változást hoz. A múlt éghajlatáról sokkal többet tudunk, így tudjuk például, hogy a római korban a Kárpát-medence egész területén melegebb, már-már a mediterránra hasonlító éghajlat lehetett. De ez nem jelenti azt, hogy ami most bekövetkezik, az ugyanez lesz, tartja Laszlovszky József. – A kontinentális területek jellemzője, hogy nehéz megjósolni, milyen irányba fog változni az éghajlat. Korántsem csupán arról van szó, hogy az átlaghőmérséklet nő, hanem a tavasz és az ősz lerövidül, és szélsőségesebbé válik a klíma.

Nem lehet azt várni, hogy a jövőbeli klíma egy az egyben le fog másolni egy múltbéli éghajlati stádiumot. Azt pedig végképp nem tudjuk megmondani, hogy ha ez a folyamat továbbhalad, akkor hol fog megállapodni."

Ez a múlt, de hol marad a reneszánsz?

Az ősi gabonafajok elvileg hasznos források lehetnek a klímaváltozás hatásainak ellensúlyozására, de az, hogy ezek termesztése majd nagyobb teret fog kapni a mezőgazdaságban, valószínűleg csak álom marad. Mégpedig azért, mert sokkal alacsonyabb a termésátlaguk

– mondja Pauk János, a Gabonakutató Nonprofit Kft. kutatási igazgatója. Így folytatja: „Az elvi hasznosságon azt értem, hogy genetikai forrásként a nemesítésben kiváló alapanyagok lehetnek, sőt jelenleg is azok, folyamatosan használják őket fajkeresztezéseken keresztül. A betegségekkel szembeni rezisztencia érdekében számtalan rokon faj génje bekerült már a termesztett kenyérbúzába.” A kutató szerint, ha az ősi rokonfajok tömeges termesztése beindulna, 20-50 százalékos termésveszteséggel kellene számolnunk. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy a termesztett búzafajok választéka bővülni fog.

Pauk János elmondta, hogy a búza rokonsági körébe legalább 15-20 gabonafaj tartozik, és közöttük több olyan faj is van, amelyet a világ különböző pontjain lokálisan sikeresen lehet termeszteni. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a világon jelenleg óriási területen termesztett kenyérbúza nem véletlenül lett domináns. A rokon fajokkal szemben jelentősen többet terem, ezért a világon uralkodó élelmiszerhiány leküzdésében ennek a fajnak óriási jelentősége volt és van.

Ettől a termésmennyiségtől nem tekinthet el az emberiség

– folytatta a kutatási igazgató. Többféle allergiás megbetegedés, illetve emésztő szervrendszeri probléma kezelésben is segíthetnek az ősi fajok, intézetükben jelenleg is folyik ilyen kutatási projekt. Ugyanakkor felhívja a figyelmét mindenkinek, aki a búza rokonsági körében próbálna keresztezni, hogy jelentős termesztési problémákkal fog szembenézni. Ez is magyarázza, hogy az innen származó termékek jelentősen drágábbak, mint a közönséges búzából készült áruk.

A Gabonakutatóban jelenleg is végeznek szárazságtűrési kísérleteket a búza rokon fajaival is. Ezek eredményei alapján Pauk János elmondja, hogy önmagukhoz képest ezek jobban bírják a szárazságot, mint a ma általánosan vetett kenyérbúza. Csakhogy itt a hangsúly azon van, hogy önmagukhoz képest, vagyis a termésátlaguk arányaiban kisebb mértékben csökken, mint a kenyérbúzáé. 

Az, hogy az alakor, tönke vagy tönköly fajok szárazságtűrőbbnek nevezhetők, nem jelenti azt, hogy termésátlaguk azonos időjárási körülmények között versenyképes lenne a kenyérbúzával. Bizonyos genetikai elemeiket azonban át lehet vinni nemesítéssel a kenyérbúzába, hogy ezáltal növelhessük a kenyérbúza szárazságtűrését

– hangsúlyozta Pauk János.

Magyarországon képesek vagyunk évi 5-6 millió tonna búzát termelni jó években, elvileg még többet is, de ez erősen függ az időjárástól. Idén, az eddigi szárazság miatt 30-50 százalékos terméscsökkenés is előfordulhat. De a kutató szerint, ha a tavaszi esők belehúznak, és nem robban be azonnal a hőség, a búza még sokat kompenzálhat. Éppen ez a jelenleg termesztett kenyérbúza nagy előnye: kiemelkedő az alkalmazkodó képessége. Pauk János szerint még jelentős aszály esetén is biztosítottnak látszik az ország kenyere. Legfeljebb az export mennyisége csökkenhet, ami persze szintén érzékeny veszteség.

A célgén tervezett átprogramozása

De hogyan tudjuk az ősi fajtákban meglévő géneket átvinni a kenyérbúza genomjába a leghatékonyabban? Ott van a klasszikus keresztezés, majd az előnyös fenotípusú (megjelenő, érzékelhető tulajdonságú) utódok szelektálása, visszakeresztezése, és így tovább. Ilyenkor a nemesítőnek semmilyen kontrollja nincs afelett, hogy a szülőegyedekből melyik gének kerülnek az utódba, de kétségtelen, hogy ezzel a módszerrel is hatalmas eredményeket értek el a mezőgazdászok az elmúlt évszázadokban. Csak éppen nem túl gyorsan és hatékonyan.

Lehet ezt gyorsabban csinálni? Lehetne, de az ezt lehetővé tévő mezőgazdasági célú génszerkesztés nemcsak Magyarországon, de az Európai Unió jelentős részében is szitokszónak számít.

„Történelmileg a növények nemesítési módszerei a tudományos eredményekre épülnek. Így van ez napjainkban is, amikor egy bakteriális védekező mechanizmusból kölcsönzött eljárás, a CRISPR forradalmasította a genetikai kód átprogramozását, a gének szerkesztését. Segítségével az agronómiai célgénben tervezetten lehet hasítani a DNS-t, és onnan pontosan annyi nukleootidot vághatunk ki, pontosan azt a génszakaszt ültethetjük be a helyére, ami például a szárazságtűrés kialakításához szükséges" – érvel Dudits Dénes akadémikus, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont kutatója.

A növénygenetikus szerint, ha megnézzük a statisztikai adatokat, egyértelmű, hogy az ősi fajtáknál sokkal többet termő modern, korszerű fajták léteznek, külföldi és hazai nemesítésből egyaránt. Az ősi fajtákkal az a legnagyobb probléma, hogy számtalan olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyre ma már semmi szükség. Ezért van hatalmas jelentősége annak, hogy olyan nemesítési technológiát használjunk, ami hatékonyabbá teszi a szárazságtűrő fajták előállítását.

A hagyományos nemesítési módszerek esetében a nemesítőnek a művelet közben igazából fogalma sincs, hogy mi történik a növényben a gének szintjén.

Az utódok tulajdonságait értékelik, és ez alapján lépnek tovább. Sokaknak a „génszerkesztés révén létrejövő mutáció" kifejezés hallatán feláll a hátán a szőr, pedig ez a genetikai esemény adja a természetben az evolúció alapját, és eddig háromezer növényfajtát nemesítettek a mutációs nemesítés módszerével. Merthogy eddig is okoztak mutációkat szándékosan a kultúrnövények genomjában.

A klasszikus mutációs nemesítés során kémiai mutagéneket adnak a növényhez, vagy sugárzással okoznak véletlenszerű változást a DNS-ben. Ízlelgessük kicsit ezt az infót: évtizedek óta és jelenleg is teljesen elfogadott az, hogy a búza és társai genomját besugarazzák. Az így véletlenszerűen létrejött mutánsokból választják ki azokat, amelyek utódaiból fajta születik, ennek termését pedig elfogyasztjuk. Ehhez képest a genomszerkesztés (vagy precíziós nemesítés) célirányosan alakítja a DNS-t.

Dudits Dénes elmondta, hogy a genomszerkesztéssel nemesített növények fejlesztése már termesztésközeli állapotba ért. Rohamos terjedésük várható, mert több országban is engedélyezettek. Az EU viszont még nem tudott dönteni ebben a kérdésben. Van ugyan egy európai bírósági állásfoglalás (amely az egyéb GMO-kkal azonos kategóriába sorolja a génszerkesztett fajtákat), de ez a biotechnológus szerint nem szakmai alapon született, és

nem szolgálja sem a gazdák, sem a környezetvédelem érdekeit.

A génszerkesztésben Dudits Dénes szerint lehet szerepük az ősi magyar fajtáknak is, de erről nem az alapján kellene dönteni, hogy magyarok és ősiek, hanem hogy a génjeik milyen előnyös tulajdonságokat kódolnak. Ha a száraz sztyeppéről hozunk gabonafajtákat, azokban nyilván lesznek olyan gének, amelyek szárazságtűrőbbé teszik a növényt, és ezt fel lehet használni. Ez nem valamiféle magyar specialitás. A búzában meglévő természetes genetikai sokféleség minden elemét ki kell használni, hogy megtaláljuk a leghatékonyabb kombinációkat.

A nemesítő akkor jár el helyesen, ha a legjobb forrásokat választja ki, kizárólag szakmai szempontok alapján.

(Borítókép: Búzát kaszál egy férfi a Hármas kerületi kézi aratóversenyen Kunhegyes határában 2014. július 5-én. Fotó: Bugány János/MTI)