
2024-ben jöhet a levegőmentes abroncs

Bár a Michelin már 2005 óta kísérletezik a felfújás nélkül használható, lyukacsos abroncsokkal, az utakon még egyáltalán nem lehet ilyesmivel találkozni. Ez változhat meg 2024-ben, legalábbis a Michelin és a GM ekkorra ígéri, hogy bevezetik az Uptis nevű közös fejlesztésüket. (A név valójában egy betűszó, a unique puncture-proof tyre system, azaz különleges kilyukadásmentes abroncsrendszer rövidítése.)

Az új abroncs gumiból és gyantába ágyazott üveggyapotból épül fel, és az elődeivel ellentétben már elég strapabíró ahhoz, hogy képes legyen elbírni egy autó súlyát valós közlekedési sebesség mellett is – írja a TopGear.
A légmentes abroncsok fő előnye, hogy elfelejthetjük velük a defekteket, leereszteni se tudnak, hiszen nincsen mit, és túl- vagyalulfújás se rövidíti az élettartamukat. Így a gumikat elvileg jóval ritkábban kell majd cserélni, ezért kevesebbet is kell gyártani belőlük, aminek nemcsak az autósok, de a természet is örülhet. A Michelin szerint ma évi 200 millió abroncsot kell idő előtt lecserélni valamilyen sérülés miatt. A levegő nélküli abroncsok az önvezető autókhoz is ideálisak lesznek, hiszen minimális karbantartást igényelnek.
Az Uptist már idén elkezdik valós körülmények között tesztelni, egy Chevrolet Bolt elektromos autókból álló flottán.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
Tudja meg ön is, hogy king vagy no go a csengőhangja!
március 22., 15:30
- Tech-Tudomány
Sötét energia: az új eredmények borítják Einstein elméletét
A világegyetem tágulását okozó erő változik.
március 22., 11:36
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
1 órája
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
4 órája
- Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet
A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.
1 órája
- Tech-Tudomány
Annyi plusznapidíjat kapnak az űrben rekedt asztronauták, amennyi Magyarországon sem elég egy ebédre
A rendes fizetésük nem rossz, de nem jár túlórapénz.
március 21., 13:48
- Tech-Tudomány
A Google történetének legnagyobb felvásárlása: 32 milliárd dollárért veszi meg a Wizt
Az ügylet segíthet a cégnek felzárkózni a Microsoft és Amazon mögé.
március 19., 09:45
- Tech-Tudomány
Megdöbbentő látványt nyújt a jégtől teljesen megfosztott Antarktisz
Megmutatta valódi arcát a jeges kontinens.
március 24., 17:02
- Tech-Tudomány
Több szülő is azzal vádolja a Google-t, hogy öngyilkosságba hajszolja a kamaszokat
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
6 órája
- Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között
A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.
1 órája
- Tech-Tudomány
Döntött az Európai Parlament az óraátállításról
Ennek most sokan nem örülnek.
március 21., 13:13
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
5 órája
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
6 órája
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
4 órája
- Tech-Tudomány
Valóban biztonságos a felhőben tárolni fényképeinket és dokumentumainkat?
Érdemes utánajárni.
március 20., 09:36
- Tech-Tudomány
Űrsugárzás, csontritkulás, agyduzzanat – ez vár a két űrben ragadt, visszatért asztronautára
A rák kockázata is növekedhetett.
március 19., 21:08
- Tech-Tudomány
Jelentősen romlott a videók minősége, már a YouTube is reagált a problémára
Egyelőre nem tudják a megoldást.
március 20., 15:07
- Tech-Tudomány
Napokon belül debütál Európában a Meta mesterséges intelligenciája
Ingyenesen használhatjuk majd.
március 20., 10:37
- Tech-Tudomány
Keserű ízreceptorok lepik el a testünket
Most derült ki, mi a szerepük.
március 20., 20:34
- Tech-Tudomány
Új korszak kezdődik, mostantól kártyaterminálként is használható az iPhone
Felrobbantja a bankszektort az Apple.
március 19., 11:23
- Tech-Tudomány
Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
A vád a fogyasztók megtévesztése.
tegnap, 19:00